tag:blogger.com,1999:blog-2326149248406774902024-02-20T13:50:47.000+01:00Twilight fanfiction by ReneeEsztihttp://www.blogger.com/profile/01940185612948156828noreply@blogger.comBlogger18125tag:blogger.com,1999:blog-232614924840677490.post-50212196762446966282009-08-31T22:18:00.007+02:002010-08-06T22:49:59.729+02:00Végtelen vizeken - 12. fejezet - Ellenállás<div style="text-align: justify;">A<span style="font-family: georgia;"> FÉNY szikrázóan hatolt át minden porcikámon, a nap sugarai gyémántcseppekben tükröződtek bőrömön. Egy másodpercre voltam attól, hogy leplezzem ősi fajtánk, a vámpírok létezésének titkát. Elmémet kezdték elönteni a gyilkos vadász kegyetlen gondolatai, - Képes lennék másodpercek alatt megölni mindenkit?, Sikerülne minden szemtanút megsemmisíteni?, És mit kezdek Bellával?, Hagyjam, hogy a mágikus ajtó örökre zárva maradjon? - Félelmetesnek éreztem magam, és tudtam, ha nem döntök rögtön azzal sok ártatlan embert taszítok a biztos halálba.</span><br /><br /><span style="font-family: georgia;">Bella gyanakvó kérdése már kimondatlanul is égetett. Nem volt más választásom, felelnem kellett. Szükség volt egy frappáns és kielégítő válaszra. Azonnal.</span><br /><br /><span style="font-family: georgia;">- </span><span style="font-style: italic; font-family: georgia;">Mi történik a bőröddel?</span><span style="font-family: georgia;"> - szólalt meg mellettem a csöppnyi hang. - </span><span style="font-style: italic; font-family: georgia;">Ez nem fáj?</span><span style="font-family: georgia;"> - Számítottam kérdésére, mégis másodpercek kellettek, hogy felfogjam, mi történik. Görcsösen szorítottam a csuklóm, remélve, hogy ezzel némileg eltakarhatom a fénylő bőrfelületet. Magamra húztam a kapucnit és próbáltam minél kisebbre összegömbölyödni, eltűnni. De Bella nem engedett, nem engedett elmenekülnöm a kérdése elől. Magyarázatot várt egy olyan témában, ami csak a mesékben létezik, és feleletet egy olyan kérdésre, amire csak a mesékben van értelmes válasz.</span><br /><br /><span style="font-family: georgia;">Igazán nem akartam átvágni szegényt, de nem mondhattam igazat, azzal az egész családomnak csalódást okozok. Így jött a nevetséges hazugság. Az állatfóbiám és az biológia utálatom után immáron a harmadik.</span><br /><br /><span style="font-family: georgia;">- </span><span style="font-style: italic; font-family: georgia;">Ez egy különleges bőrbetegség.</span><span style="font-family: georgia;"> - válaszoltam nyökögve. Ennyi. Ennyit tudtam kisajtolni magamból. Nem túl kreatív. de bízzunk benne, hogy velem ellentétben Bellának nincs orvosi doktorija, és simán bekajálja a sztorimat.</span><br /><span style="font-family: georgia;">- </span><span style="font-style: italic; font-family: georgia;">Érdekes, erről még nem hallottam.</span><span style="font-family: georgia;"> - nézett elkerekedett szemekkel.</span><br /><span style="font-family: georgia;">- </span><span style="font-style: italic; font-family: georgia;">Hát igen, valójában nem túl gyakori, százezer emberből csak egynél fordul elő. </span><span style="font-family: georgia;">- próbáltam kimerítően felelni, reméltem, hogy ezzel letudhatjuk a dolgot, de jöttek a kérdések.</span><br /><span style="font-family: georgia;">-</span><span style="font-style: italic; font-family: georgia;"> Ohh, és nem szokott fájni?</span><span style="font-family: georgia;"> - faggatott Bella továbbra is.</span><br /><span style="font-family: georgia;">-</span><span style="font-style: italic; font-family: georgia;"> Nos nem igazán, csak látványos, mintsem érezném. De nyugi nem fertőző vagy ilyesmi.</span><span style="font-family: georgia;"> - vágtam rá. Bella arca falfehérré változott. Ez volt az a mondat amit nem akart hallani. "Nyugi, nem fertőző." , mert még ha igaz is, hihetetlen félelmet kelt. Szegény, ezzel halálra rémítettem. Elfordult és rám sem nézett többet a kiránduláson.</span><br /><span style="font-family: georgia;">A kórházi látogatás felettébb unalmas volt, tekintve, hogy legalább 10 évig dolgoztam kórházi gyakorlaton különböző balesetiken. De a többiek láthatóan élvezték a dolgok, Mr. Brooks legnagyobb örömére.</span><br /><br /><span style="font-family: georgia;">Hazafelé tartva igazén büszke voltam magamra, hiszen játszi könnyedséggel passzoltam Bella lebukással fenyegető kérdéseit, és mégis felkeltettem az érdeklődését. Bár már előre tartottam attól, hogy mivel fogadnak otthon a kedves testvéreim, a lehető legnagyobb magabiztossággal léptem be az üvegajtón. Nos az ügyes manőverem hátrányos oldalát csak ekkor ismertem meg. A nappaliban három igencsak múmiapólyába bugyolált Cullen várt, nevezetesen Alice, Jasper és Emmett. Rose pedig a háttérből figyelte őket.</span><br /><br /><span style="font-family: georgia;">- </span><span style="font-style: italic; font-family: georgia;">Jasper! Hogy van a ritka bőrbetegséged?</span><span style="font-family: georgia;"> - kérdezte hasát fogva a röhögéstől Emmett.</span><br /><span style="font-family: georgia;">-</span><span style="font-style: italic; font-family: georgia;"> Jajj, ne is kérdezd. Olyan hihetetlen, hogy hétszázezer emberből, pont mi heten szenvedünk ebben a betegségben.</span><span style="font-family: georgia;"> - mondta szinte kacagva, és közben megbotlott, így bedőlt a kanapé mögé.</span><br /><span style="font-family: georgia;">-</span><span style="font-style: italic; font-family: georgia;"> Hé, srácok! Értem a poén, oké igazatok van</span><span style="font-family: georgia;">. - kiáltottam el magam, remélve, hogy ezzel befejeződik a kis színdarab.</span><br /><span style="font-family: georgia;">- </span><span style="font-style: italic; font-family: georgia;">Ne, várj, még nem végeztünk.</span><span style="font-family: georgia;"> - szólt Emmett. - </span><span style="font-style: italic; font-family: georgia;">Alice, te jössz!</span><br /><span style="font-family: georgia;">- </span><span style="font-style: italic; font-family: georgia;">Vigyázzatok, hogy nehogy napfény érje a bőrötöket.</span><span style="font-family: georgia;"> - sikított kacagva. - </span><span style="font-style: italic; font-family: georgia;">Mert akkor gyémántként tündököl, és mind meghalunk.</span><span style="font-family: georgia;"> - fejezte be. És ekkor mindhárman, mint három óvodás a földön fetrengve röhögtek a mai "mentőakciómon".</span><br /><span style="font-family: georgia;">- </span><span style="font-style: italic; font-family: georgia;">Jól van srácok, igazán helyes volt ez a kis színjáték. Értem én, de most már igazán felnőhetnétek.</span><span style="font-family: georgia;"> - próbáltam komolyra fordítani a szót, hát valószínűleg teljesen reménytelenül.</span><br /><br /><span style="font-family: georgia;">Alice és Jasper nagy nehezen kimásztak múmiajelmezükből és ketten hámozták le a szövetcsíkokat Emmettről. Eközben Rosalie lesújtó pillantással elindult az emeletre. Nyílván ő nem szeretett volna részese lenni eme csodás előadásnak.</span><br /><span style="font-family: georgia;">- </span><span style="font-style: italic; font-family: georgia;">Na most komolyan Edward, jobb nem jutott eszedbe? </span><span style="font-family: georgia;">- kérdezte még mindig vigyorogva Emmett.</span><br /><span style="font-family: georgia;">- </span><span style="font-style: italic; font-family: georgia;">Jó, oké, tudom, de a helyemben ti sem tudtatok volna jobbat.</span><span style="font-family: georgia;"> -ismertem be végül. - </span><span style="font-style: italic; font-family: georgia;">Vesztettem.</span><br /><span style="font-family: georgia;">- </span><span style="font-style: italic; font-family: georgia;">Amúgy örülök, hogy látlak, hallom zűrök vannak errefelé. </span><span style="font-family: georgia;">- szólt most már komolyabban - </span><span style="font-style: italic; font-family: georgia;">Carlisle hívott tegnap, rögtön indultunk Rose-al.</span><br /><span style="font-family: georgia;">- </span><span style="font-style: italic; font-family: georgia;">Hát igen, valahogy feje tetejére állt a világ. </span><span style="font-family: georgia;">- feleltem halkan.</span><br /><span style="font-family: georgia;">- </span><span style="font-style: italic; font-family: georgia;">Héj, mi itt vagyunk melletted. </span><span style="font-family: georgia;">- ölelt meg Alice.</span><br /><span style="font-family: georgia;">Jasper már a sarokból figyelt, épp a csuklójáról fejtette le a sorosra tekert pólyát, de éreztem, ahogy jelenléte nyugtatólag hat rám.</span><br /><br /><span style="font-family: georgia;">- </span><span style="font-style: italic; font-family: georgia;">Edward beszélnünk kell!</span><span style="font-family: georgia;"> - bökött oldalba Alice.</span><br /><span style="font-family: georgia;">- </span><span style="font-style: italic; font-family: georgia;">Jó rendben, menjünk fel. Ott nyugisabb.</span><span style="font-family: georgia;"> - tanácsoltam. - </span><span style="font-style: italic; font-family: georgia;">Ti pedig legjobb lesz ha összetakarítotok itt, Esme nem örülne ekkora rendetlenségnek. </span><span style="font-family: georgia;">- mosolyogtam a fiúkra. Épp elindultunk a lépcsőn, mikor láttuk, hogy Jazz és Emmett szörnyű kínszenvedések közepette elkezdte felszedegetni a nappali padlójára szétszóródott szövetdarabokat.</span><br /><br /><span style="font-family: georgia;">- </span><span style="font-style: italic; font-family: georgia;">Edward, láttam a holnapi biológia órát. És hát, kísérletezni fogtok...</span><span style="font-family: georgia;"> - kezdte Alice választékosan.</span><br /><span style="font-family: georgia;">- </span><span style="font-style: italic; font-family: georgia;">Igen, Mr. Brooks kitalálta, hogy a ma szerzett ismereteinket kamatoztassuk a gyakorlatban. - folytattam.</span><br /><span style="font-family: georgia;">- </span><span style="font-style: italic; font-family: georgia;">Jó ez most nem lényeges. A fontos, hogy ne engedd, hogy Bella a kezébe vegye a szikét, értetted?</span><span style="font-family: georgia;"> - szólt rám erőszakosan, miközben mutatóujját a szemeimhez emelte.</span><br /><span style="font-family: georgia;">- </span><span style="font-style: italic; font-family: georgia;">Értem, de miért fontos ez?</span><span style="font-family: georgia;"> - kérdeztem gyorsan.</span><br /><span style="font-family: georgia;">- </span><span style="font-style: italic; font-family: georgia;">Nos. Bella, mint tudjuk, eléggé, ügyetlen. És ha a szike a kezébe kerül, nos, könnyen megvághatja magát.</span><span style="font-family: georgia;"> - hangja elhalkult és a teste szinte összeroskadt. - </span><span style="font-style: italic; font-family: georgia;">Láttam, ahogy megvágja az ujját, és ... te pedig nem bírod majd türtőztetni magad, és megtámadod.</span><br /><span style="font-family: georgia;">- </span><span style="font-style: italic; font-family: georgia;">Neee! </span><span style="font-family: georgia;">- kiáltottam. - </span><span style="font-style: italic; font-family: georgia;">Az nem lehet. És ezt biztosan láttad? Nem gondolod, hogy esetleg megint tévesek a látomásaid? </span><span style="font-family: georgia;">- faggattam nyugtalanul.</span><br /><span style="font-family: georgia;">- </span><span style="font-style: italic; font-family: georgia;">Nem tudom Edward. </span><span style="font-family: georgia;">- sóhajtott. - </span><span style="font-style: italic; font-family: georgia;">Mindenesetre, ne engedd Bellát a kések közelébe.</span><br /><span style="font-family: georgia;">- </span><span style="font-style: italic; font-family: georgia;">Megteszek mindent. Ígérem.</span><br /><br /><span style="font-family: georgia;">A másnap reggeli szörnyű gyomor görcs már szinte mindennapos velejárója volt a Bellával való találkozásaimnak. Egy normális tini az első randevúja előtt érez hasonlót, de én mindössze a legfinomabb étektől rettegtem, be kellett tartanom a családomnak, és magamnak tett ígértemet és túlélnem még egy napot Bellával.</span><br /><br /><span style="font-family: georgia;">A tanterembe szinte üres volt, mikor beléptem, leszámítva néhány "jótanuló" diákot. A szünetből már csak percek voltak hátra és ajtón egyre többen léptek be. Majd egy nyugodtnak hitt pillanatban, mikor azt várod, hogy tényleg nem történhet semmi rossz, megjelent az ajtóban Bella és apró léptekkel közeledett a mellettem lévő szék felé. Az illatát még szerencsére nem éreztem, próbáltam venni egy utolsó nagy levegőt, mellyel talán 10-15 percig kibírhatom, ha nem kell beszélnem. De persze Bella most is közbeavatkozott.</span><br /><br /><span style="font-family: georgia;">-</span><span style="font-style: italic; font-family: georgia;"> Szia Edward.</span><span style="font-family: georgia;"> - mosolya beragyogta a osztályt. - </span><span style="font-style: italic; font-family: georgia;">Ma itt van Lydia? </span><br /><span style="font-family: georgia;">- </span><span style="font-style: italic; font-family: georgia;">Nem, ő elutazott egy időre.</span><span style="font-family: georgia;"> - iszonyatos fájdalmat éreztem a mellkasomban. Lydia nevét egy ideje óvatosan kezeljük otthon, most így hirtelen szembesülni vele, elég kellemetlen érzés volt.</span><br /><span style="font-family: georgia;">- </span><span style="font-style: italic; font-family: georgia;">Akkor megengeded, hogy ide üljek?</span><span style="font-family: georgia;"> - kérdezte félénken, de még be sem fejezte, már tekingetett tovább, hol találhat magának szabad ülő helyet.</span><br /><span style="font-family: georgia;">- </span><span style="font-style: italic; font-family: georgia;">Azt hiszem igen, persze.</span><span style="font-family: georgia;"> - néztem szembe az elkerülhetetlennel. - </span><span style="font-style: italic; font-family: georgia;">Foglalj helyet.</span><br /><br /><span style="font-family: georgia;">Az óra lassan elkezdődött, Mr. Brooks örömmel újságolta a tegnapi eseményeket és azok eredményeit. Mind emellett felvázolta a mai óra folyamatát, mely több ember arcára a sápadtság különböző színeit varázsolta elő. A különböző szövetek vizsgálata és a szike használata az orvosin szinte a belépővel egyenlő, de azért tegyük hozzá, hogy Forksban nem mindenkit terveztek orvosnak.</span><br /><br /><span style="font-family: georgia;">A padok közt körbejárva Mr. Brooks különböző üvegcséket, fiolákat és késeket tett az asztalokra. Már csak egyetlen pad volt üres, az előttünk lévő asztalon csak az én patináns jegyzetfüzetem és Bella ütött-kopott könyvtári könyve hevert. De egy másodperccel később ott volt a gyilkos fegyver is. Ott feküdt előttünk, tántoríthatatlanul és magabiztosan, fémesen csillogva, mint aki már akkor sejtette, ma vér tapad majd hegyéhez.</span><br /><span style="font-family: georgia;">Bella megragadta a kést, én pedig minden erőmmel próbáltam ellenállni Alice látomásának.</span><br /></div>Esztihttp://www.blogger.com/profile/01940185612948156828noreply@blogger.com9tag:blogger.com,1999:blog-232614924840677490.post-24848366019801479872009-08-16T17:12:00.003+02:002009-08-16T17:18:33.552+02:00Zsúfolt hetek következnek.... türelem:)<div style="text-align: justify;"><div style="text-align: center;"><span style="font-style: italic; color: rgb(51, 0, 51);">Nagyon kedves, és mélyen tisztelt olvasók!</span><br /><span style="font-style: italic; color: rgb(51, 0, 51);"></span></div><span style="font-style: italic; color: rgb(51, 0, 51);"><br />Tudom, hogy nagyon elegetek van abból, hogy néha csak eltűnök hetekre, de esküszöm én sem tudtam, hogy ez a nyár ennyire zsúfolt lesz.</span> <span style="font-style: italic; color: rgb(51, 0, 51);"></span><br /><span style="font-style: italic; color: rgb(51, 0, 51);">Ma este indulok a családdal életem első tájfutó VB-jére, és Hungária Kupájára, szóval kérlek nagyon szurkoljatok:)</span><br /><br /><span style="font-style: italic; color: rgb(51, 0, 51);">Aztán hétközben megyek Pestre, mert ugye jelentkeztem az ELTE szakkollégiumába is, szóval megyek felvételizni:) Oda is szurkoljatok:)</span><br /><br /><span style="font-style: italic; color: rgb(51, 0, 51);">És csak, hogy legyen hal a tortán 22-étől még elmegyek az ELTE TTK Geo-Bio Gólyatáborába is Bódvarákóra (ne kérdezzétek, hol van, a világ végén...) szóval szuper két hétnek nézünk elébe...</span> <span style="font-style: italic; color: rgb(51, 0, 51);"></span><br /><span style="font-style: italic; color: rgb(51, 0, 51);"></span><br /><span style="font-style: italic; color: rgb(51, 0, 51);">Ebből a kis felsorolásból remélem már sejtitek, hogy nem leszek nemhogy internet közelben, még civilizáció közelében sem...</span><br /><span style="font-style: italic; color: rgb(51, 0, 51);"></span><br /><span style="font-style: italic; color: rgb(51, 0, 51);">Köszönöm azoknak, akik egész nyáron kitartóan olvasták a történetemet, most megkérlek titeket, hogy várjatok türelemmel. Felrakhatnék gyorsan egy új fejit, de az csak kontármunka lenne, szerintem pedig az íráshoz, a jó íráshoz, idő kell. Remélem ha úgy augusztus 30-31 körül hazatévedek (ha nem falnak fel a medvék a Bükkben:):), akkor majd páran benéztek, mert felrakom az új fejezetet.</span><br /><span style="font-style: italic; color: rgb(51, 0, 51);"></span><br /><span style="font-style: italic; color: rgb(51, 0, 51);">Addig is mindenkinek </span><span style="font-style: italic; color: rgb(51, 0, 51);">további </span><span style="font-style: italic; color: rgb(51, 0, 51);">kellemes nyarat kívánok! Szorítsatok kérlek!:)</span><br /><span style="font-style: italic; color: rgb(51, 0, 51);"></span><br /><span style="font-style: italic; color: rgb(51, 0, 51);">Sok puszi: Renee</span><br /><br /><span style="color: rgb(51, 0, 51); font-style: italic;">Ui.: Augusztus végén már első éves egyetemistaként térek vissza:) Tiszta jóóóó.</span><br /><span style="font-style: italic; color: rgb(51, 0, 51);"></span></div>Esztihttp://www.blogger.com/profile/01940185612948156828noreply@blogger.com1tag:blogger.com,1999:blog-232614924840677490.post-54603127030270268022009-07-31T19:25:00.006+02:002010-08-06T22:50:18.460+02:00Végtelen vizeken - 11. fejezet - Fény a sötétben<div style="text-align: justify;"><span style="font-family: georgia;">A hazafelé vezető út csendes volt és hideg. Az autóban teljesen megfagyott a levegő. Alice elől persze nem rejthettem el semmi. Ő volt az, aki már reggel figyelmeztetett. Miért is lepődöm meg ezen, hiszen előre látta. De ha tényleg látta, miért nem tett valamit. A gondolataim cikáztak, közben halkan hallottam Alice bűnbánó szavait.</span><br /><br /><span style="font-family: georgia;">"</span><span style="font-style: italic; font-family: georgia;">Tudom, hogy dühös vagy, de kérlek bocsáss meg.</span><span style="font-family: georgia;"> - olvastam a gondolataiban. - </span><span style="font-style: italic; font-family: georgia;">Sejtettem, hogy ez fog történni, de nem vagyok elég biztos a látomásaimban.</span><span style="font-family: georgia;">"</span><br /><br /><span style="font-family: georgia;">Nem tudtam rá haragudni, még sok idő kell neki, hogy kellően megtapasztalja az ereje működését, vannak vámpírok akiknek több száz év gyakorlás kell. De azt sem értettem, hogy én miért nem láttam a fejében ezeket a látomásokat? Reggel mikor beszélgettünk elméletileg olvasnom kellett a fejében. Mostanában kezdek teljesen megörülni. Valami rossz hatással van rám, nagyon rossz hatással.</span><br /><br /><span style="font-family: georgia;">A házhoz érve épp hogy leállítottam a motor, Lydia kivágódott a kocsiból és dühösen bement. Alice és Jasper csak hideg tekintettel követte őt. Lydia más lett, ez most már számukra is nyilvánvalóvá vált.</span><br /><br /><span style="font-family: georgia;">Később a szobánk felé indulva már nagyrészt átgondoltam, mit fogok mondani Lyd-nek, ám az ajtó mögött szörnyű látvány fogadott. Közös életünk színtere darabokban hevert a padlón. A ruhák, a könyvek, az emlékek, minden felforgatva. Középen pedig ott ült ő, izzó szénfekete szemekkel, meggyötörten. Lassan közelebb lépkedtem, csodás szépsége átsugárzott minden kínján és bódító illata magával ragadott. Derekára fontam karjaim és a hintaszékbe húztam. Pillantása még mindig komor és fájdalomtól megrészegült volt. Csak én segíthettem rajta, én voltam az utolsó szikra, amely újra fellobbantja azt a sugárzó tüzet, ami pár napja még veszélyes és határtalan volt. A teste didergett, belül teljesen összeroskadt. Nem szólt egy árva szót sem, csak ült.</span><br /><br /><span style="font-family: georgia;">Olyan nehéz volt nézni, ahogy átéli mindezt. Főleg, hogy ma elég boldognak tűnt, a röplabdacsapat tárt karokkal várta. És most megint üresség veszi körül. Nem mertem egy percre sem magára hagyni, ám az elmúlt napokban nem igazán törődtem az étkezéssel, és szomjúságom kezdett erősebb lenni tudatomnál. Még egy iskolai napot nem bírtam volna ki vadászat nélkül.</span><br /><span style="font-family: georgia;">Lydiát csendesen magára hagytam, és megkértem Alice-t, hogy időnként pillantson be hozzá. Fájó szívvel ugyan, de mégis egyedül hagytam.</span><br /><br /><span style="font-family: georgia;">A vadászatot viszont próbáltam a lehető legrövidebb idő alatt befejezni, nem figyelve semmi másra, csakhogy szomjúságom alább hagyjon. És mintha az életem függött volna rajta, szélsebesen száguldottam hazafelé.</span><br /><br /><span style="font-family: georgia;">A házhoz közeledve kétségbeesés kezdett eluralkodni rajtam. A családom gondolataiba olvasva láttam mindent.Lydia elment.Bekövetkezett az amit már legbelül mind sejtettek, és ami ellen én minden porcikámmal tiltakoztam és próbáltam megakadályozni. Megvárta amíg egyedül hagyom és persze jól tudta azt is, hogy ha Jaspert felidegesíti a saját érzéseivel, akkor Alice inkább Jasperrel marad, mintsem, hogy felette őrködjön.</span><br /><br /><span style="font-family: georgia;">Ekkor már nem a házra koncentráltam, Lydia gondolatait figyeltem, hátha meghallom merre jár. Ha megtalálom utánamehetek, és visszahozhatom, még mielőtt őrültséget csinálna. De minden hiába, összesen talán fél óráig voltam távol, és nem juthatott nagyon messzire, de mégsem hallom őt. Mintha elméje teljesen zárva lenne előttem, pont úgy mint Belláé.</span><br /><br /><span style="font-family: georgia;">Több órás eredménytelen keresgélés után, és többszöri sikertelen gondolatolvasást követve tértem vissza a házunkhoz. Belépve hallottam, ahogy mindenki összegyűlt a nappaliban és komoly tanácskozás zajlik. Először azt hittem, hogy Lydia eltűnését vitatják meg íly hevesen. Majd, hogy követni tudjam a gondolatmenetet, beleolvastam Carlisle fejébe és rögtön megértettem.</span><br /><br /><span style="font-style: italic; font-family: georgia;"> - Edward! Jó, hogy végre ittvagy.</span><span style="font-family: georgia;"> - szólt hozzám Carlisle. - </span><span style="font-style: italic; font-family: georgia;">Az már tudod, hogy Lydia elment. De most egy sokkal fontosabb dologgal is foglalkoznunk kell.</span><br /><span style="font-family: georgia;">- </span><span style="font-style: italic; font-family: georgia;">Igen, most már látom.</span><span style="font-family: georgia;"> - feleltem. Teljesen elgyengültem hirtelen. Láttam mindent, és végre világossá vált az elmúlt pár nap örült értelmetlensége. Mindenre ott volt a magyarázat, pont ott az orrunk előtt, csak nem vettük észre.</span><br /><br /><span style="font-family: georgia;">Amíg távol voltam, hogy Lydia után kutassak, Tanya telefonált Denaliból. Carlisle beszélt vele, így a fejébe olvasva hallhattam a beszélgetést. Amióta pár napja náluk jártunk az ottani farkasfalka több embertetemet talált az erdőben. Mind vámpírgyilkosság áldozata, és mind egy vámpíré.Lydiáé.</span><br /><br /><span style="font-family: georgia;">- </span><span style="font-style: italic; font-family: georgia;">A farkasok törzse nagyon nyugtalan.</span><span style="font-family: georgia;"> - szólt Tanya dühösen. - </span><span style="font-style: italic; font-family: georgia;">Az elmúlt 500 évben nem történt ilyesmi errefelé. És bár tudják, hogy nem mi tettük, most el </span><span style="font-family: georgia;">akarnak űzni minket a területről.</span><br /><span style="font-family: georgia;">- </span><span style="font-style: italic; font-family: georgia;">Még mindig nem tudom elhinni, hogy ez igaz. </span><span style="font-family: georgia;">- felelte Carlisle. - </span><span style="font-style: italic; font-family: georgia;">Lydiát az elmúlt napokban sok atrocitás érte, de nem hinném, hogy embert ölt volna.</span><br /><span style="font-family: georgia;">- </span><span style="font-style: italic; font-family: georgia;">Carlise, a legnagyobb tisztelettel szólok most. A családjaink közti barátság örök és feloszthatatlan, de a családod egyik tagja a mi területünkön gyilkolt, a farkasok pedig bosszút akarnak. Ide kell jönnötök, és el kell rendeznünk ezt az ügyet.</span><br /><br /><span style="font-family: georgia;">A gondolatok már el-elmaradoztak, a szavak elhalkultak körülöttem. Csalódottság járta át a testem, és a tudat, hogy az elmúlt öt év csupa hazugság volt, megrémített. Hirtelen éreztem, ahogy Esme gyengéd karja átölel és biztonságot ad.</span><br /><br /><span style="font-family: georgia;">- </span><span style="font-style: italic; font-family: georgia;">Edward, nem tehetünk semmit. </span><span style="font-family: georgia;">- mondta. - </span><span style="font-style: italic; font-family: georgia;">Lydia döntött így.</span><br /><span style="font-family: georgia;">- </span><span style="font-style: italic; font-family: georgia;">A legfontosabb, hogy elrendezzük a dolgokat Alaszkában.</span><span style="font-family: georgia;"> - szólalt fel Carlisle. - </span><span style="font-style: italic; font-family: georgia;">Már telefonáltam Emmett-nek és Rose-nak, holnap hazajönnek. Mi majd elmegyünk Denaliba. Ezzel most nem kell törődnöd.</span><span style="font-family: georgia;"> - Az arcuk hirtelen meghittséggel lett teli, tudatukból szeretet és aggodalom áradt.</span><br /><span style="font-family: georgia;">-</span><span style="font-style: italic; font-family: georgia;"> De én... az én hibám...</span><span style="font-family: georgia;"> - kezdtem, de mindannyian nemet intettek.</span><br /><span style="font-family: georgia;">- </span><span style="font-style: italic; font-family: georgia;">Most meg kell tudnod nyugodnodni, visszamenni a suliba és mással törődni. </span><span style="font-family: georgia;">- bíztatott Alice. - </span><span style="font-style: italic; font-family: georgia;">Jasper </span><span style="font-style: italic; font-family: georgia;">majd segít,hogy </span><span style="font-style: italic; font-family: georgia;">könnyebb legyen és mi is mind itt vagyunk.</span><br /><br /><span style="font-family: georgia;">Éreztem, ahogy tényleg könnyebb lesz minden, ahogy a dolgok elhalványulnak és az elhangzott szavak súlytalanná válnak, de tudtam, hogy mindez csak Jaspernek köszönhető, mégis jó volt, nyugodt.</span><br /><br /><span style="font-family: georgia;">Már hajnal volt, mikor visszamentem a szobánkba, most már csak az én szobámba. A földön még mindig rendszertelenül hevertek a CD-k, könyvek, ruhák. Összességben minden, ami az elmúlt öt évben összekötött Lydiával. Azzal, hogy dühében felforgatta a szobát, teljesen felforgatta az életünket.</span><br /><br /><span style="font-family: georgia;">Az asztalon heverő papírok között figyelmes lettem egy iskolai hirdetményre. Mr. Brook természettudományi kiáltványa volt.</span><br /><br /><div style="text-align: center; font-style: italic; font-family: georgia;">"<span style="font-weight: bold;">Kedves Diákok!</span><br /><br />Mint minden évben, idén is megrendezzük a <span style="font-weight: bold;">Tavaszi Tudományos Napokat,</span> melynek keretében rengetek információval lehettek gazdagabbak a kémia, fizika, földrajz és biológia tudományok terén.<br /><br />Az első foglalkozás április első szerdáján lesz. Ekkor biológia óra keretében a helyi kórházba látogatva ismerkedhettek meg a sebészettel.<br /><br /><span style="font-weight: bold;">Minden érdeklődőt szeretettel várunk a Tavaszi Tudományos Napokon!</span><br /></div><br /><div style="text-align: right;"><span style="font-style: italic; font-family: georgia;"><span style="font-weight: bold;">Samuel Brooks</span>"</span><br /><br /><div style="text-align: justify;"><br /><span style="font-family: georgia;">A dátum aznapra szólt, kissé örültem is neki, talán a orvostan eltereli a figyelmemet ezekről a dolgokról.</span><br /><br /><span style="font-family: georgia;">Szomorkás idő volt. Napsugaraknak semmi nyoma. Igazán ideális vámpíridő. Reggel fél nyolc körül viszont már senki nem volt otthon. Alice és Jasper vásárolni mentek, beszerezni a legfontosabb dolgokat Alaszkába. Carlisle pedig Emmett-ék elé ment a reptérre. Esme is eltűnt, bizonyára a barátaival töltötte a reggelit, mostanában őket is elhanyagolta a zűrzavaros ügyeink miatt. Így hát egyedül indultam iskolába.</span><br /><br /><span style="font-family: georgia;">A parkolóban már ott várt a busz, amellyel a tudományos kirándulásra indultunk. A busz körül futkározó diákok és rendet teremteni próbáló tanárok keveredtek. A hátsó sorok egyikében egy számomra még mindig "kulcsra zárt ajtó" Bella Swan állt. Lassan felszálltunk, a helyeket pillanatok alatt töltötték fel a tanulók. Én is leültem egy üres ülésre, mellém persze nem merészkedett senki, aminek jelen esetben örültem is. A busz már majdnem indult, amikor egy halk hangot hallottam, amint Mr. Brooks-al beszél.</span><br /><br /><span style="font-family: georgia;">- </span><span style="font-style: italic; font-family: georgia;">De tanárúr, kérem értse meg, én rosszul vagyok a vértől, és minden hasonló kórházi, felboncolós dologtól.</span><span style="font-family: georgia;"> - győzködte Bella kedvenc biológia tanárunkat. - </span><span style="font-style: italic; font-family: georgia;">A sebészet nem nekem való.</span><br /><span style="font-family: georgia;">-</span><span style="font-style: italic; font-family: georgia;"> Neked való, vagy nem neked való, ez az órarend része. -</span><span style="font-family: georgia;"> felelte erélyesen.</span><span style="font-style: italic; font-family: georgia;"> - Tessék, ott még van egy szabad hely.</span><span style="font-family: georgia;"> - és felém mutatott.</span><br /><br /><span style="font-family: georgia;">Bella gondterhelt arccal, mint akit végleg legyőztek, indult meg a busz hátulja felé, majd leült a mellettem lévő ülésre. Szótlanul utaztunk, párszor figyeltem fel arca rezdüléseire, hátha abból kiolvashatom gondolatait.</span><br /><br /><span style="font-family: georgia;">Majd hirtelen, minden előjel nélkül szikrázóan sütni kezdett a Nap. És vakítóan sugárzott át a busz ablakán. Az arcom és a kezeim csillogni kezdtem, Bella pedig valóságos csodaként figyelte bőröm tündöklését.</span><br /><br /><br /></div></div></div>Esztihttp://www.blogger.com/profile/01940185612948156828noreply@blogger.com3tag:blogger.com,1999:blog-232614924840677490.post-20192962184063503562009-07-11T17:22:00.000+02:002009-07-11T17:23:02.611+02:00Jubileum!<div style="text-align: justify; color: rgb(102, 0, 0); font-style: italic;">Van szerencsém ezúton bejelenteni, hogy elkészült a 10. fejezet, vagyis jubileumot ünnepelhetünk! :)<br />Amikor április végén írni kezdtem, akkor még eszembe sem jutott, hogy idáig eljuthatok, illetve, hogy ennyien olvassátok majd a történetemet. Minden kedves olvasómnak szeretném megköszönni a kitartó várakozást, főleg ugye az érettségi idején, és néhányotoknak a kommenteket is. Tényleg sokat jelent nekem, és erőt ad, hogy folytassam.<br /><br />A mai nap tehát emlékezetes. Van mit ünnepelni, hiszen az elmúlt két hónapban több mint 5000-en látogattátok meg az oldalt, és közel 10000 oldalmegtekintés volt, ami szerintem igazán tiszteletre méltó és tükrözi azt, hogy nektek is sokat jelent a történet.<br />Így a jubileumra való tekintettel két meglepetést hoztam nektek - természetesen az új fejezeten kívül . Úgy gondolom mindkettő elég szembetűnő, de kezdjük talán a látványosabbal!<br /><br />Az új design - igen, nos sokáig törtem a fejem, hogy milyen is jegyen, legyen-e egyáltalán. De aztán úgy gondoltam, hogy a régi fejléc, már nem tükrözi a történet lélektani állapotát.<br />A másik meglepetés, remélem néhányotoknak azért ez is feltűnt, hogy most először megpillanthatjátok Lydia Cullen arcát. Sokáig kerestem a megfelelő embert, és arcot. Végül rá esett a választásom!<br /><br />Itt a vége! A kis érzelgős beszédemnek! Mégegyszer köszönök mindent, és szeretném ha még többen írnátok kommenteket, hiszen a véleményetek segít a legtöbbet, abból tudom, hogy min kell csiszolni, min kell változtatni.<br /><br /></div> <span style="color: rgb(102, 0, 0); font-style: italic;">Köszönöm és kellemes olvasást kívánok!<br /><br /></span> <span style="color: rgb(102, 0, 0); font-style: italic;">Pussz: Renee</span>Esztihttp://www.blogger.com/profile/01940185612948156828noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-232614924840677490.post-53158764456435651812009-07-11T17:13:00.008+02:002010-08-06T22:53:56.922+02:00Végtelen vizeken - 10. fejezet - Elkezdődött<style type="text/css"> <!-- @page { margin: 2cm } P { margin-bottom: 0.21cm } --> </style> <p style="margin-left: -0.03cm; margin-bottom: 0cm; font-family: georgia;font-family:georgia;" align="justify">ÜLDÖZÖTT vad, kit vadásza les, úgy figyelt rám. A tudat, hogy ott ül mögöttem, most az egyszer erősebb volt a szomjamnál, erősebb bárminél. Nem bírtam ki, hátranéztem. És ezzel együtt elkövettem életem legrosszabb hibáját.</p><p face="georgia" style="margin-left: -0.03cm; margin-bottom: 0cm; font-family: georgia;" align="justify"><br /></p> <p face="georgia" style="margin-left: -0.03cm; margin-bottom: 0cm; font-family: georgia;" align="justify">Kemény, de mámoros pillantása villámként csapott le rám, én pedig percekig nem is tudtam menekülni tekintete börtönéből. Csak ültem ott, elmerengve, miközben körülöttünk minden átlagos volt, minden ugyanúgy folyt, mint bármely más nap. Saját kis világot teremtettünk akkor, valami egyedülállóan személyeset egymás között. Nem éreztem így magam ... azóta, hogy ... azóta, hogy először néztem Lydia szemébe.</p><p face="georgia" style="margin-left: -0.03cm; margin-bottom: 0cm; font-family: georgia;" align="justify"><br /></p> <p face="georgia" style="margin-left: -0.03cm; margin-bottom: 0cm; font-family: georgia;" align="justify">Csak néztük egymást. Olykor elmosolyodott, és a kedves kis gödröcskék melyek megjelentek ajkai mellett, engem is megnevettetek. Ekkor viszont hirtelen megértettem mindent. Beléptem egy kapun, beléptem egy olyan világba, ahonnan nem lesz könnyű kikeveredni. Eddig megpróbáltunk elszigetelődni tőlük, és bár mindennap érintkeztünk velük, mintha két külön világban éltünk volna. De én áthágtam a szabályokat, közel kerültem egy emberhez.</p><p face="georgia" style="margin-left: -0.03cm; margin-bottom: 0cm; font-family: georgia;" align="justify"><br /></p> <p face="georgia" style="margin-left: -0.03cm; margin-bottom: 0cm; font-family: georgia;" align="justify">Már kezdettől fogva tudtam, valami különleges lakozik benne, amitől más, mint a többi átlagos diák. Az első alkalommal, mikor elkaptam a folyóson, mert majdnem elesett, mikor először csiklandozta e nemes illat az orromat, tudtam, hogy ő nem csak egyszerűen egy ember. Ő Isabella Swan.</p><p face="georgia" style="margin-left: -0.03cm; margin-bottom: 0cm; font-family: georgia;" align="justify"><br /></p> <p face="georgia" style="margin-left: -0.03cm; margin-bottom: 0cm; font-family: georgia;" align="justify">Percekig elmerengve figyeltem arcának minden rezdülését, majd váratlanul Lydia kíváncsi és mindig kétkedő arcával találtam szembe magam.</p><p face="georgia" style="margin-left: -0.03cm; margin-bottom: 0cm; font-family: georgia;" align="justify"><br /></p> <p face="georgia" style="margin-left: -0.03cm; margin-bottom: 0cm; font-family: georgia;" align="justify">- <span style="font-style: italic;">Mit bámulsz annyira?</span> - kérdezte érdeklődően. Bár gondolataiban rögtön láttam a gyanakvást. Az évek során amióta együtt voltunk a mérleg nyele általában ő felé állt, mindig sorban álltak előtte a hódolók. Sokszor, volt hogy hónapokig kellett hallgatnom egy-egy srác nyáladzó gondolatait. De Lyd mindig megnyugtatott, hogy számára én vagyok az egyetlen és tökéletes.</p><p face="georgia" style="margin-left: -0.03cm; margin-bottom: 0cm; font-family: georgia;" align="justify"><br /></p> <p style="margin-left: -0.03cm; margin-bottom: 0cm; font-family: georgia;" align="justify">De ez a helyzet még nekem is új volt. Lydia féltékeny? Kizárt. Igazából még én sem tudom mi érzek. Furcsa ez az egész. Zavaros.</p><p style="margin-left: -0.03cm; margin-bottom: 0cm; font-family: georgia;" align="justify"><br /></p> <p style="margin-left: -0.03cm; margin-bottom: 0cm; font-family: georgia;" align="justify">- <span style="font-style: italic;">Semmit. </span>- az arca hirtelen hitetlenkedővé vált. - <span style="font-style: italic;">Tényleg semmit, nyugi. Csak Mr. Brooks valamit mondott az izopropilénekről, és ezen gondolkodtam.</span> - őszinte voltam, már amennyire az őszinteségnek számít, hogy Bella arcán kívül semmit nem bámultam. Próbáltam hát nyugodt maradni, és őszintén hazudni.</p><p style="margin-left: -0.03cm; margin-bottom: 0cm; font-family: georgia;" align="justify"><br /></p> <p style="margin-left: -0.03cm; margin-bottom: 0cm; font-family: georgia;" align="justify">- <span style="font-style: italic;">Rendben.</span> – békésen mosolygott és félkézzel átölelt. Habár tényleg össze voltam zavarodva, Lydia közelsége és érintései most is, mint mindig izgatóan és szenvedélyesen hatottak rám. - <span style="font-style: italic;">Mindjárt vége az órának, tudod utána edzés lesz, és a csajok már egy ideje nélkülöznek. </span>- a pontosság a vérünkben volt, vagy legalábbis a vérünk helyén, amint Lydia befejezte a mondatot, megszólalt a jelzőcsengő.</p><p style="margin-left: -0.03cm; margin-bottom: 0cm; font-family: georgia;" align="justify"><br /></p> <p style="margin-left: -0.03cm; margin-bottom: 0cm; font-family: georgia;" align="justify">-<span style="font-style: italic;"> Persze tudom. A csapat a második az életedben. Bár néha azt érzem, hogy nem így van</span>. - feleltem. Lydia a suli profi röplabdacsapatában játszott. Mindig is szerette a sportokat, és imádott játszani, a legtöbb meccsén ott van az egész család. És bár ez nem publikus, de Alice közbenjárásával – amikor előre kiszemeli az ellenfél taktikáját – Lyd gyakran vezeti győzelemre a csapatot.</p><p style="margin-left: -0.03cm; margin-bottom: 0cm; font-family: georgia;" align="justify"><br /></p> <p style="margin-bottom: 0cm; font-family: georgia;font-family:georgia;" align="justify">-<span style="font-style: italic;"> De így van, viszont ha az idei szezonba végre nyerni is akarunk, ráncba kell szednem őket.</span> - mosolygott. - <span style="font-style: italic;">Szóval akkor óra után megvársz?</span></p><p style="margin-bottom: 0cm; font-family: georgia;font-family:georgia;" align="justify"><span style="font-style: italic;"><br /></span></p> <p style="margin-bottom: 0cm; font-family: georgia;font-family:georgia;" align="justify">- <span style="font-style: italic;">Ott leszek.</span> - feleltem. Rövid puszit nyomott az ajkaimra, majd elviharzott a teremből. Én pedig egyedül maradtam. Megint. Hiába jött vissza, mintha a Denaliban eltöltött idő óta távolibbnak érezném magamtól. Mintha titkolna valamit. Félek, hogy már nem bízhatok meg benne feltétel nélkül.</p><p style="margin-bottom: 0cm; font-family: georgia;font-family:georgia;" align="justify"><br /></p> <p style="margin-bottom: 0cm; font-family: georgia;font-family:georgia;" align="justify">Az osztályban viszont még ott volt Bella. Hirtelen újra bevillantak Alice reggeli szavai. Vajon az óra elején elkerültük a bajt? Éppen elkezdtem ezen gondolkodni, mikor mellém ért a padok közötti soron. Hátat fordítva ültem, de nem is kellett oda néznem, rögtön megéreztem vére illatát. Most, hogy nem láttam az arcát, nem figyelhettem csodásan kék szemeit az ösztönök erősebbek voltak. Nem mint Bella állt akkor mellettem, hanem mint egy finom csemege, akire már napok óta vágyom.</p><p style="margin-bottom: 0cm; font-family: georgia;font-family:georgia;" align="justify"><br /></p> <p style="margin-bottom: 0cm; font-family: georgia;font-family:georgia;" align="justify">Csak óvatosan fordultam felé, egy pillanatra megállt és rám mosolygott. Úgy nézett ki, mint egy valódi angyal, meseszerű látomásnak tűnt. Nem is valódinak. De tovább is indult, a csoda egy másodpercig tartott csak. Így utána szóltam.</p><p style="margin-bottom: 0cm; font-family: georgia;font-family:georgia;" align="justify"><br /></p> <p style="margin-bottom: 0cm; font-family: georgia;font-family:georgia;" align="justify">- <span style="font-style: italic;">Bella!</span> - a hangom érdes volt és rekedtes. A méreg már épp termelődni kezdett a számban. - <span style="font-style: italic;">Tudod a helyed, szóval...</span></p><p style="margin-bottom: 0cm; font-family: georgia;font-family:georgia;" align="justify"><span style="font-style: italic;"><br /></span></p> <p style="margin-bottom: 0cm; font-family: georgia;font-family:georgia;" align="justify">- <span style="font-style: italic;">Szia Edward. </span>- szólalt meg halkan. - <span style="font-style: italic;">Ne aggódj! Ő bizonyára Lydia volt.</span> - végig a padlót nézte, pedig szükségem lett volna a szemére. Látnom kell a szemeit, az elássa bennem a vámpírt, és előhoz valami újat, valami emberit.</p><p style="margin-bottom: 0cm; font-family: georgia;font-family:georgia;" align="justify"><br /></p> <p style="margin-bottom: 0cm; font-family: georgia;font-family:georgia;" align="justify">- <span style="font-style: italic;">Igen. Lydia.</span> - feleltem.</p><p style="margin-bottom: 0cm; font-family: georgia;font-family:georgia;" align="justify"><br /></p> <p style="margin-bottom: 0cm; font-family: georgia;" align="justify">- <span style="font-style: italic;">Ne haragudj, de mennem kell. Órám lesz.</span> - hadarta. A válaszomra várt, de én csak bólintottam. Egyetlen iskolai szünet alatt elengedtem két csodás lényt. Nevezzetek csak nyugodtan baleknak. Az vagyok. Egy vámpír, aki nem tudja hogy vámpír-e valójában. Egy vámpír, aki kezd felfedezni egy új világot.</p><p style="margin-bottom: 0cm; font-family: georgia;" align="justify"><br /></p> <p style="margin-bottom: 0cm; font-family: georgia;" align="justify">Abban reménykedtem, hogy a zene rendbe rakja a fejem, amíg Lydia-ra várok. Így azt terveztem, hogy az elkövetkező ötven percet a Volvo kényelmes bőr ülésén fogom eltölteni, Santaolla társaságában. A parkoló üres volt, mindenkinek órája volt, vagy már hazament a nagyszünet után, így nyugodtan tekertem fel maximumra a hangerőt és átadtam magam a muzsika erejének.</p><p style="margin-bottom: 0cm; font-family: georgia;" align="justify"><br /></p> <p style="margin-bottom: 0cm; font-family: georgia;font-family:georgia;" align="justify">Kicsit később a két szám közti szünetben őrült kiabálásra és veszekedésre lettem figyelmes. Lydiát hallottam, szörnyen dühös volt. Próbáltam olvasni a fejében, és akkor megláttam... Alice-nek igaza volt. Alice-nek mindig igaza van. Lydia épp Bella fejét szidta, nem valami mézes-mázasan.</p><p style="margin-bottom: 0cm; font-family: georgia;font-family:georgia;" align="justify"><br /></p> <p style="margin-bottom: 0cm; font-family: georgia;font-family:georgia;" align="justify">-<span style="font-style: italic;"> Mit képzelsz te? </span>- mondta szinte kiabálva. - <span style="font-style: italic;">Elmegyek egy hétre, és te meg csak úgy befurakodsz?</span> - A gondolatai gonoszak és felszínesek voltak.</p><p face="georgia" style="margin-bottom: 0cm; font-family: georgia;" align="justify"><br /></p> <p face="georgia" style="margin-bottom: 0cm; font-family: georgia;" align="justify">- <span style="font-style: italic;">Én csak... Beálltam játszani, mert hiányzott egy ember.</span> - próbálta menteni magát Bella.</p><p face="georgia" style="margin-bottom: 0cm; font-family: georgia;" align="justify"><br /></p> <p face="georgia" style="margin-bottom: 0cm; font-family: georgia;" align="justify">- <span style="font-style: italic;">Nem is vagy jó játékos. Egyetlen jó feladásod nem volt az egész játék alatt. </span>- Lydia egyre idegesebb volt. Már nagyon úgy éreztem, hogy be kell avatkoznom, nem igaz, hogy nincs ott egy tanár. Szerettem Lydia-t, de most csak egy felfuvalkodott pulykának láttam, aki rátámadt egy kiscsibére, és az egész tyúkfarmon ez senkit nem érdekel.</p><p face="georgia" style="margin-bottom: 0cm; font-family: georgia;" align="justify"><br /></p> <p face="georgia" style="margin-bottom: 0cm; font-family: georgia;" align="justify">-<span style="font-style: italic;"> Jó, rendben. Kiszállok.</span> - Bella végre a menekülést választotta. Ahogy képzelem, nem lehet egy nagy élmény Lydia izzó éjfekete tekintetét bámulni. - <span style="font-style: italic;">Majd a kispadon megvárom a játék végét.</span></p><p face="georgia" style="margin-bottom: 0cm; font-family: georgia;" align="justify"><span style="font-style: italic;"><br /></span></p> <p face="georgia" style="margin-bottom: 0cm; font-family: georgia;" align="justify">- <span style="font-style: italic;">Na végre, legalább tanultál ma valamit, ha már a röpi nem megy. </span>- kacagott. Egyre idegesebb lettem a kocsiban. Teljesen visszataszított Lyd viselkedése. Azelőtt sosem volt feltűnősködő, vagy éppen felszínes. De ma, ma óriásit csalódtam benne, a lehető legrosszabb értelemben. És sajnáltam Bellát, az ő fejébe nem láttam bele, így nem tudhattam mit érez valójában, de nem hiszem, hogy ha most látnám, akkor arca olyan fényárban úszna, mint máskor.</p><p face="georgia" style="margin-bottom: 0cm; font-family: georgia;" align="justify"><br /></p> <p face="georgia" style="margin-bottom: 0cm; font-family: georgia;" align="justify">A hátralévő idő nagyrészében próbáltam lenyugtatni magam, nem szabad nekiesnem Lydiának, hiszen most nehéz neki a családja miatt. Vissza kell fognom magam. Majd az öltözőkhöz mentem, ott vártam rá. Nem is tartott sokáig, pár perc múlva megjelent pár csapattaggal az oldalán, akik közül sajnos többen tápláltam irántam szenvedélyes érzelmeket, de mindent megtettem, hogy csak Lyd-re koncentráljak.</p><p face="georgia" style="margin-bottom: 0cm; font-family: georgia;" align="justify"><br /></p> <p face="georgia" style="margin-bottom: 0cm; font-family: georgia;" align="justify">- <span style="font-style: italic;">Szia édesem!</span> - köszönt. - <span style="font-style: italic;">Mivel töltötted az időt? </span>- tette fel a kérdést, de a válaszomat már nem várta meg. Elkezdett magyarázni a csapatról meg a játékról, ami többnyire lekötött, de most valahogy nem érdekelt. - <span style="font-style: italic;">A csapat nagyon felkészült, szerintem nagy esélyünk van meg idén bajnokok legyünk. Az edző is azt mondta, hogy …</span></p><p face="georgia" style="margin-bottom: 0cm; font-family: georgia;" align="justify"><span style="font-style: italic;"><br /></span></p> <p face="georgia" style="margin-bottom: 0cm; font-family: georgia;" align="justify">-<span style="font-style: italic;"> Miért bántottad Bellát?</span> - nem bírtam tovább hallgatni, közbevágtam.</p><p face="georgia" style="margin-bottom: 0cm; font-family: georgia;" align="justify"><br /></p> <p face="georgia" style="margin-bottom: 0cm; font-family: georgia;" align="justify">- <span style="font-style: italic;">Mit? Miről beszélsz? </span>- nézett értetlenül. - <span style="font-style: italic;">És ki az a Bella? -</span> láttam a fejében, hogy abszolút nem érdekli a dolog, és már a gondolat is fárasztja, hogy erről kell beszélnie.</p><p face="georgia" style="margin-bottom: 0cm; font-family: georgia;" align="justify"><br /></p> <p style="margin-bottom: 0cm; font-family: georgia;" align="justify">- <span style="font-style: italic;">Isabella Swan. A rendőrfőnök lánya.</span> - magyaráztam neki, mire az arcán eddig ülő unott tekintet hirtelen értelmet nyert.</p><p style="margin-bottom: 0cm; font-family: georgia;" align="justify"><br /></p> <p style="margin-bottom: 0cm; font-family: georgia;" align="justify">- <span style="font-style: italic;">Oh, az új lány? Mi van vele?</span> - kérdezte közönyösen, miközben búcsúzkodott a többi lánytól.</p><p style="margin-bottom: 0cm; font-family: georgia;" align="justify"><br /></p> <p style="margin-bottom: 0cm; font-family: georgia;" align="justify">- <span style="font-style: italic;">Miért bántottad? </span>- ismételtem. -<span style="font-style: italic;"> Tudom mi történt. Hallottam minden szót. A gondolataidat.</span> - nem bírtam a szemébe nézni, és egyébként se látott volna rajtam mást, csak fájdalmat.</p><p style="margin-bottom: 0cm; font-family: georgia;" align="justify"><br /></p> <p style="margin-bottom: 0cm; font-family: georgia;" align="justify">- <span style="font-style: italic;">Mióta pesztrálod te az új csajt? Miért érdekel ennyire? </span>- elkezdett faggatózni. - <span style="font-style: italic;">Egyébként meg nem bántottam, befurakodott a csapatomba, és most hogy visszajöttem, a kispadon a helye.</span></p><p style="margin-bottom: 0cm; font-family: georgia;" align="justify"><span style="font-style: italic;"><br /></span></p> <p style="margin-bottom: 0cm; font-family: georgia;" align="justify">Láttam, hogy nem győzhetek, a határozott elképzelései ellen nincs mit tenni. Jobbnak láttam kerülni a további súrlódásokat.</p><p style="margin-bottom: 0cm; font-family: georgia;" align="justify"><br /></p> <p style="margin-bottom: 0cm; font-family: georgia;" align="justify">- <span style="font-style: italic;">Rendben. Menjünk, Alice és Jasper már kint várnak. </span>- Bólintott és elindultunk a parkoló felé. Most az egyszer nem kézen fogva. Az ajtóból hátra nézve megpillantottam Bellát, akkor lépett ki az öltözőből. A haja nedves volt, az arca tűzpiros és fáradt. Nehéz csatát vívott egy erős ellenféllel, de talpon maradt. Erre nem sokan képesek, csak akik igazán különlegesek. És ő az, legalábbis azt hiszem.</p>Esztihttp://www.blogger.com/profile/01940185612948156828noreply@blogger.com2tag:blogger.com,1999:blog-232614924840677490.post-132636871999186472009-06-28T20:11:00.005+02:002010-08-06T22:54:16.724+02:00Végtelen vizeken - 9. fejezet - Kétely<div style="text-align: justify;"><span style="font-family:georgia;">LEHET-E nemesebb a tett, melyet másért teszünk. Lehet-e fontosabb a szó, amit másért mondunk. Lehet-e fájdalmasabb a kín, ha szerelmünk szenved. Nem hiszem. Ennél nem lehet rosszabb, amikor látod, hogy düh és harag keveredik félelemmel és tudod, hogy nem tehetsz semmit.</span><br /><br /><span style="font-family:georgia;">Szempillantás alatt felkaptam Lydiát a földről, és a szoba túlsó végében lévő kanapéra fektettem. Carlisle aggódva figyelt és őszintén szólva mindketten meglepődtünk, a vámpírok ugyanis elég ritkán szoktak öntudatukon kívül lenni. Nem értettem mi történik, de a kezét nem akartam elengedni...tudnia kell, hogy itt vagyok mellette.</span><br /><span style="font-family:georgia;">- </span><span style="font-style: italic;font-family:georgia;" >Sokkot kapott, és bár ritka, de ezek a hirtelen kedélyváltozások, még a vámpírszervezetet is teljesen felemésztik.</span><span style="font-family:georgia;"> - nyugtalanul figyeltem Carlisle-ra. - </span><span style="font-style: italic;font-family:georgia;" >Ha továbbra is ilyen dolgok érik, nem fogja bírni és idegösszeroppanást kap, akkor pedig...</span><span style="font-family:georgia;">- nem fejezte be a mondatot, mert mindketten tudtuk, hogy folytatódott volna. Ha a problémák kikészítik, nem tud majd uralkodni magán és embervérre szomjazik majd.</span><br /><span style="font-family:georgia;">-</span><span style="font-style: italic;font-family:georgia;" > Ő sosem tenne ilyet.</span><span style="font-family:georgia;"> - mondtam már-már kételkedve saját magamban.</span><br /><span style="font-family:georgia;">- </span><span style="font-style: italic;font-family:georgia;" >Edward, tudod, hogy ez nem attól függ.</span><span style="font-family:georgia;"> - Carlisle a vállamra tette a kezét, miközben én még mindig Lydia mellett kuporogtam.</span><br /><span style="font-family:georgia;">-</span><span style="font-style: italic;font-family:georgia;" > Hazavisszük, és örökké mellette maradok. Sosem hagyom el, soha többé nem engedem el. Ő a legfontosabb.</span><span style="font-family:georgia;"> - suttogtam, és egy pici csókot nyomtam csuklójára.</span><br /><span style="font-family:georgia;">Carlisle kiment a szobából, én pedig vártam, hogy életem vörös rózsája újra sziromba boruljon.</span><br /><br /><span style="font-family:georgia;">Az ablakhoz sétáltam és a tájat bámultam, itt Alaszkában minden nyugodt és egyszerű. Nincs zsúfolt város, könnyebb elrejtőzni, könnyebb elbújni. Nem kellett sokáig várnom, Lydia szólítgatni kezdett, rögtön ott termettem és magamhoz öleltem.</span><br /><span style="font-family:georgia;">- </span><span style="font-style: italic;font-family:georgia;" >Edward, mi történt? Hol vagyok?</span><span style="font-family:georgia;"> - hangja rekedtes volt és szörnyen halk, emberi fül számára szinte érthetetlen.</span><br /><span style="font-family:georgia;">- </span><span style="font-style: italic;font-family:georgia;" >Alaszkában vagyunk, Denaliban. Te pedig elájultál. </span><span style="font-family:georgia;">- szembesítettem a tényekkel. Bár láttam a fejében már kezdtek helyrerázódni a dolgok.</span><br /><span style="font-family:georgia;">-</span><span style="font-style: italic;font-family:georgia;" > Elájultam? </span><span style="font-family:georgia;">- kérdőn nézett rám. Aztán mindent megértett. Arca a fáradt boldogságból néma kétségbeesésbe fordult. Minden eszébe jutott. És jöttek a kérdések. </span><span style="font-style: italic;font-family:georgia;" >- Az apám? Mikor? Mit akart? Mit mondtál neki?</span><span style="font-family:georgia;"> - nyugtalanul kapálózni kezdett karjaimban.</span><br /><span style="font-family:georgia;">- </span><span style="font-style: italic;font-family:georgia;" >Nyugodj meg! Ha idegeskedsz, azzal nem lesz jobb.</span><span style="font-family:georgia;"> - átöleltem még szorosabban. - </span><span style="font-style: italic;font-family:georgia;" >Felhívott, én beszéltem vele. És Lydia Johnson után érdeklődött.</span><span style="font-family:georgia;"> - Arca elhalványult, még ennél is jobban. Mindig is Lydia Cullen volt, a családunk tagja, ez az új név pedig egy új életet jelentett neki.</span><br /><span style="font-family:georgia;">- </span><span style="font-style: italic;font-family:georgia;" >Johnson? Lydia Johnson?</span><span style="font-family:georgia;"> - kérdezte. - </span><span style="font-style: italic;font-family:georgia;" >És az apám, őt hogy hívják?</span><br /><span style="font-family:georgia;">- </span><span style="font-style: italic;font-family:georgia;" >Dereck Johnsonként mutatkozott be.</span><span style="font-family:georgia;"> - feleltem. - </span><span style="font-style: italic;font-family:georgia;" >De semmit nem mondtam neki rólad, a titkunkra nem derülhet fény.</span><span style="font-family:georgia;"> - nyomatékosítottam. Már most láttam a gondolataiban, hogy találkozni akar velük, és minél többet megtudni róluk.</span><br /><span style="font-family:georgia;">- </span><span style="font-style: italic;font-family:georgia;" >El kell engedned hozzájuk?</span><span style="font-family:georgia;"> - kérlelt. - </span><span style="font-style: italic;font-family:georgia;" >Látnom kell őket!</span><br /><span style="font-family:georgia;">- </span><span style="font-style: italic;font-family:georgia;" >Nem! </span><span style="font-family:georgia;">- felugrottam és idegesen járkálni kezdtem. - </span><span style="font-style: italic;font-family:georgia;" >Ennek így semmi értelme Lyd. Számukra halott vagy, és ha nem változtatunk át, így is lett volna.</span><br /><span style="font-family:georgia;">- </span><span style="font-style: italic;font-family:georgia;" >De nem volt holttest.</span><span style="font-family:georgia;"> - felelte gúnyosan. - </span><span style="font-style: italic;font-family:georgia;" >Nem meghaltam, hanem eltűntem. Az a férfi pedig az apám, aki felnevelt, ennyivel tartozom neki</span><span style="font-family:georgia;">. - mondta szinte sírva.</span><br /><span style="font-family:georgia;">- </span><span style="font-style: italic;font-family:georgia;" >Jajj édesem ne haragudj. Nem szabadott volna felzaklatnom téged.</span><span style="font-family:georgia;"> - Újra odamentem hozzá a kanapéra. Az arca gondterhelt volt és fáradt. Belefáradt ebbe az egészbe. -Hazamegyünk, együtt. És soha többé nem hagylak magadra. Soha. - nyugtattam meg.</span><br /><span style="font-family:georgia;">Pillantásunk szorosan egymásba olvadt, érzékien ölelt át, mint mindig. Az ujjai a hajamat túrták, és szenvedélyesen csókolt hosszú percekig. Majd a fülembe suttogott:</span><br /><span style="font-family:georgia;">-</span><span style="font-style: italic;font-family:georgia;" > Szeretlek.</span><br /><span style="font-family:georgia;">- </span><span style="font-style: italic;font-family:georgia;" >Én is szeretlek. Mindig is szerettelek.</span><span style="font-family:georgia;"> - majd én csókoltam meg, gyengédebben és lassan, minden cseppjét kiélvezve ennek a tökéletes pillanatnak.</span><br /><br /><span style="font-family:georgia;">Aztán hangokat hallottunk, Carlisle és Irina közeledett a szobához, Lydia hogylétéről érdeklődve. Carlisle arca a szobába lépve rögtön felderült. Komolyan aggódott érte, nem gyakran látott ájult vámpír, ahogy én sem.</span><br /><span style="font-family:georgia;">-</span><span style="font-style: italic;font-family:georgia;" > Oh édesem, látom sokkal jobban vagy. Megvizsgálnálak, ha nincs ellenedre, mégis jobb az óvatosság.</span><span style="font-family:georgia;"> - kezdte Carlisle.</span><br /><span style="font-family:georgia;">- </span><span style="font-style: italic;font-family:georgia;" >Persze nyugodtan. </span><span style="font-family:georgia;">- elmosolyodott. -</span><span style="font-style: italic;font-family:georgia;" > De fura, amióta vámpír voltam, sosem volt semmi bajom és most mégis.</span><br /><span style="font-family:georgia;">- </span><span style="font-style: italic;font-family:georgia;" >Lydia nagyon örülünk, hogy jobban vagy. Mindannyian aggódtunk érted.</span><span style="font-family:georgia;"> - szólt Irina. - É</span><span style="font-style: italic;font-family:georgia;" >n nem is zavarok tovább. </span><span style="font-family:georgia;">- majd elment.</span><br /><span style="font-family:georgia;">-</span><span style="font-style: italic;font-family:georgia;" > Azt hiszem sokkot kaptál, a hirtelen jött információ, és amúgy sem voltál túl nyugodt a napokban. </span><span style="font-family:georgia;">- próbálta magyarázni Carlisle az ájulás okait. - D</span><span style="font-style: italic;font-family:georgia;" >e úgy látom, minden a legnagyobb rendben. A legjobb, ha még ma hazamegyünk. Otthon nyugodtabb körülmények között könnyebb lesz, és mi is ott leszünk melletted</span><span style="font-family:georgia;">. - mondta miközben Lyd pupilláit vizsgálta.</span><br /><span style="font-family:georgia;">- </span><span style="font-style: italic;font-family:georgia;" >Beszélek Emmettel és Rose-al.</span><span style="font-family:georgia;"> - mondtam.</span><br /><span style="font-family:georgia;">- </span><span style="font-style: italic;font-family:georgia;" >Ne fáradj. Nem akarnak hazajönni, úgy tervezik, hogy Izlandon töltenek egy pár napot, és csak utána jönnek Forksba.</span><span style="font-family:georgia;"> - kiáltott utánam Carlisle.</span><br /><span style="font-family:georgia;">- </span><span style="font-style: italic;font-family:georgia;" >Akkor viszont rögtön indulhatunk. </span><span style="font-family:georgia;">- sürgetve próbáltam hatni Carlisle-ra.</span><br /><span style="font-family:georgia;">- </span><span style="font-style: italic;font-family:georgia;" >Igen, szerintem is, jobb lesz otthon. </span><span style="font-family:georgia;">- Lydia felkelt és elindultunk az ajtó felé.</span><br /><span style="font-family:georgia;">Az előtérben Tanyaék mind összegyűltek, gyorsan elbúcsúztunk. Alig vártam, hogy a kocsiban legyünk és egész úton a karjaimban tarthassam őt. Már késő éjszaka volt, nulla forgalom. Carlisle tökéletesen vezet, így gyorsan haladtunk. Egész úton Lydia gondolatait olvastam, szinte kiabáltak. Érthetetlenül állt a történtek előtt. találkozni akar a családjával, nekem pedig meg kell akadályoznom ebben. Most már mi vagyunk a családja.</span><br /><br /><span style="font-family:georgia;">A házunkhoz közeledve Lydia egyre nyugtalanabb lett, egyre erősebben kapaszkodott a kabátomba, és egyre inkább eltűnt a mosoly az ajkairól. Alice és Esme tárt karokkal fogadtak minket, Jasper is kint állt a verandán, rettentően hiányzott nekik Lydia. Rosalie sajátos modora miatt Alice mindig Lyd-et tekintette igazi nővérének, Esme szívében pedig mindegyikünk számára óriása hely volt. Mikor beléptünk Alice bombaként száguldott felénk és rögtön Lyd nyakába vetette magát, aki csak félszegen állt az ajtóban.</span><br /><span style="font-family:georgia;">- </span><span style="font-style: italic;font-family:georgia;" >ÁÁÁ! Lydia megjöttél. Már annyira hiányoztál.</span><span style="font-family:georgia;"> - sikítozott. Mi persze csak nevettünk, Alice mindig ilyen kirobbanó egyéniség volt. A szó szoros értelmében.</span><br /><span style="font-family:georgia;">- </span><span style="font-style: italic;font-family:georgia;" >Sziasztok!</span><span style="font-family:georgia;"> - halk volt, de mosolygott. - </span><span style="font-style: italic;font-family:georgia;" >Ti is nagyon hiányoztatok. </span><span style="font-family:georgia;">- mondta, majd szorosan hozzám bújt.</span><br /><span style="font-family:georgia;">-</span><span style="font-style: italic;font-family:georgia;" > Azt hiszem az lesz a legjobb, ha mi felmegyünk. Ez a pár nap elég fárasztó volt, főleg idegileg. </span><span style="font-family:georgia;">- láttam, hogy nem akar most mindenki előtt beszélni erről. - </span><span style="font-style: italic;font-family:georgia;" >Carlisle majd mindent elmesél.</span><span style="font-family:georgia;"> - intettem nyugalomra Alice-t.</span><br /><span style="font-family:georgia;">-</span><span style="font-style: italic;font-family:georgia;" > Jó rendben!</span><span style="font-family:georgia;"> - úgy tűnt belenyugodott.</span><br /><span style="font-family:georgia;">Jasper a falnál támaszkodott. Szörnyű érzéseket élt át Lydia miatt. Talán ezért sem akart közelebb jönni, ha Lydia elkezdené mesélni mit érzett a napokban, az megviselné őt.</span><br /><span style="font-family:georgia;">-</span><span style="font-style: italic;font-family:georgia;" > Drágám persze menjetek csak, örülünk, hogy újra itt vagy velünk szívem.</span><span style="font-family:georgia;"> - mondta Esme a legnagyobb szeretetben.</span><br /><span style="font-family:georgia;">Lydia viszont már csak egy félhalvány mosolyra volt képes.</span><br /><br /><span style="font-family:georgia;">Újra hallottam a gondolatait - Ezt túléltük. Nem is ment rosszul. - Innen kívülről szörnyű volt látni a szenvedéseit. A szobánkban volt egy hintaszék, sokszor elmélkedtem ott. A ringatózás segít ellazulni. Most oda ültünk le. Lydia a karjaimban, a szobában sötétség és csend. Csak nyugalom nincs, mert az ölemben kuporgó kis test kínzó fájdalmakat él át, ami teljesen felemészti belülről.</span><br /><span style="font-family:georgia;">- </span><span style="font-style: italic;font-family:georgia;" >Én itt vagyok.</span><span style="font-family:georgia;"> - suttogtam a fülébe halkan. - </span><span style="font-style: italic;font-family:georgia;" >Én mindig itt leszek.</span><br /><br /><span style="font-family:georgia;"> Pirkadt. De mi még mindig ugyanúgy ültünk a székben. Ketten. Aztán meghallottam Alice-t, a szobánk felé sietett, de nem mert bejönni. csak állt kinn és gondolkodott. Ilyenkor mindig olyan aranyos, próbál rám hatni, erősen koncentrál, hogy meghalljam. Régebben imádtam azzal szórakozni, hogy nem vettem róla tudomást, volt hogy percekig állt az ajtó előtt.</span><br /><span style="font-family:georgia;"> - </span><span style="font-style: italic;font-family:georgia;" >Alice gyere be! </span><span style="font-family:georgia;">- kiáltottam.</span><br /><span style="font-family:georgia;">Közben Lydiát figyeltem, tekintete még mindig üres volt. Éjszaka beszélgettünk, többnyire az érzéseiről, arról, hogy mi lesz, ha az apja megtalálja. Nagyjából minden eshetőségen végigmentünk. Úgy érzem sikerült meggyőznöm arról, hogy ne keresse Dereck-et. Remélem.</span><br /><span style="font-family:georgia;">- </span><span style="font-style: italic;font-family:georgia;" >Jó reggelt! Tudjátok ma suli. És rossz idő lesz, talán jó lenne, ha jönnétek, így is sokat hiányoztatok mostanában.</span><span style="font-family:georgia;"> - vetette fel félve az ötletet.</span><br /><span style="font-family:georgia;">-</span><span style="font-style: italic;font-family:georgia;" > Nem iszem, hogy ez jó ötlet Alice. </span><span style="font-family:georgia;">- mondtam -</span><span style="font-style: italic;font-family:georgia;" > Szerintem mi ma itthon maradunk.</span><br /><span style="font-family:georgia;">- </span><span style="font-style: italic;font-family:georgia;" >Nem! Én menni akarok. </span><span style="font-family:georgia;">- szólt Lyd. - </span><span style="font-style: italic;font-family:georgia;" >A suli legalább eltereli a figyelmemet. </span><br /><span style="font-family:georgia;">- </span><span style="font-style: italic;font-family:georgia;" >Biztos vagy benn?</span><span style="font-family:georgia;"> - kérdeztem.</span><br /><span style="font-family:georgia;">- </span><span style="font-style: italic;font-family:georgia;" >Egészen biztos.</span><span style="font-family:georgia;"> - válaszolta határozottan és felpattant.</span><br /><span style="font-family:georgia;">- </span><span style="font-style: italic;font-family:georgia;" >Jajj, de jó. Végre nem csak ketten leszünk Jazz-el. A forks-iak túl félelmetesek.</span><span style="font-family:georgia;"> - nevetett.</span><br /><span style="font-family:georgia;">- </span><span style="font-style: italic;font-family:georgia;" >Akkor gondolom a Volvo-val megyünk.</span><span style="font-family:georgia;"> - tettem fel a költői kérdést. - </span><span style="font-style: italic;font-family:georgia;" >Mindjárt lemegyünk Alice. 5 perc.</span><br /><span style="font-family:georgia;">- </span><span style="font-style: italic;font-family:georgia;" >Oké. És Lyd, örülök, hogy jobban vagy.</span><span style="font-family:georgia;"> - mosolygott és lement a nappaliba.</span><br /><br /><span style="font-family:georgia;">Én még azonban kételkedtem abban, hogy Lydia tényleg suliba akarna menni.</span><br /><span style="font-family:georgia;">- </span><span style="font-style: italic;font-family:georgia;" >Tényleg el akarsz menni?</span><span style="font-family:georgia;"> - kérdeztem aggódó arccal.</span><br /><span style="font-family:georgia;">- </span><span style="font-style: italic;font-family:georgia;" >Edward! Te mondta, hogy a régi családomhoz nem mehetek vissza, ezért legjobb lesz ha elfelejtem őket. És a felejtés könnyebb, ha lekötöm a figyelmem. Per pillanat az iskola erre tökéletes.</span><span style="font-family:georgia;"> - határozottan válaszolt.</span><br /><span style="font-family:georgia;">Lementünk, Jasper és Alice a konyhában beszélgettek, ahol Esme megint valami álomsüteményt kreált a barátnőinek. Alice észrevett minket.</span><br /><span style="font-family:georgia;">- </span><span style="font-style: italic;font-family:georgia;" >Jasper, Lyd kimennétek a kocsihoz. Mi is megyünk rögtön csak kérdeznék valami Edwardtól. </span><span style="font-family:georgia;">- szólt komoly hangon. Így ők ketten elindultak, míg én érdeklődve figyeltem.</span><br /><span style="font-family:georgia;">- </span><span style="font-style: italic;font-family:georgia;" >Mit szeretnél kérdezni? </span><br /><span style="font-family:georgia;">- </span><span style="font-style: italic;font-family:georgia;" >Semmit. Csak mondanom kell valamit. </span><span style="font-family:georgia;">- elég ijesztőnek tűnt a hangja.</span><br /><span style="font-family:georgia;">-</span><span style="font-style: italic;font-family:georgia;" > Hallgatlak.</span><br /><span style="font-family:georgia;">- </span><span style="font-style: italic;font-family:georgia;" >Bella Swan. Emlékszel rá ugye?</span><span style="font-family:georgia;"> - kérdezte. Bólintottam, így folytatta tovább. - </span><span style="font-style: italic;font-family:georgia;" >Ma legjobb lenne ha elkerülnétek. Látomásom volt, hogy Bella és Lydia veszekednek, és ez nem tenne jót Lyd-nek.</span><br /><span style="font-family:georgia;">- </span><span style="font-style: italic;font-family:georgia;" >De hát nem is ismerik egymást.</span><span style="font-family:georgia;"> - feleltem értetlenül.</span><br /><span style="font-family:georgia;">- </span><span style="font-style: italic;font-family:georgia;" >Tudom, és a látomásaim nem száz százalékosak. De gondoltam szólok.</span><span style="font-family:georgia;"> - mondta végül és elindultunk mi is az autó felé.</span><br /><br /><span style="font-family:georgia;">Tegnap annyi minden történt, Bella Swan ki is ment a fejemből. De miért veszekednének Lydiával? Remélem Alice téved.</span><br /><br /><span style="font-family:georgia;">A forksi gimnázium még mindig ugyanolyan volt üres és felszínes. Számomra legalábbis. A diákok nagy részének az sem tűnt fel, hogy Lydia majd egy hét kihagyás után újra itt van. Bár azért a srácok között akadtak páran, akiknek elállt a lélegzetük mikor megláttak. Az egész nap átlagos volt. Illetve Mrs. Stevens spanyolóráján azért örömmel üdvözölte Lydiát, ő volt a szeme-fénye. Szó se róla Lyd tökéletesen beszélt spanyolul.</span><br /><br /><span style="font-family:georgia;">Aztán elérkezett a biológia. Sokat rágódtam Alice reggeli megjegyzésén. Nem tudtam mire vélni a dolgot. Amikor a teremhez értünk, még majdnem üres volt, kivéve persze egy-két könyvmolyt. Az ablakok kinyitva, mert bár az eső esett odakint elég fülledt volt minden. Szépen lassan leültünk a megszokott helyünkre, körülöttünk megfagyott minden, fura volt. Az elmúlt napokban többnyire egyedül voltam, de most itt ül mellettem a társam. Végre ugyanolyan minden, mint régen volt.</span><br /><br /><span style="font-family:georgia;">Egy perc sem telt el és kinyílt az ajtó. A huzat miatt a papírok felröppentek az asztalokról. Az ajtóban pedig ott állt Bella Swan. Az illata még mindig ínycsiklandozóan finom volt. Egész testemben megremegtem. Lassú és félénk léptekkel elindult az asztalunk felé, ahol Lydiával kézenfogva ültünk ezidáig.</span><br /><br /><span style="font-family:georgia;">Ahogy közeledett egyre jobban kívántam a vérét, minden erőmmel azon voltam, hogy visszatartsam magam. Már nem bírtam fogni Lydia kezét, ökölbe szorítva próbáltam elrejteni őket az asztal alatt. Az arca rideg volt, a szemei pedig szikráztak, és a gondolatait még mindig nem hallottam, ez nagyon frusztráló. Elsétált mellettünk és leült a hátsó padban, ha jól emlékszem Laurent helyére.</span><br /><span style="font-family:georgia;">Lydia is észrevett rajtam valamit, eddig viszonylag nyugodt voltam, és kiegyensúlyozott, de most úgy éreztem magam, mint az oroszlán, kinek ketrece előtt egy szelet húst himbálnának, nem érheti el, de szenved miatta. Halálosan.</span><br /><span style="font-family:georgia;">Én szenvedtem Bella miatt és tekintetét egész óra alatt ott éreztem a hátamban.</span><br /></div><br /><span style="font-weight: bold;"></span>Esztihttp://www.blogger.com/profile/01940185612948156828noreply@blogger.com5tag:blogger.com,1999:blog-232614924840677490.post-80763439403027943252009-06-22T23:34:00.005+02:002010-08-06T22:54:27.405+02:00Végtelen vizeken - 8. fejezet - Káosz<div style="text-align: justify; font-family: georgia;">KETRECÉBEN tartott oroszlánnak éreztem magam abban a pillanatban. Megrémültem. Soha életemben ezelőtt nem éreztem hasonlót. A kezeim gúzsba kötve próbáltam ellenszegülni a szorításnak, a lábaim megfeszültek és mindvégig szörnyű bűzt éreztem.<br />Tovább erőlködtem, hajthatatlanul, mire megpillantottam. Egész idáig a földhöz szorított, semmit nem láttam belőle. Nem ember volt, mert a gondolatait nem hallottam, hanem farkas volt. A legveszedelmesebb fajtából való, szőrös, hatalmas, fekete vérfarkas.<br /><br />Még a gondolattól is rosszul lettem, hogy egy ilyen kutya egyáltalán hozzám mert érni. Látta rajtam a mérhetetlen dühöt, engedett a szorításon. Morgások törtek fel torkából, hihetetlen gyors volt és erős. Minden nagyon gyorsan történt, pár másodperc alatt kiszabadultam börtönéből. A düh és méreg lángra lobbantotta testem, előtört belőlem minden állati ösztön. Csak széttépni akartam az előttem vicsorgó szörnyet, darabokra szaggatni. Mikor összeütköztünk, mint két sziklatömb szabályok nélküli csattanása, az egész erdő beleremegett. Ordítások és hörgések visszhangoztak mindenfelé. Félelmetes és rémisztő volt.<br /><br />Már jó ideje birkóztunk egymással, egyikünk sem engedett a másiknak, amikor az egyik ösvényen szélsebesen szaladva megérkezett Lydia. Szörnyen dühös volt.<br />-<span style="font-style: italic;"> Edward Cullen! Mi a fenét csinálsz?</span> - kiáltott hangosan felém. Hirtelen teljesen összezavarodtam. Velem szemben az egyetlen számba vehető ellenségem, akiről minden ösztönöm azt súgja - "Öld meg!". Míg a távolból életem szerelme felelősségre vonva akar leállítani.<br />- <span style="font-style: italic;">Mit jelentsen ez? Mi az, hogy mit csinálok?</span> - kérdeztem vissza értetlenül, miközben még mindig próbáltam földre teríteni ezt a vadállatot. - <span style="font-style: italic;">Nem látod mi ez? Egy közönséges kutya.</span> - vetettem oda közönyösen.<br />-<span style="font-style: italic;"> Igen nagyon jól látom. Még pedig egy olyan 'kutya' -</span> ezt a szót kissé elnyelve ejtette -<span style="font-style: italic;"> aki egy itteni falkához tartozik. Tanyaékkal kötöttek szövetséget, és bizonyára nem örülnének, ha megtudnánk, hogy szétmarcangolod a legújabb, önfejű farkasukat.</span> - elmosolyodott a végére. - <span style="font-style: italic;">Ja és Dave! Mit gondolsz, mit fog szólni a családod, ha megtudják, hogy ok nélkül nekirontottál egy vámpírnak?</span><br />A vérfarkas visszahőkölt, ahogy én is. Úgy tűnt mindkettőnkben megszólalt valamiféle bűntudat, vagy félelem. Én biztosan láttam magam előtt Carlisle és Esme arcát. Tudtam, hogy csalódnának bennem. Hátrébb léptem.<br />Lydia látta, hogy nagyrészt befejeztük a hadakozást, bár még mindketten vicsorogva néztünk a másikra, és megpróbált közelebb jönni, hogy megnyugtasson.<br /><br />Alig várta, hogy a karjaimban tarthassam, szörnyű üres volt az a pár nap amit nélküle kellett eltöltenem. Teljesen megfeledkeztem mindenről, csak ő és én számítottunk akkor és a szerelmünk. Ahogy odaszaladt felkaptam és megöleltem, csodás volt az illata, mámorító és finom. De valami nem stimmelt nála. A szemei furcsák voltak, olyan szürkén beesettek és az írisze vadítóan mélyvörös volt. A fejébe olvasva, nem láttam mást, mint azt, hogy mennyire hiányoztam neki és hogy mennyire szeret.<br />- <span style="font-style: italic;">Hiányoztál</span>. - suttogta a fülembe édesen. - <span style="font-style: italic;">Annyira...</span><br />- <span style="font-style: italic;">Sssss.</span> - rátettem az ujjam az ajkaira. - <span style="font-style: italic;">Tudom. Én is.</span><br />Ebben a pillanatban én sem szívesen gondoltam másra. Ezt a tökéletes érzést azonban megtörte a kutya felhördülése.<br />-<span style="font-style: italic;"> Sajnálom, hogy megtámadtalak. </span>- dobta oda fanyarul. - <span style="font-style: italic;">Lydia tőled is bocsánatot kell kérnem. A erdő szélén egy tetemre bukkantam, és hirtelen arra gondoltam, csak vámpír tehette. Rólatok tudtam, hogy tartjátok a szerződést, de ez itt új volt, nem láttam még erre. </span>- lebiccentett fejjel nézett. Úgy tűnt tényleg megbánta.<br /><br />- <span style="font-style: italic;">Dave, ugyan már?! Errefelé egy vámpír sem támadna emberekre, tudod jól</span>. - nyugtatta Lydia a kutyát. - <span style="font-style: italic;">Azt a szerencsétlen valószínűleg egy medve tépte szét.</span> - folytatta.<br />-<span style="font-style: italic;"> Én nem mondtam, hogy széttépte volna valami is. Honnan tudsz te erről?</span> - a farkas torkából mély hörgés tört elő, és gyanakodva meredt Lydiára. Még mielőtt közelebb léphetett volna, magam mögé toltam Lyd-et.<br />- <span style="font-style: italic;">Jaj hát én is arra jártam, miközben vadásztam. Nyugalom Dave. Engem is köt a szerződés.</span> - nevetett.<br />Őszintén szólva egy pillanatig bennem is felmerült a gondolat, de Lydia képtelen lenne rá. Biztos egy medve volt. És egyébként is a gondolataiban semmit nem láttam emberekről, sokkal inkább medvékről és szarvasokról.<br />- <span style="font-style: italic;">Ilyesmire még csak ne is gondolj, te...</span> - morogtam rá Dave-re. - <span style="font-style: italic;">A legjobb ha mi most hazamegyünk. Lydia?</span><br />- <span style="font-style: italic;">Igen, egyetértek. Az lesz a legjobb. </span>- közelebb bújt hozzám, mintha a védelmemre vágyna. - Viszlát Dave.<br />A vérfarkas fogcsikorgatva hátat fordított és eltűnt a sűrű erdőben.<br /><br />Ketten maradtunk. Végre.<br />- <span style="font-style: italic;">Lydia, kérdeznem kell valamit, mert a gondolataid érzem, nem tiszták.</span> - néztem rá komolyan.<br />- <span style="font-style: italic;">Persze édesem. </span> - bújt közelebb. - <span style="font-style: italic;">Annyira hiányoztál. Ez az időszak nagyon nehéz volt nekem és attól csak nehezebb lett, hogy nem voltál velem.</span><br />- <span style="font-style: italic;">Tudom, tudom kicsim. Menjünk haza.</span> - lehajtottam a fejem és csókot leheltem a homlokára. Szemei azonban kitisztultak, és sugárzott belőlük a határtalan boldogság<br />- <span style="font-style: italic;">Mit akartál kérdezni?</span> - juttatta eszembe.<br />- <span style="font-style: italic;">Oh azt hiszem már semmit, bízom benned.</span> - válaszoltam és együtt elindultunk vissza.<br /><br />A háznál a többiek már izgatottan vártak minket. Nem sejtették, hogy hol maradhatunk ilyen sokáig, hiszen Emmett és Rosalie már régebben visszatértek a vadászatról. Carlisle fogadott minket, gyorsan összenéztünk, próbáltam neki mindent röviden elmondani, megértésül bólintott egyet. Úgy vélte, nem lenne a legjobb ötlet, ha ezt a kis affért a 'kutyával' elmesélnénk Tanyanak és Irinanak, nekik egy rövidített verziót próbáltam összesűríteni.<br /><br />A nehezebb feladat viszont még csak most következett, el kellett mondanom Lyd-nek, hogy az édesapja telefonon érdeklődött utána. Éreztem, hogy a múltkori tóparti séta után ez az tény végleg megrendíti a családja felé az érzéseit. Biztosítanom kell arról, hogy mi mindig mellette maradunk, bárhogy is dönt, bármit is tesz. de egyedül képtelen lettem volna eléállni ezzel. Carlisle viszont segített. Az egyik szobában voltunk, Lydia épp az ablak felé meredt.<br />-<span style="font-style: italic;"> Lydia tudjuk, hogy min mentél keresztül az elmúlt napokban, és azt hiszem én lennék a legboldogabb, ha újra olyannak látnálak, mint régen. Edward-dal együtt. Ez a dolog mindkettőtöket megviselt.</span> - Carlisle tényleg odaadóan beszélt. - <span style="font-style: italic;">De tegnap megint fura dolog történt, és ezért is jöttünk utánad.</span> - a hangja most komorrá, és fájdalmassá változott.<br />-<span style="font-style: italic;"> Igen, nos kérlek próbálj meg nyugodt maradni.</span> - helyből így kezdtem. - <span style="font-style: italic;">Tegnap délután felhívott telefonon Dereck Johnson, az édesapád</span>. - a hangom elcsuklott. - <span style="font-style: italic;">Felőled érdeklődött.</span> - bár próbáltam tartani magam, de szavaimból mély fájdalom és bánat hallatszott.<br /><br />És amit utána éreztem, az rosszabb volt bármely pokolnál. A Lydia fejében cikázó gondolatok hirtelen mind szenvedéssel, dühvel és haraggal töltődtek meg. Szörnyű volt kívülről szemlélni mindazt, ami nála belül játszódik le. Menthetetlenül égett egy óriási máglyán, félelem és sötétség közepette, és én nem tehettem semmit. Belül nem. Amit tehettem, hogy szorosan magamhoz ölelem és nem eresztem el soha. De késő volt. Mire észbe kaptam Lydia a földön hevert, ájultan.</div>Esztihttp://www.blogger.com/profile/01940185612948156828noreply@blogger.com5tag:blogger.com,1999:blog-232614924840677490.post-42976270390372640062009-06-08T17:52:00.005+02:002009-06-12T17:31:49.231+02:00Végtelen vizeken - 7. fejezet - Ismeretlen ismerős<div style="text-align: justify; color: rgb(51, 51, 51); font-family: times new roman;font-family:georgia;">ÉRDEKES, furcsa, meglepő. Ezek a szavak kavarogtak a fejemben, miközben Bella arcát figyeltem. Olyan más volt, már mint a többi iskolatársam, más, mint egy az utcán szembejövő lány, sokkal több annál. Elhatároztam, hogy ugyanúgy viselkedem vele, mint a többiekkel. A szám rögtön mosolyra húzódott, mert ez lehetetlen, hiszen a többiekkel ellentétben, neki nem látom a gondolatait, és ez őrjítő. Bár a lelkem legmélyén, már ha egyáltalán van lelkem, valahogy a kezdetektől sejtettem, hogy ő különleges. Igen! - csapott le rám a felismerés. Ezt a szót kerestem eddig, ez a szó kellőképpen jellemzi őt. A lányt, aki itt ül mellettem és nem is sejtette, hogy ő, minden porcikájában a számomra legkedvesebb csemege.<br /><br />Egész órán az arcát fürkésztem, próbáltam minél jobban kiismerni mimikáját, mely talán segíthet megértenem őt. Az arca alakja hasonlít egy szív formához, ezt már első nap észrevettem. Az ajkai mellett mindkét oldalon aranyos gödröcskék jelennek meg ha mosolyog. Csodaszép. Áldottam Mr. Brooks igazán mulattató hozzászólásait, és a többiekkel ellentétben én végig Bellára figyeltem. Vártam, hogy egyszer csak megszűnik a fejemben a filmszakadás, és hallom a gondolatait, egész órán erre koncentráltam, de mindhiába.<br />A türelmem teljesen elfogyott, nyugtalanul mocorogni kezdtem a székemen, és idegességemben oly erővel markoltam meg a tollamat, hogy egy erős roppanás után a tinta óvatos cseppekben elkezdte beteríteni a csuklómat. Teljesen átadtam magam a mérgelődésnek, mikor a szemem sarkában láttam, hogy egy kéz bátortalanul zsebkendőt nyújt felém.<br />Odafordultam Bellához, csodás mélykék szemei tisztaságán újra elméláztam. Nem akartam, hogy ez a pillanat véget érjen, csak bámultam rá. Így a tinta a nadrágomra csepegett.<br /><br />- <span style="font-style: italic;">Vigyázz!</span> - szólt rám, mire persze gyorsan felkaptam a fejem. Hihetetlen, hogy ez a lány miket nem képes előhozni belőlem, illetve nem előhozni. Mintha a vámpírképességeim csődöt mondanának. A gondolatolvasás, a gyorsaság.<br />- <span style="font-style: italic;">Oh a francba!</span> - kiáltottam dühösen.<br />- <span style="font-style: italic;">Csak nincs valami baj, Edward?</span> - kérdezte Mr. Brooks a szemüvege mögül.<br />- <span style="font-style: italic;">Nem történt semmi Tanár úr. Csak apró baleset.</span> - próbáltam kevésbé feltűnő lenni - <span style="font-style: italic;">Megengedné, hogy kimenjek megmosakodni?</span> - tereltem gyorsan. Igen, a legjobb, ha eltűnök.<br />Szinte válaszra sem méltatva odaadó biológiatanárunkat, kiszáguldottam a teremből.<br /><br />Végigpásztázva a lehetőségeken, kocsiba szálltam és hazahajtottam átöltözni. Délelőtt 11 óra volt, semmi forgalom, így bátran próbálgathattam a Volvo képességeit. Otthon senkit sem találtam. Úgy tűnik Esme elment vásárolni. Ha meglátna itthon, magyarázkodnom kéne, amit meg nem szeretek, szóval lássuk be így a legjobb.<br />Már épp készültem kilépni az ajtón, amikor hirtelen megszólalt a telefon. Egy pillanat alatt ott termettem a nappaliban és felvettem.<br />-<span style="font-style: italic;"> Halo, itt Edward Cullen beszél. </span>- kezdtem.<br />- <span style="font-style: italic;">Jó napot! Dereck Johnson vagyok. </span>- hangzott a vonal túlsó végén egy idősebb férfi hang. - <span style="font-style: italic;">Dr. Carlisle Cullen-t keresem.</span><br />- <span style="font-style: italic;">Jó napot! A fia vagyok. Én nem tudok segíteni? Mit tehetek Önért?</span><br />- <span style="font-style: italic;">Remélem, hogy tud. Ismer egy bizonyos Lydia Johnson-t?</span> - válaszolta az öregúr.<br />Valami hirtelen belém hasított, fájdalom és félelem egyszerre. Szörnyen éreztem magam. Egyetlen Lydiát ismertem, azt a Lydiát, akit 5 éve egy össztört csónak mellett találtam félholtan, azt aki azóta az életemet jelentette, minden értelemben. Sokat beszéltem Lydia 'újjászületése' után Carlisle-al. Számításba vettünk szinte minden eshetőséget, hogy mit teszünk akkor, ha a családja keresni fogja őt. Mindig abban reménykedtem, hogy ez sosem fog előfordulni, de úgy látszik, pár napja a tónál Dereck felismerte a lányát. Én pedig ott álltam a nappaliban teljesen tanácstalanul.<br />- <span style="font-style: italic;">Halo, halo, ott van még? Nem ismeri Lydiát? Tudja ő a lányom, és már 5 éve elvesztettük őt.</span> - hangjában teljes kétségbeesést véltem felfedezni.<br />- <span style="font-style: italic;">Nagyon sajnálom a lányát.</span> - egyszerűen nem volt szívem az igazsághoz, még az igazság feléhez sem. Azt sem mertem elárulni, hogy ismerem. - Elképzelhető, hogy Carlisle hallott róla. Amint hazaér átadom neki az üzenetet. - próbáltam rezzenéstelenül válaszolni, de legbelül rettegtem.<br />- <span style="font-style: italic;">Nagyon köszönöm fiatalember. Nem is tudja mennyit jelent ez nekem. Ezen a számon visszahívhat.</span><br />- <span style="font-style: italic;">Nincs mit. Viszlát.</span> - köszöntem el egyszerűen és lecsaptam a kagylót.<br />A fejemben összekuszálódott minden, most éreztem először fáradtnak magam évek óta. Belefáradtam ebbe az egészbe. Olyan könnyű embernek lenni, olyan könnyű felkelni minden nap, dolgozni, egyszerű napirendben él. De vámpírként minden teljesen más. Lekuporodtam a telefonállvány melletti sarokba, erőtlenül és kiüresedetten.<br /><br />Késő délután lehetett, mikor egy közelgő autó zajára lettem figyelmes, koncentráltam és Esme gondolatait hallottam. Vidám volt, az egész napot a barátaival töltötte. A bejárathoz mentem, hogy ott üdvözöljem őt.<br />- Esme! - próbáltam mosolyt erőltetni az arcomra.<br />- <span style="font-style: italic;">Szervusz Edward. Hogyhogy már itthon vagy? A többiek is...</span> - nem hagytam, hogy befejezze, a fejében előre láttam a kérdéseit.<br />- <span style="font-style: italic;">Nem, csak én vagyok itthon. Alice és Jasper még suliban vannak</span>. - válaszoltam gyorsan. - <span style="font-style: italic;">És nincs semmi baj csak, tudod, elmaradt az órám.</span> - gondoltam ha füllentek kicsit megúszom a vallatást. de Esme túl jól, és túl régóta ismert ahhoz, hogy ne tűnt volna fel neki a nyugtalanságom.<br />- <span style="font-style: italic;">Édesem látom, hogy történt valami. Olyan feszült vagy. Nem kellene vadásznod?</span> - kérdezte bársonyos hangon. A szemeiben tükröződő szeretet minden kétségemet eloszlatta. Sóhajtottam.<br />- <span style="font-style: italic;">De talán az segítene. </span>- ismertem be végül. - A<span style="font-style: italic;">nnyi minden történt, kezdem azt érezni, hogy összegyűltek a felhők a fejem felett, mintha minden kicsúszna az irányításom alól. Sosem fordult elő velem ilyen. </span>- előtört belőlem a válasz.<br />- <span style="font-style: italic;">Gyere, mesélj el mindent.</span> - átölelt és bementünk a nappaliba.<br />Nagy vonalakban elmeséltem neki Bella iránti kételyeimet, mely szerint a lány nagy mértékben befolyásolja képességeimet...és hogy ő önmagában is különleges, mert nem látom a gondolatait. De jelenleg talán nagyobb gondnak számított Dereck, Lydia apja. És a telefonhívás.<br />Esme arca végig nyugodt maradt és megértően nyugtázta monológomat.<br />- <span style="font-style: italic;">Azt hiszem először Dereck-kel kellene foglalkoznunk. Felhívom Carlisle-t.</span> - ezzel elvonult telefonálni.<br />Nagyrészt figyeltem miről beszélnek, de semmi újdonságot nem hallottam.<br />- <span style="font-style: italic;">Carlisle siet haza, és együtt mindent megbeszélünk. </span><br />- <span style="font-style: italic;">Jó, örülök, hogy itt vagytok nekem.</span> - vallottam be.<br />- <span style="font-style: italic;">Jajj Edward, tudnod kell, hogy mi mindig szeretni fogunk, bármi is történjen.</span> - gyengéden átölelt és a szívem egyszeriben megkönnyebbült. Eddig többnyire csak Jasper közbenjárásának hatására éreztem ekkora hangulatváltozást, de Esme önzetlen anyai szeretete erősebb volt minden érezhető kínnál. Védve voltam, és védve éreztem magam.<br /><br />Már esteledett, mikor mindenki hazaért és leültünk beszélgetni. Alice addigra mindenkinek beszámolt a Lydia apjával folytatott beszélgetésemről, így gyorsan a tárgyra térhetünk.<br />- <span style="font-style: italic;">Edward, a dolgok kezdenek komolyra fordulni. </span>- kezdte nyugodtan Carlisle.- <span style="font-style: italic;">Azt hiszem legelőször szólnunk kell Lydiának.</span><br />- <span style="font-style: italic;">Egyetértek Carlisle-al, ez most elsősorban az ő döntése kell, hogy legyen.</span> - szólt közbe Alice. - <span style="font-style: italic;">Látomásom volt. Lydia vissza akar menni a családjához, de minket sem akar elveszíteni. És innentől sötét a kép.</span><br />- <span style="font-style: italic;">Akkor most mit tegyünk?</span> - kérdeztem. - <span style="font-style: italic;">Elmondom a történteket Lydiának. És utána?</span> - kezdtem dühös lenni. - Nem mehet vissza egyszerűen hozzájuk, már nem ember.<br />- <span style="font-style: italic;">Edward nyugodj meg</span>! - mondta Jasper és egy adag 'nyugalomfelhőt' küldött felém.<br />- <span style="font-style: italic;">Elmegyünk Denaliba. </span>- Carlisle próbált megoldást találni. - <span style="font-style: italic;">Ha ott vagyunk Lydiával mikor megtudja, hogy az apja keresi, talán nem cselekszik meggondolatlanul. </span><br />-<span style="font-style: italic;"> Azt hiszem ez jól is elsülhet.</span> - mondta Alice. - <span style="font-style: italic;">Edward már nagyon hiányzol neki. Csak rád van szüksége.</span><br />Rájöttem, hogy most Lydia biztonsága a legfontosabb, így beleegyeztem.<br />- <span style="font-style: italic;">Rendben, rögtön indulhatunk. </span>- nyögtem ki gyorsan.<br /><br />Carlisle Mercedesével mentünk, az út rövid volt, én mégis úgy éreztem, hogy egy örökkévalóságig tart. Denaliban egy hasonló életformát folytató vámpírcsalád élt, csak állatok vérével táplálkoztak, így kerültek jó barátságba Carlisle-al. Lydia Emmettel és Rosalie-val ide utazott pár napja, hogy megnyugodjon, és kipihenje magát. A tóparti találkozás az apjával elég kellemetlenül érintette.<br />És Dereck újra felbukkant.<br /><br />Mikor megérkeztünk Tanya fogadott minket. Gyors üdvözlés után megtudtuk, hogy Lydiáék vadászni mentek és majd csak este érnek haza. De ez a dolog nem várhatott estig, gyorsan Carlisle-ra pillantottam, halványan bólintott, így rohanni kezdtem utánuk.<br />Sokáig kerestem őket, többnyire az illatuk után mentem, de a nyom egy idő után elveszett. Csak az érzékeimre hagyatkozhattam, erősen koncentráltam.<br />Hirtelen szörnyű morgást hallottam, de nem a közelemből jött, sokkal inkább csak a fejemben hallottam, Lydia gondolatai voltak.<br /><br />- <span style="font-style: italic;">Ne félj, nem fog fájni. Hidd el, eddig még senki nem panaszkodott utána.</span> - hallottam Lydia belső szavait. Dühös volt, ingerült..imádkoztam, hogy akihez így beszél, valami vadállat legyen. Ha egy embert próbálna...én nem tudom mit tennék. Majd a hangok megszűntek, nem hallottam tovább őket. Elvesztettem minden kapcsolatot Lydiával, csak abban bízhattam, hogy tiszteletben tartja családunk hagyományát, és nem vadászik embervérre.<br /><br />Tehetetlenül álltam egy tisztáson, nem tudtam merre fussak. Ekkor hátulról nekem jött valami, teljesen felkészületlenül ért, térdre estem és elsötétült minden.</div>Esztihttp://www.blogger.com/profile/01940185612948156828noreply@blogger.com5tag:blogger.com,1999:blog-232614924840677490.post-51409380685843404192009-06-01T20:56:00.015+02:002009-06-08T18:17:26.535+02:00Hírek, frissek az új oldalamon!!!<div style="text-align: justify;"><p class="MsoNormal" style="margin-right: 0.9pt;">Minden nap sok friss hírt teszek fel a Twilight/ New Moon-al kapcsolatban, nagyrészt <span style="color: rgb(102, 0, 0); font-weight: bold;">SAJÁT fordításokat</span><span style="color: rgb(102, 0, 0);"><span style="color: rgb(51, 51, 51);"> az új oldalamra.</span></span><span style="color: rgb(102, 0, 0); font-weight: bold;"><br /></span></p><p class="MsoNormal" style="margin-right: 0.9pt;"><br /></p><p class="MsoNormal" style="margin-right: 0.9pt;">Az új blogoldalamon főleg Twilight-al kapcsolatos infókat találtok, de az én saját stílusommal fűszerezve.</p><p class="MsoNormal" style="margin-right: 0.9pt; text-align: center;"><span style="font-size:130%;"><a style="font-weight: bold;" href="http://mokusvirag-renee.blogspot.com/">Volt egyszer egy Mókusvirág</a></span></p><p class="MsoNormal" style="margin-right: 0.9pt; text-align: center;"><br /></p><p class="MsoNormal" style="margin-right: 0.9pt; text-align: center;"><br /></p></div>Esztihttp://www.blogger.com/profile/01940185612948156828noreply@blogger.com1tag:blogger.com,1999:blog-232614924840677490.post-20286912274315746572009-05-29T17:50:00.011+02:002009-06-12T17:31:16.951+02:00Végtelen vizeken - 6. fejezet - Veszélyes csemege<div style="text-align: justify;"><span style="color: rgb(51, 51, 51);font-family:times new roman;font-size:100%;" >A BIOLÓGIA előadó felé tartottunk, Bella Swan előttem lépkedett, szörnyű előérzetem támadt, mint amikor a szuperhősök előre megérzik, ha az 56-os és 42-es utca kereszteződésében óriási karambol van készülőben, vagy amikor az Atlanti-óceán felett kialakuló hurrikán egyenes a keleti part felé tart. Pont így éreztem magam, csakhogy én nem voltam szuperhős, sokkal inkább valami olyan, aki mindenkire veszélyt jelent.<br /><br />Ekkor Bella résnyire nyitotta a terem ajtaját, és megtörtént a baj. Az ajtó hirtelen kivágódott az erős huzattól, Bella a lökéstől hátravetődött a karjaimba, elkaptam, de bárcsak ne tettem volna, bárcsak elszaladtam volna. A szél dallamosan hullámoztatta mogyoróbarna haját az arcom előtt, és törékeny testének illata bódította el elmémet. Soha eddigi vámpírlétem alatt nem éreztem édesebbnek ember vérét, mint az övét. Egy kiéhezett, vérszomjas vadállat, kezében a világ legfinomabb csemegéjével, és mindez egy iskola folyosóján. Milyen abszurd, de sajnos igaz. </span><span style="font-size:100%;"><br /><br /></span><span style="color: rgb(51, 51, 51);font-family:times new roman;font-size:100%;" > Kezeim görcsbe rándultak, minden izmom megfeszült, próbáltam nem lélegezni, ebből a csodálatos illatból ennyi is bőven elég volt. Teljesen megmerevedtem, amit Bella is észrevett. Időközben megpróbált talpra állni, de karjaim görcsösen tartották őt. Végül megerőltettem magam, és engedve a szorításon Bella kiszabadult.</span><span style="font-size:100%;"><br /></span><span style="color: rgb(51, 51, 51);font-family:times new roman;font-size:100%;" > - </span><span style="color: rgb(51, 51, 51);font-family:times new roman;font-size:100%;" ><span style="font-style: italic;">Hé, jól vagy? Mi történt a kezeddel?</span> </span><span style="color: rgb(51, 51, 51);font-family:times new roman;font-size:100%;" >- kérdezte. - </span><span style="color: rgb(51, 51, 51); font-style: italic;font-family:times new roman;font-size:100%;" >Ne haragudj, elég ügyetlen vagyok és általában össze-vissza bukdácsolok. Köszönöm, hogy megfogtál.</span><span style="font-size:100%;"><br /></span><span style="color: rgb(51, 51, 51);font-family:times new roman;font-size:100%;" >Alig értettem szavait, még mindig csak mámorító vérének illata járt a fejemben. Minden erőmre szükség volt, hogy ne támadjak rá, tudtam jól, ha egy perccel is tovább maradok, óriása hibát követek el. Hátat fordítva elrohantam. Őt pedig otthagytam a folyosó közepén, bocsánatkérései közepette. Ezt most biztosan nem érti, meg kell neki magyaráznom egyszer.</span><span style="font-size:100%;"><br /><br /></span> <span style="color: rgb(51, 51, 51);font-family:times new roman;font-size:100%;" >A parkolóba érve bevágódtam a kocsiba és meg sem álltam hazáig. Láttam, hogy Alice is kiszaladt utánam az órájáról, biztos előre látta a dolgokat, most pedig aggódik. De miért nem szól ilyenekről? Miért nem kímél meg ilyen kíntól? Dühösen vezettem, szélsebesen száguldott végig a Volvo az országúton. A erdő, amely sokszor oly rejtélyes számomra, most egyetlen nagy zöld szörnnyé mosódott. Még magamnak is féltem bevallani, hogy mennyire kívántam a lány vérét. Egyetlen másodperc alatt legalább háromféleképpen elterveztem, hogyan fogom megölni őt. A lelkemet hirtelen elöntötte a szörnyű bűntudat.</span><span style="font-size:100%;"><br /><br /></span> <span style="color: rgb(51, 51, 51);font-family:times new roman;font-size:100%;" >Mikor beléptem a házba nyugalmat éreztem, az otthon biztonságát. Valahol a konyha és az étkező környékén találkoztam Esme-vel, elsuhantam mellette, köszönni sem volt ideje. A szobámba érve dühöngtem, csapkolódtam, aminek sajnos a kanapé és az ablak látta kárát. </span><span style="font-size:100%;"><br /></span><span style="color: rgb(51, 51, 51);font-family:times new roman;font-size:100%;" > Láttam Esme félő, aggódó gondolatait, miközben bekopogott a szobámba.</span><span style="font-size:100%;"><br /></span><span style="color: rgb(51, 51, 51);font-family:times new roman;font-size:100%;" >- </span><span style="color: rgb(51, 51, 51); font-style: italic;font-family:times new roman;font-size:100%;" >Edward, Drágám! Mi történt?</span><span style="color: rgb(51, 51, 51);font-family:times new roman;font-size:100%;" ><span style="font-style: italic;"> </span>- elméjében láttam, hogy mennyire tehetetlen és szomorú, hogy engem így lát. Ha már a vámpírok különleges képességeinél tarunk, Esme, bár nem látott a jövőbe, nem olvasott gondolatokban, de képes volt szeretettel gyógyítani. Az összezúzott szekrényajtó mellett kuporogtam a földön, odaült mellém. Nem kérdezett többet, csak átölelt.</span><span style="font-size:100%;"><br /></span><span style="color: rgb(51, 51, 51);font-family:times new roman;font-size:100%;" > - </span><span style="color: rgb(51, 51, 51);font-family:times new roman;font-size:100%;" ><span style="font-style: italic;">Az új lány.</span> </span><span style="color: rgb(51, 51, 51);font-family:times new roman;font-size:100%;" >- nyökögtem. - </span><span style="color: rgb(51, 51, 51); font-style: italic;font-family:times new roman;font-size:100%;" >A vére. Nem tudom, kibírom-e.</span><span style="color: rgb(51, 51, 51);font-family:times new roman;font-size:100%;" ><span style="font-style: italic;"> </span>- teljesen összezavarodva ültem ott, de mégis tudtam, hogy a családom mellettem áll, bármi is történik.</span><span style="font-size:100%;"><br /></span><span style="color: rgb(51, 51, 51);font-family:times new roman;font-size:100%;" >- </span><span style="color: rgb(51, 51, 51); font-style: italic;font-family:times new roman;font-size:100%;" >Edward, ha úgy gondolod elmehetsz egy-pár napra a városból, hogy megnyugodj, és csillapítsd a szomjad.</span><span style="color: rgb(51, 51, 51);font-family:times new roman;font-size:100%;" > - nyugtatott kedvesen.</span><span style="font-size:100%;"><br /></span><span style="color: rgb(51, 51, 51);font-family:times new roman;font-size:100%;" > -</span><span style="color: rgb(51, 51, 51);font-family:times new roman;font-size:100%;" > <span style="font-style: italic;">Hova mehetnék? Lydia elment Denaliba, oda most nem mehetek. Nem tenne jót neki, és azt hiszem nekem sem</span></span><span style="color: rgb(51, 51, 51);font-family:times new roman;font-size:100%;" ><span style="font-style: italic;">. </span>- felpattantam. - </span><span style="color: rgb(51, 51, 51);font-family:times new roman;font-size:100%;" ><span style="font-style: italic;">Azt hiszem maradnom kell. Majd csak kibírom valahogy</span>. </span><span style="color: rgb(51, 51, 51);font-family:times new roman;font-size:100%;" >- ezzel kiugrottam az ablakon és nekicsapódtam az egyik fának. Esme pedig méltatlankodva tekintett utánam, mindhiába.</span><span style="font-size:100%;"><br /><br /></span> <span style="color: rgb(51, 51, 51);font-family:times new roman;font-size:100%;" > Órákig bolyongtam az erdőben céltalanul, próbáltam kiszellőztetni a fejem. Többször hallottam, ahogy Jasper és Alice a nevemet kiabálják az erdőben. Így végül megadtam magam és visszamentem a házba. Alice már toporzékolva várt a bejárati ajtóban, majd amikor beléptem, a nyakamba ugrott.</span><span style="font-size:100%;"><br /></span><span style="color: rgb(51, 51, 51);font-family:times new roman;font-size:100%;" > - </span><span style="color: rgb(51, 51, 51);font-family:times new roman;font-size:100%;" ><span style="font-style: italic;">Soha többé nem csinálhatsz ilyet, megéretted? Egyrészt ránk hozod a frászt a bútortörögetéssel, másrészt teljesen tönkreteszed Jazz idegeit.</span> </span><span style="color: rgb(51, 51, 51);font-family:times new roman;font-size:100%;" >- kiabált velem. Jasperre</span><span style="color: rgb(51, 51, 51);font-family:times new roman;font-size:100%;" > pillantottam, aki fájdalmas tekintettel ült a nappaliban</span><span style="color: rgb(51, 51, 51);font-family:times new roman;font-size:100%;" >, Carlisle-al és Esmével. Magyarul mindenki itt van, és jöhet a fejmosás. </span><span style="font-size:100%;"><br /></span><span style="color: rgb(51, 51, 51);font-family:times new roman;font-size:100%;" > -<span style="font-style: italic;"> </span></span><span style="color: rgb(51, 51, 51); font-style: italic;font-family:times new roman;font-size:100%;" >Edward már nagyon aggódtunk. Minden rendben</span><span style="color: rgb(51, 51, 51);font-family:times new roman;font-size:100%;" ><span style="font-style: italic;">?</span> - Carlisle szólt.</span><span style="font-size:100%;"><br /></span><span style="color: rgb(51, 51, 51);font-family:times new roman;font-size:100%;" > -</span><span style="color: rgb(51, 51, 51);font-family:times new roman;font-size:100%;" > <span style="font-style: italic;">Persze minden rendben.</span></span><span style="color: rgb(51, 51, 51);font-family:times new roman;font-size:100%;" > - magyaráztam, de nem hitték el. </span><span style="font-size:100%;"><br /></span><span style="color: rgb(51, 51, 51);font-family:times new roman;font-size:100%;" > - </span><span style="color: rgb(51, 51, 51); font-style: italic;font-family:times new roman;font-size:100%;" >Edward, előre láttam a lányt, de nem fogod bántani, és lehet, hogy barátok lesztek</span><span style="color: rgb(51, 51, 51);font-family:times new roman;font-size:100%;" ><span style="font-style: italic;">.</span> - Alice mosolygott.</span><span style="font-size:100%;"><br /></span><span style="color: rgb(51, 51, 51);font-family:times new roman;font-size:100%;" > - </span><span style="color: rgb(51, 51, 51); font-style: italic;font-family:times new roman;font-size:100%;" >Hogyan lehetnénk barátok, ha közben szüntelenül a vérére szomjazom?</span><span style="color: rgb(51, 51, 51);font-family:times new roman;font-size:100%;" > - néztem hitetlenkedve. Mindenki hallgatott. Teljesen fel voltam dúlva. Legszívesebben törtem, zúztam volna, de láttam a többiek fejében, hogy komolyan féltenek, és mind a megoldást keresik. Majd Carlisle hirtelen megtörte a csendet.</span><span style="font-size:100%;"><br /></span><span style="color: rgb(51, 51, 51);font-family:times new roman;font-size:100%;" > - </span><span style="color: rgb(51, 51, 51);font-family:times new roman;font-size:100%;" ><span style="font-style: italic;">Jasper, maradj Edwarddal, most rád van szüksége</span>.</span><span style="color: rgb(51, 51, 51);font-family:times new roman;font-size:100%;" > - eközben rögtön éreztem, ahogy Jasper</span><span style="font-size:100%;"><span style="color: rgb(51, 51, 51);font-family:times new roman;" > oltalmazó "kezei" megszabadítanak a nyomasztó kíntól. - </span></span><span style="color: rgb(51, 51, 51); font-style: italic;font-family:times new roman;font-size:100%;" >A lányról legjobb ha most többet nem beszélünk. Edward meg kell nyugodnod, együtt majd kitalálunk valamit.</span><span style="font-size:100%;"><br /></span><span style="color: rgb(51, 51, 51);font-family:times new roman;font-size:100%;" > Mindenkinek a szemében láttam a védelmező csillogást, bárcsak tényleg elfelejteném őt. Minden könnyebb lenne. </span><span style="font-size:100%;"><br /><br /></span> <span style="color: rgb(51, 51, 51);font-family:times new roman;font-size:100%;" > Később a szobámban zenét hallgattam, <span style="font-style: italic;">Santaolalla</span> muzsikája mindig jó hatással van rám. Könnyed, mégis erős, egyszerűen magával ragad és nem ereszt el. Már régóta próbáltam lejátszani gitáron ezt a számot, de sosem sikerült, mindig elvonta valami a figyelmemet. Odasétáltam a polchoz, a gitár nemes hangszer, kifejezőeszköz. Ezt a lelkiállapotot szavakkal nehezebb leírni, mint dallamokkal. Pengetni kezdtem a húrokat, de ujjaim szinte saját életre kelve ütemesen játszották a kedvelt akkordokat. Eszméletlen volt. Ez volt a legjobb orvosság, én és egy szem gitár, egyedül egy üres helyen, mindentől távol. Órák telhettek el így, már majdnem pirkadt, ez a gyönyörű dallam pedig szárnyra kelve bejárta a szoba minden kis zeg-zugát, teljesen betöltve azt. Végre azt éreztem, elég erős vagyok, hogy szembenézzek a mai nappal és újra találkozzak Bella Swan-nal.</span><span style="font-size:100%;"><br /><br /></span> <span style="color: rgb(51, 51, 51);font-family:times new roman;font-size:100%;" > A suliban persze egész nap próbáltam kerülni a lányt, mindig belehallgattam a srácok fejébe, hogy hol látták, milyen órán volt, és kerültem az épület azon részeit. Aztán az ebédlőben nem kerülhettem el. Ott ült majdnem velünk szemben Mike-al és Jessica-val meg a többiekkel egy hosszú asztalnál, és folyton engem nézett. Megint megkíséreltem olvasni a gondolataiban, de sikertelenül. - Mi lehet ez a lány?, És miért vonz ennyire a vére? - Alice és Jasper persze boldogan ültek mellettem, imádták egymást. Pár napja még én is hasonlóan vidáman ültem itt Lydiával. Valami megváltozott. </span><span style="font-size:100%;"><br /></span><span style="color: rgb(51, 51, 51);font-family:times new roman;font-size:100%;" > - </span><span style="color: rgb(51, 51, 51);font-family:times new roman;font-size:100%;" ><span style="font-style: italic;">Alice elmondanád végre, hogy mit láttál Bellával kapcsolatban?</span> </span><span style="color: rgb(51, 51, 51);font-family:times new roman;font-size:100%;" >- kérdeztem tőle, közben ügyesen zsonglőrködtem három almával. Hamár nem eszem meg, legalább jól szórakozzam.</span><span style="font-size:100%;"><br /></span><span style="color: rgb(51, 51, 51);font-family:times new roman;font-size:100%;" > - </span><span style="color: rgb(51, 51, 51);font-family:times new roman;font-size:100%;" ><span style="font-style: italic;">Hát azt biztosan látom, hogy én és Bella jó barátok leszünk. Kettőtök viszonya viszont sötét ködbe vész, látom, hogy készülődik valami, de még nem döntötted el, hogy mit érzel.</span> </span><span style="color: rgb(51, 51, 51);font-family:times new roman;font-size:100%;" >- magyarázta kimerítően.</span><span style="font-size:100%;"><br /></span><span style="color: rgb(51, 51, 51);font-family:times new roman;font-size:100%;" > Eldöntöttem tehát, nincs mit tenni, beszélnem kell vele. Akkor talán rájövök a titkára.</span><span style="font-size:100%;"><br /></span><span style="color: rgb(51, 51, 51);font-family:times new roman;font-size:100%;" > - </span><span style="color: rgb(51, 51, 51); font-style: italic;font-family:times new roman;font-size:100%;" >Edward, rendben leszel biológián?</span><span style="color: rgb(51, 51, 51);font-family:times new roman;font-size:100%;" > - kérdezte Jasper hideg tekintettel. - </span><span style="color: rgb(51, 51, 51); font-style: italic;font-family:times new roman;font-size:100%;" >Ha úgy érzed, hogy nem bírod, inkább menj haza. A titkunk a legfontosabb, ezt tarts szem előtt. </span><span style="font-size:100%;"><br /></span><span style="color: rgb(51, 51, 51);font-family:times new roman;font-size:100%;" > Ezzel elmentek spanyolra, én pedig kénytelen voltam szembenézni a sorsommal és a terem felé masíroztam.</span><span style="font-size:100%;"><br /><br /></span> <span style="color: rgb(51, 51, 51);font-family:times new roman;font-size:100%;" > Az osztályba érve, sok idióta kiabálása és ugrándozása fogadott. Ezek sosem változnak. Próbáltam feltűnés nélkül a hátsó sorba menni, rendszerint mindenkinek volt párja, de kétségtelenül félelmetes kisugárzásom miatt én voltam az egyetlen, akinek nem volt. Most viszont Bella Swan ült ott, pont a mellettem lévő széken. Tekintete üres volt, bizonyára megharagudott, amikor a múltkor úgy otthagytam a folyosón. Csendben leültem, nem néztem rá, figyeltem ahogy Mr. Brooks éppen a mitózist magyarázza. Szegény néha összekever dolgokat, de azért rendszerint díjazom az igyekezetét egy-egy normálisan megírt házidolgozattal, amiknek gondolom a felét sem érti. Éppen elmosolyodtam mikor a tanárúr a fehérjeszintézis egy hibás folyamatát rajzolta fel, amikoris Bella felém fordult és így szólt:</span><span style="font-size:100%;"><br /></span><span style="color: rgb(51, 51, 51);font-family:times new roman;font-size:100%;" > -</span><span style="color: rgb(51, 51, 51);font-family:times new roman;font-size:100%;" > <span style="font-style: italic;">Szerinted ez így helyes? </span></span><span style="color: rgb(51, 51, 51);font-family:times new roman;font-size:100%;" >- és a táblára mutatott. - </span><span style="color: rgb(51, 51, 51); font-style: italic;font-family:times new roman;font-size:100%;" >Csak mert a diploid sejt mindig kétszeresen osztódik és így nem találkozik mRNS-el.</span><span style="color: rgb(51, 51, 51);font-family:times new roman;font-size:100%;" > - magyarázta.</span><span style="font-size:100%;"><br /></span><span style="color: rgb(51, 51, 51);font-family:times new roman;font-size:100%;" > Hirtelen szóhoz sem tudtam jutni, honnan ért ilyen jól a biológiához?. Várta a válaszom, de én csak néztem, egyszerűen nem tudtam kiigazodni a lányon.</span><span style="font-size:100%;"><br /></span><span style="color: rgb(51, 51, 51);font-family:times new roman;font-size:100%;" > - </span><span style="color: rgb(51, 51, 51); font-style: italic;font-family:times new roman;font-size:100%;" >Hm. Igazad van, tényleg így nem jó.</span><span style="color: rgb(51, 51, 51);font-family:times new roman;font-size:100%;" > - szóltam neki, erre meglepődötten felnézett füzetéből. - </span><span style="color: rgb(51, 51, 51); font-style: italic;font-family:times new roman;font-size:100%;" >Mr. Brooks! Az mRNS párja nem egy haploid sejt lesz?</span><span style="font-size:100%;"><br /></span><span style="color: rgb(51, 51, 51);font-family:times new roman;font-size:100%;" > - </span><span style="color: rgb(51, 51, 51); font-style: italic;font-family:times new roman;font-size:100%;" >Ohh köszönöm Edward. Igazad van.</span><span style="color: rgb(51, 51, 51);font-family:times new roman;font-size:100%;" ><span style="font-style: italic;"> </span>- mosolygott rám Brooks tanárúr.</span><span style="font-size:100%;"><br /></span><span style="color: rgb(51, 51, 51);font-family:times new roman;font-size:100%;" > Bella pedig kissé morcosan jegyzetelt tovább.</span><span style="font-size:100%;"><br /></span><span style="color: rgb(51, 51, 51);font-family:times new roman;font-size:100%;" > - </span><span style="color: rgb(51, 51, 51); font-style: italic;font-family:times new roman;font-size:100%;" >Ne haragudj, a múltkor nem tudtam bemutatkozni. Edward Cullen vagyok.</span><span style="color: rgb(51, 51, 51);font-family:times new roman;font-size:100%;" > - próbáltam beszélgetést kezdeményezni, hogy kiszedjem a "titkát", már ha persze van neki. - </span><span style="color: rgb(51, 51, 51); font-style: italic;font-family:times new roman;font-size:100%;" >Te pedig Swan rendőrfőnök lánya vagy, ugye? Bella Swan? </span><span style="font-size:100%;"><br /></span><span style="color: rgb(51, 51, 51);font-family:times new roman;font-size:100%;" > -<span style="font-style: italic;"> </span></span><span style="color: rgb(51, 51, 51); font-style: italic;font-family:times new roman;font-size:100%;" >Igen.</span><span style="color: rgb(51, 51, 51);font-family:times new roman;font-size:100%;" > - halványan elmosolyodott, majd újra elbújt a papíok közé.</span><span style="font-size:100%;"><br /></span><span style="color: rgb(51, 51, 51);font-family:times new roman;font-size:100%;" > - </span><span style="color: rgb(51, 51, 51);font-family:times new roman;font-size:100%;" ><span style="font-style: italic;">Honnan tudsz ennyit a fehérjeszintézisről?</span> </span><span style="color: rgb(51, 51, 51);font-family:times new roman;font-size:100%;" >- kérdeztem tőle gyanakvóan. Féltem, hogy nem is fog válaszolni, aztán megadta magát.</span><span style="font-size:100%;"><br /></span><span style="color: rgb(51, 51, 51);font-family:times new roman;font-size:100%;" > - </span><span style="color: rgb(51, 51, 51);font-family:times new roman;font-size:100%;" ><span style="font-style: italic;">Az előző sulimban már befejeztük a genetikát.</span> </span><span style="color: rgb(51, 51, 51);font-family:times new roman;font-size:100%;" >- mondta, majd sokatmondóan rám nézett. - </span><span style="color: rgb(51, 51, 51); font-style: italic;font-family:times new roman;font-size:100%;" >A minap miért rohantál el? Beteg lettél?</span><span style="color: rgb(51, 51, 51);font-family:times new roman;font-size:100%;" > - kérdezte. </span><span style="font-size:100%;"><br /></span><span style="color: rgb(51, 51, 51);font-family:times new roman;font-size:100%;" > Igazat nem mondathattam, furán hangzott volna, hogy a véredre szomjazom, így megpróbáltam előállni valami normális magyarázattal, de ennél jobb nem jutott eszembe.</span><span style="font-size:100%;"><br /></span><span style="color: rgb(51, 51, 51);font-family:times new roman;font-size:100%;" > - </span><span style="color: rgb(51, 51, 51); font-style: italic;font-family:times new roman;font-size:100%;" >Hát tudod nem vagyok oda túlzottan a biológiáért.</span><span style="color: rgb(51, 51, 51);font-family:times new roman;font-size:100%;" > - Nos már itt bukott a sztori, tekintve, hogy két orvosi diplomám is van. - </span><span style="color: rgb(51, 51, 51); font-style: italic;font-family:times new roman;font-size:100%;" >És nem igazán bírom az állatok vizsgálatát sem.</span><span style="color: rgb(51, 51, 51);font-family:times new roman;font-size:100%;" > - Hát ez sem igaz, hiszen hetente legalább egy állatot megvizsgálok, elég mélyrehatóan. Elmosolyodtam, de még mindig frusztrált, hogy nem hallom a gondolatait.</span><span style="font-size:100%;"><br /></span><span style="color: rgb(51, 51, 51);font-family:times new roman;font-size:100%;" > A teremben mindenki fejébe beleláttam. Mike éppen azon rágódott elhívja-e Bellát a hétvégére La Push-ba. Laurent pedig a fodrásza telefonszámát memorizálta, de Bellánál semmi.</span><span style="font-size:100%;"><br /><br /></span><span style="color: rgb(51, 51, 51);font-family:times new roman;font-size:100%;" >Rá kell jönnöm mitől ennyire különleges Bella, ha kell mindent megmozgatok, de egyenlőre közelebb kell kerülnöm hozzá. - Micsoda buta ötlet. - kiáltottam magamban. Pont ezt kellene elkerülnöm, hogy a szerencsétlen zsákmány ne érezze jól magát a vadásza közelében. Megismerni, mégis távol tartani. Nagy feladat. Lehet, hogy túl nagy.</span><br /></div>Esztihttp://www.blogger.com/profile/01940185612948156828noreply@blogger.com6tag:blogger.com,1999:blog-232614924840677490.post-14832635883091615502009-05-19T18:10:00.004+02:002009-05-22T19:14:45.712+02:00Végtelen vizeken - 5.fejezet - Új világ<div style="text-align: justify; color: rgb(51, 51, 51);font-family:times new roman;">ZÖLD. Egy szó, megannyi jelentéssel. Szín, élet, tisztelet, világ. Olyan egyszerű, olyan könnyű. Az én életemről ez nem igazán mondható el. Egész éjjel gondolkodtam. Lydia elment, nekem pedig, mind a saját, mind a családom védelmében nyugodtnak kell maradnom, minden feltűnést kerülve. Most ez a legfontosabb.<br />Carlisle és Esme aggódnak értem, érthető, nem örülnek, hogy ilyen helyzetbe kerültem, nem örülnek, hogy nem vagyok boldog. Alice a legjobb testvér, segít, néha túl sokszor is, de mindig a legjobb szándékkal.<br /><br />Kora reggel van, egyedül vagyok ebben a nagy szobában, ami eddig kettőnktől volt hangos. Lydia hangja és szépsége mindig betöltötte. Most üres, akárcsak az én szívem.<br />Hirtelen felriadtam, Jasper közeledett.<br />- <span style="font-style: italic;">Szia Edward. nem akarok zavarni, de Alice küldött.</span> - mondta a maga nyugodt, mély hangján<br />- <span style="font-style: italic;">Jó reggelt Jasper! Tudom, hogy aggódik értem, de te is érezheted, hogy már sokkal jobban vagyok. </span> - próbáltam palástolni érzéseimet, de Jaspert nem lehet becsapni.<br />-<span style="font-style: italic;"> Nem, nem érzem, sőt pont az ellenkezőjét. </span>- szólt felháborodva. - <span style="font-style: italic;">Azt hiszed, ha itt szenvedsz egyedül, azzal könnyebb lesz. Menj ki a szobából, és élj! Lydia is ezt szeretné. </span>- szavai megdöbbentettek, mert igaza volt.<br />- <span style="font-style: italic;">Rendben. Jó. Rögtön kész vagyok, csak átöltözöm, és indulhatunk.</span> - válaszoltam. Eközben kezdett kevésbé fájni minden, könnyebbnek, egyszerűbbnek láttam a világot. Jasper műve volt.<br />- <span style="font-style: italic;">Lent várunk. </span><br />Ezzel elment, nyitva hagyva maga mögött az ajtót. Az ajtót a világba.<br /><br />Gimnázium. Megszámlálni is nehéz, hány országban, hány városban jártam már gimnáziumba. Mind ugyanolyan volt, és mind mégis más. Ugyanolyan, mert a buta, kiszámítható fiatalság fejében mindenhol a szánalmas problémákat láttam, és más, mert minden probléma, vagy hiba megváltoztatott egy embert.<br />Most a forks-i gimnázium a soros, ide járok már kér és fél éve. Hát nem hihetetlen. A pokol ehhez a helyhez képest maga lehet a mennyország. Próbálok minden napot gyorsan túlélni, és hazarohanni. Remélem ma sem lesz másképp, a spanyolra benézek, a tesit kihagyom, és azt hiszem bioszra is bemegyek, ha már kétszer végigjártam az orvosit, legalább hadd röhögjek a tanár tévedésein.<br />Lerohantam a nappaliba, sehol senki. Hallottam egy gyors dudaszót, és a háttérben Alice elégedetlenkedését, amiért nem ülök még a kocsiban.<br />Aznap ilyen lelkiállapotban gurultam be az ezüst Volvoval az iskolai parkolóba.<br /><br />Már majdnem minden parkoló foglalt volt, éppen kilenc előtt pár perccel értünk oda. A levegő párás volt és símogatóan meleg. Szerencsére vastag felhőtakaró takarta el a napot. Alice-nek igaza volt, mindenki fejében az új lányt láttam. Egyszerű szépség, barna hullámos haj, alacsony termet, számomra értelmetlenül minden srácot megidézett. Próbáltam kevésbé foglalkozni vele, sosem kerestem a kötödést senkivel, vagy az iskolatársak nem keresték a kapcsolatot velem, a lényeg, hogy jobb őt elkerülni.<br /><br />A idő gyorsan múlt, az órák nagy részét próbáltam "átaludni". A nagyszünetben mindig együtt ebédeltünk a testvéreimmel, vagy legalábbis nézegettük az emberek számára oly incsiklandozó ételeket magunk előtt. A menzán most is, mint általában nagy nyüzsgés, ahogy beléptem elkezdtem fülelni ,az emberek gondolatai még most is Bella Swan körül jártak, a rendőrfőnök lánya körül. Bár próbáltam nem figyelni a lányra, mégis érdekelt, hogy mit gondola városról, mit gondol rólunk, Cullenekről.<br /><br />A suliban a Cullenek nem örvendtek túl nagy népszerűségnek. Tökéletes szépségünk miatt sokan vágytak arra, hogy közelebb kerüljenek hozzánk, de vámpír létünk, ha tudat alatt is, taszító tényezőnek számított. Nem beszélgettünk senkivel, órákon legtöbbször egymás mellett vagy egyedül ültünk. Kerültük a közszereplést. Emiatt persze több rémtörténet is keringett rólunk.<br /><br />Rögtön hallottam Jessica Stanley idegesítő hangját, amint épp azt nehezményezi, hogy mostohatestvérekként egymással járunk. Vártam Bella reakcióját, de semmi. Ahogy elsétáltam az asztaluk mellett, hallottam, ahogy Jess épp rólam mesélt:<br />- <span style="font-style: italic;">Ő Edward Cullen. Ő Lydiával jár, akit ma nem láttam, biztos beteg. Na mindegy is, figyelj, szóval ők tök furik együt, mármint mindkettőnek vörös a haja, csak rájuk nézel és ... szóval érted. </span>- nyávogott Jessica, láttam ahogy majd megüti a guta, amiért tavaly nem hívtam meg a tavaszi bálba. Emlékszem hónapokig zaklatott az idegesítő képzelgéseivel. Szerencsére mostanra abbahagyta.<br />Ekkor meghallottam a legszebben csilingelő hangot életemben, mintha egy pacsírta dallama kelt volna életre. Eddig ismeretlen hang volt, nem tudtam, hogy Bellát hallom, vagy csak a gondolatait. Odafordultam, hogy lássam az arcát.<br />- <span style="font-style: italic;">Lehet. Tényleg elég fura. Nem is tudom.</span> - Bellát hallottam, amint Jessicának válaszol.<br /><br />Újra próbáltam olvasni a fejében, de nem láttam semmit. Ez megijesztett. Ilyen még sosem fordult velem elő. Nyugatalanul kapkodtam a fejem, Alice és Jasper pedig nem tudták mire vélni viselkedésemet.<br />- <span style="font-style: italic;">Mi van veled Edward?</span> - kérdezte Alice aggódóan.<br />- <span style="font-style: italic;">Én..én nem látok az új lány fejébe, nem látom mit gondol. Én.</span> - egyszer csak elakadt a szavam.- <span style="font-style: italic;">Én nem értem mi történt.</span><br />- <span style="font-style: italic;">Ettől féltem.</span> - suttogta Alice. - <span style="font-style: italic;">Láttam, hogy ez lesz és hogy ez téged majd így kiborít, de egészen ma reggelig azt hittem sikerül elkerülni, mert annyira Lydiával voltál elfoglalva. </span><br />- <span style="font-style: italic;">Edward kérlek állj le, ha felbosszantod magad az senkinek sem lesz jó. </span>- mondta Jasper, és képességével próbált javítani kedélyállapotomon.<br />- <span style="font-style: italic;">Alice! Mit láttál még, mi ez a lány, és miért nem látom a gondolatait?</span> - kérdeztem feszéllyezve.<br />- <span style="font-style: italic;">A lány átlagos, ez benne a furcsa, én sem értem miért nem látsz a fejébe. </span>- tűnödött el. - <span style="font-style: italic;">Az viszont szerintem sem jó megoldás, hogy ezen rágódj, amúgy is vége a szünetnek. </span>- elmosolyodott és vele együtt én is. - <span style="font-style: italic;">Következő óra után találkozunk, kibírod egy óráig Jasper nélkül? </span><br />- <span style="font-style: italic;">Persze, nyugi. Majd csak kibírom valahogy. </span>- elhúztam a szám, reméltem egyikük sem veszi észre, hogy nincs kedvem bemenni órára.<br />- <span style="font-style: italic;">Ja és meg ne próbáld azt, mint múltkor: hogy óra helyett kinnt ülsz a kocsiban és zenét hallgatsz. </span>- kiálltott utánam a kedvenc hugocskám.<br />- <span style="font-style: italic;">Jó, rendben</span>. -válaszoltam, bár már lehet, hogy nem hallotta.<br /><br />Ezután gondolataimba merülve elindultam a biokémia előadók felé. Már majdnem a teremhez értem, amikor összeütköztem Vele.<br />Kishijján hátraesett, de utánakaptam és megfogtam. Ő volt az, Bella Swan. Az arca csodaszép volt, falfehér és szívformájú. A szemei pedig mélykékek. Ámulatbaejtő. Talán egy perc is eltelt, amíg a karjaimban tartva őt, néztük egymást, majd a csengőszó megtörte a csendet.<br />- <span style="font-style: italic;">Nekem mennem kell. Biológiám lesz.</span> - szólalt meg bársonyos hangján.<br />- <span style="font-style: italic;">Nekem is.</span> - válaszoltam halkan.<br />Elmosolyodtunk, és együtt elindultunk a terem felé.</div>Esztihttp://www.blogger.com/profile/01940185612948156828noreply@blogger.com4tag:blogger.com,1999:blog-232614924840677490.post-36883909193277769112009-05-12T00:09:00.009+02:002009-05-12T02:22:19.877+02:00Végtelen vizeken - 4.fejezet - Tisztaság<div style="text-align: justify;"><span style="color: rgb(255, 0, 0);font-family:times new roman;font-size:100%;" ><span style="color: rgb(51, 51, 51);">A MÚLT vészes harangjai szólaltak meg hirtelen, amikor </span><span style="color: rgb(51, 51, 51);" haspopup="true" role="menuitem" tabindex="-1" id="104.sc" class="ew">Lydiával</span><span style="color: rgb(51, 51, 51);"> a tó </span><span style="color: rgb(51, 51, 51);" haspopup="true" role="menuitem" tabindex="-1" id="105.sc" class="ew">túlpartján</span><span style="color: rgb(51, 51, 51);"> álló bácsira néztünk. </span><span style="color: rgb(51, 51, 51);" haspopup="true" role="menuitem" tabindex="-1" id="106.sc" class="ew">Lydia</span><span style="color: rgb(51, 51, 51);"> édesapja volt. Már öt év telt el, és a lánya elvesztése ellenére azóta is kijár ide minden héten. Egy apa, akitől elvettem a lányát. Legszívesebben levetettem volna magam egy szikláról, de láttam, hogy </span><span style="color: rgb(51, 51, 51);" haspopup="true" role="menuitem" tabindex="-1" id="107.sc" class="ew">Lydia</span><span style="color: rgb(51, 51, 51);"> számára ez most sokkal nehezebb. Eddig jóformán semmit sem tudott az emberi életéről, tulajdonképpen én sem.</span><br /><br /><span style="color: rgb(51, 51, 51);">Amit tudtunk róla, hogy ehhez a családhoz tartozott, akik minden hétvégéjüket a Seattle melletti Washington-tónál töltik. Nem tudtuk, hol született és mikor, hol lakott, mit szeretett. Felvetődött bennem, mi lenne jobb, ha gyorsan eltűnnénk, vagy ha odamennénk köszönni. Próbáltam </span><span style="color: rgb(51, 51, 51);" haspopup="true" role="menuitem" tabindex="-1" id="108.sc" class="ew">Lydia</span><span style="color: rgb(51, 51, 51);"> fejéből kiolvasni a választ, de ő továbbra is </span><span style="color: rgb(51, 51, 51);" haspopup="true" role="menuitem" tabindex="-1" id="109.sc" class="ew">lemerevedten</span><span style="color: rgb(51, 51, 51);"> állt. Elméje telis-tele volt kérdésekkel: - Miért találkoztam vele?, Miért nem hagyott ott?, Miért kell most ezt átélnem?, Miért fáj az, amire eddig nem is emlékeztem? - de válaszok sehol. Úgy döntöttem, mindenkinek az a legjobb, ha minél előbb hazamegyünk és elfelejtjük, ami ma történt.</span><br /><br /><span style="color: rgb(51, 51, 51);">Nem foglalkozva hát az eddig ismeretlen ismerőssel, </span><span style="color: rgb(51, 51, 51);" haspopup="true" role="menuitem" tabindex="-1" id="110.sc" class="ew">Lydia</span><span style="color: rgb(51, 51, 51);"> összerezzent testét megragadva visszarohantam az autóhoz. Ráadtam a gyújtást, közben hallottam, hogy </span><span style="color: rgb(51, 51, 51);" haspopup="true" role="menuitem" tabindex="-1" id="111.sc" class="ew">Lydia</span><span style="color: rgb(51, 51, 51);"> válaszokra lelt. Elkezdett emlékezni. Még sosem láttam az arcát ennyire nyugodtnak. A fejében felvillanó </span><span style="color: rgb(51, 51, 51);" haspopup="true" role="menuitem" tabindex="-1" id="112.sc" class="ew">emlékképek</span><span style="color: rgb(51, 51, 51);"> hangulatát, még egy egyszerű halandó is könnyen megfejtette volna. Az ajkai a legszebb dallam ütemére változtak, mosoly és bánat, derű és harag jártak keringőt gondolataiban. És fájdalom. </span><br /><br /><span style="color: rgb(51, 51, 51);">Megérkeztünk a házhoz, </span><span style="color: rgb(51, 51, 51);" haspopup="true" role="menuitem" tabindex="-1" id="113.sc" class="ew">Alice</span><span style="color: rgb(51, 51, 51);"> természetesen már a bejáratnál fogadott minket, látta a történteket, és aggódott. Talán ő volt az egyetlen aki át tudta érezni </span><span style="color: rgb(51, 51, 51);" haspopup="true" role="menuitem" tabindex="-1" id="114.sc" class="ew">Lydia</span><span style="color: rgb(51, 51, 51);"> helyzetét. </span><span style="color: rgb(51, 51, 51);" haspopup="true" role="menuitem" tabindex="-1" id="115.sc" class="ew">Alice</span><span style="color: rgb(51, 51, 51);">-</span><span style="color: rgb(51, 51, 51);" haspopup="true" role="menuitem" tabindex="-1" id="116.sc" class="ew">ről</span><span style="color: rgb(51, 51, 51);"> </span><span style="color: rgb(102, 102, 102);"><span style="color: rgb(51, 51, 51);">hasonlóképpen nem sokat tudtunk, és ő maga sem emlékezett emberi életére. Bár sosem mondta ki, tudtam, nagyon vágyott rá, hogy ismerhesse "előző életét". Segíteni akart, halkan meg is kérdezte tőlem, hogy ne</span> <span style="color: rgb(51, 51, 51);">beszélgessen-e</span></span> </span><span style="color: rgb(51, 51, 51);font-family:times new roman;font-size:100%;" ><span style="color: rgb(51, 51, 51);" haspopup="true" role="menuitem" tabindex="-1" id="117.sc" class="ew">Lyd</span><span style="color: rgb(51, 51, 51);">-</span><span style="color: rgb(51, 51, 51);" haspopup="true" role="menuitem" tabindex="-1" id="118.sc" class="ew">del</span><span style="color: rgb(51, 51, 51);">, de én szerettem volna beszélni vele, kettesben.</span><br /><span style="color: rgb(51, 51, 51);">- <span style="font-style: italic;">Sziasztok! </span></span><span style="color: rgb(51, 51, 51); font-style: italic;" haspopup="true" role="menuitem" tabindex="-1" id="119.sc" class="ew">Lydia</span><span style="color: rgb(51, 51, 51);"><span style="font-style: italic;"> jól vagy? Láttam, ami a tónál történt. Nagyon sajnálom.</span> - mondta </span><span style="color: rgb(51, 51, 51);" haspopup="true" role="menuitem" tabindex="-1" id="120.sc" class="ew">Alice</span><br /><span style="color: rgb(51, 51, 51);">- <span style="font-style: italic;">Persze </span></span><span style="color: rgb(51, 51, 51); font-style: italic;" haspopup="true" role="menuitem" tabindex="-1" id="121.sc" class="ew">Alice</span><span style="color: rgb(51, 51, 51);"><span style="font-style: italic;">, minden rendben, csak ... annyira fáj ... a szívem</span>. - válaszolta </span><span style="color: rgb(51, 51, 51);" haspopup="true" role="menuitem" tabindex="-1" id="122.sc" class="ew">Lydia</span><span style="color: rgb(51, 51, 51);">, miközben karjaimban vittem a házba.</span><br /><span style="color: rgb(51, 51, 51);">- </span><span style="color: rgb(51, 51, 51);" haspopup="true" role="menuitem" tabindex="-1" id="123.sc" class="ew"><span style="font-style: italic;">A</span><span style="font-style: italic;">lice</span></span><span style="color: rgb(51, 51, 51); font-style: italic;">, azt hiszem </span><span style="color: rgb(51, 51, 51); font-style: italic;" haspopup="true" role="menuitem" tabindex="-1" id="124.sc" class="ew">Lydiának</span><span style="color: rgb(51, 51, 51); font-style: italic;"> most az lenne a legjobb ha nem zavarná senki, majd én gondoskodom róla. </span><span style="color: rgb(51, 51, 51); font-style: italic;" haspopup="true" role="menuitem" tabindex="-1" id="125.sc" class="ew">Kérlek</span><span style="color: rgb(51, 51, 51); font-style: italic;"> nyugtasd meg </span><span style="color: rgb(51, 51, 51); font-style: italic;" haspopup="true" role="menuitem" tabindex="-1" id="126.sc" class="ew">Carlisle</span><span style="color: rgb(51, 51, 51); font-style: italic;">-t és </span><span style="color: rgb(51, 51, 51); font-style: italic;" haspopup="true" role="menuitem" tabindex="-1" id="127.sc" class="ew">Esmét</span><span style="color: rgb(51, 51, 51);"><span style="font-style: italic;">.</span> - utasítottam </span><span style="color: rgb(51, 51, 51);">és felszaladtam </span><span style="color: rgb(51, 51, 51);" haspopup="true" role="menuitem" tabindex="-1" id="129.sc" class="ew">Lyd</span><span style="color: rgb(51, 51, 51);">-</span><span style="color: rgb(51, 51, 51);" haspopup="true" role="menuitem" tabindex="-1" id="130.sc" class="ew">del</span><span style="color: rgb(51, 51, 51);"> a szobába.</span><br /><br /><span style="color: rgb(51, 51, 51);">Leült az ágyra. Élőhalottnak tűnt, és csak rám számíthatott. </span><br /><span style="color: rgb(51, 51, 51);">- <span style="font-style: italic;">Mond el mire emlékszel? Mit láttál?</span> - kértem, hogy meséljen. Eközben az eddig viszonylag felhős ég kitisztult, és kisütött a nap. Mintha az időjárás követe volna az eseményeket, úgy vált a borult égbolt sugárzóan fényessé, mint ahogy </span><span style="color: rgb(51, 51, 51);" haspopup="true" role="menuitem" tabindex="-1" id="131.sc" class="ew">Lydia</span><span style="color: rgb(51, 51, 51);"> emlékei felelevenedtek.</span><br /><span style="color: rgb(51, 51, 51);">- <span style="font-style: italic;">Nos emlékszem arra, hogy itt születtem Seattle-</span></span><span style="color: rgb(51, 51, 51); font-style: italic;" haspopup="true" role="menuitem" tabindex="-1" id="132.sc" class="ew">ben</span><span style="color: rgb(51, 51, 51); font-style: italic;"> 1983-</span><span style="color: rgb(51, 51, 51); font-style: italic;" haspopup="true" role="menuitem" tabindex="-1" id="133.sc" class="ew">ban</span><span style="color: rgb(51, 51, 51); font-style: italic;">. </span><span style="color: rgb(51, 51, 51); font-style: italic;" haspopup="true" role="menuitem" tabindex="-1" id="134.sc" class="ew">Emmett</span><span style="color: rgb(51, 51, 51);"><span style="font-style: italic;"> öt éve változtatott át, akkor 17 éves voltam. A szüleimmel egy nagyobb faluban éltünk a város mellett és a testvéreimmel a városban tanultunk. A testvéreim! </span>- nyugodtan ült, majd hirtelen felugrott és a testvéreiről kérdezősködött.</span><br /><span style="color: rgb(51, 51, 51);">- <span style="font-style: italic;">Láttad őket akkor? Beszélnem kell velük. Tudniuk kell, hol vagyok.</span> - szegezte nekem kérdéseit, de leállítottam.</span><br /><span style="color: rgb(51, 51, 51);">- <span style="font-style: italic;">Te is tudod, hogy ez lehetetlen. Te halott vagy számukra, öt éve nem láttak. Mesélj tovább!</span> - folytattam.</span><br /><span style="color: rgb(51, 51, 51);">- <span style="font-style: italic;">De Edward! ... Nem, nem érdekel. Elegem van.</span> - </span><span style="color: rgb(51, 51, 51);" haspopup="true" role="menuitem" tabindex="-1" id="135.sc" class="ew">csapkolódni</span><span style="color: rgb(51, 51, 51);"> kezdett, teljesen kifordult magából. Megállítottam, és magamhoz öleltem.</span><br /><span style="color: rgb(51, 51, 51);">- <span style="font-style: italic;">Édesem nyugodj meg, minden megoldódik. Szeretlek.</span> - suttogtam halkan, Könnyeden megemeltem gyönge testét és az ágyra fektettem, szorosan körbefontam a karjaimmal, éreztem minden porcikáját. Éreztem, ahogy minden porcikám őt szereti.</span><br /><span style="color: rgb(51, 51, 51);">- <span style="font-style: italic;">Én is szeretlek Edward.</span> - mondta.</span><br /><span style="color: rgb(51, 51, 51);">Sokáig öleltem így, féltem, hogy elveszítem, hogy elmegy és nem jön vissza többé.</span><br /><span style="color: rgb(51, 51, 51);">Láttam, hogy gondolatai nagyon nyugtalanná teszik és talán </span><span style="color: rgb(51, 51, 51);" haspopup="true" role="menuitem" tabindex="-1" id="136.sc" class="ew">Jasper</span><span style="color: rgb(51, 51, 51);">, az aki könnyebbé tehetné számára ezt az egészet.</span><br /><span style="color: rgb(51, 51, 51);">- <span style="font-style: italic;">Szólnom kéne </span></span><span style="color: rgb(51, 51, 51); font-style: italic;" haspopup="true" role="menuitem" tabindex="-1" id="137.sc" class="ew">Jaspernek</span><span style="color: rgb(51, 51, 51);"><span style="font-style: italic;">, ő megnyugtatna. Szükséged van rá. Mindjárt visszajövök.</span> - mondtam és habár kelletlenül, de próbáltam szabadulni öleléséből, megjegyzem eredménytelenül.</span><br /><span style="color: rgb(51, 51, 51);">- <span style="font-style: italic;">Ne menj el, te vagy az, akire szükségem van.</span> - Rám nézett, szemei ezer csillag fényével tündököltek.</span><br /><span style="color: rgb(51, 51, 51);">- <span style="font-style: italic;">Akkor mesélj még, mire emlékszel a </span></span><span style="color: rgb(51, 51, 51); font-style: italic;" haspopup="true" role="menuitem" tabindex="-1" id="138.sc" class="ew">hétvégi</span><span style="color: rgb(51, 51, 51);"><span style="font-style: italic;"> kirándulásokból? Miért jártatok a tóhoz?</span> - kérdeztem. Tudtam, hogy ezzel fájdalmat okozok, de ha kicsit el tudom terelni a figyelmét, az már fél siker.</span><br /><span style="color: rgb(51, 51, 51);">- <span style="font-style: italic;">A családom aktívan hódolt a </span></span><span style="color: rgb(51, 51, 51); font-style: italic;" haspopup="true" role="menuitem" tabindex="-1" id="139.sc" class="ew">vízisportoknak</span><span style="color: rgb(51, 51, 51); font-style: italic;">. Volt egy vitorláshajónk is és amikor picik voltunk, apa átkelve a csatornán kihajózott velünk a tengerre. Boldog </span><span style="color: rgb(51, 51, 51); font-style: italic;" haspopup="true" role="menuitem" tabindex="-1" id="140.sc" class="ew">gyerekkorom</span><span style="color: rgb(51, 51, 51);"><span style="font-style: italic;"> volt.</span> ... <span style="font-style: italic;">Azt hiszem</span>. - elmosolyodott. A fejében láttam, hogy visszavágyott ebbe az életbe, és magát okolja a balesetért. </span><br /><span style="color: rgb(51, 51, 51);">Végigsimítottam arcát, és halvány csókot nyomtam ajkaira. Vigyáztam rá. Egész éjjel.</span><br /><br /><span style="color: rgb(51, 51, 51);">Az éj sötét, titokzatos óráiban, amikor csak mi ketten voltunk, </span><span style="color: rgb(51, 51, 51);" haspopup="true" role="menuitem" tabindex="-1" id="141.sc" class="ew">Lydia</span><span style="color: rgb(51, 51, 51);"> megpróbált mindent elmesélni eddigi életéről, a házról, ahol lakott, a családjáról, a barátairól. Megtudtam, hogy volt egy nagy szerelme, a nagy szerelem. A srác szívét biztos teljesen összetörte </span><span style="color: rgb(51, 51, 51);" haspopup="true" role="menuitem" tabindex="-1" id="142.sc" class="ew">Lydia</span><span style="color: rgb(51, 51, 51);"> </span><span style="color: rgb(51, 51, 51);" haspopup="true" role="menuitem" tabindex="-1" id="143.sc" class="ew">halálhíre</span><span style="color: rgb(51, 51, 51);">. Most már nem egy, vagy kettő ember életét romboltam porrá, hanem egy egész család idilli békéje vált semmivé miattam. </span><br /><span style="color: rgb(51, 51, 51);">Bár másnapra </span><span style="color: rgb(51, 51, 51);" haspopup="true" role="menuitem" tabindex="-1" id="144.sc" class="ew">Lydia</span><span style="color: rgb(51, 51, 51);"> kissé megnyugodott, az egész család aggódott érte. </span><span style="color: rgb(51, 51, 51);" haspopup="true" role="menuitem" tabindex="-1" id="145.sc" class="ew">Esme</span><span style="color: rgb(51, 51, 51);"> és </span><span style="color: rgb(51, 51, 51);" haspopup="true" role="menuitem" tabindex="-1" id="146.sc" class="ew">Alice</span><span style="color: rgb(51, 51, 51);"> majd' minden órában benéztek, hogy hogy van. </span><span style="color: rgb(51, 51, 51);" haspopup="true" role="menuitem" tabindex="-1" id="147.sc" class="ew">Emmett</span><span style="color: rgb(51, 51, 51);"> és </span><span style="color: rgb(51, 51, 51);" haspopup="true" role="menuitem" tabindex="-1" id="148.sc" class="ew">Rose</span><span style="color: rgb(51, 51, 51);"> próbálták felvidítani, </span><span style="color: rgb(51, 51, 51);" haspopup="true" role="menuitem" tabindex="-1" id="149.sc" class="ew">Emmett</span><span style="color: rgb(51, 51, 51);"> még egy nyári vitorlázást is beígért </span><span style="color: rgb(51, 51, 51);" haspopup="true" role="menuitem" tabindex="-1" id="150.sc" class="ew">Lyd</span><span style="color: rgb(51, 51, 51);">-</span><span style="color: rgb(51, 51, 51);" haspopup="true" role="menuitem" tabindex="-1" id="151.sc" class="ew">nek</span><span style="color: rgb(51, 51, 51);">, csakhogy jobban érezze magát. És </span><span style="color: rgb(51, 51, 51);" haspopup="true" role="menuitem" tabindex="-1" id="152.sc" class="ew">Jasper</span><span style="color: rgb(51, 51, 51);">, talán ő volt a legnagyobb segítség. </span><br /><br /><span style="color: rgb(51, 51, 51);">Délelőtt </span><span style="color: rgb(51, 51, 51);" haspopup="true" role="menuitem" tabindex="-1" id="153.sc" class="ew">Carlise</span><span style="color: rgb(51, 51, 51);"> megkért, hogy beszélni szeretne velem. Láttam, hogy a </span><span style="color: rgb(51, 51, 51);" haspopup="true" role="menuitem" tabindex="-1" id="154.sc" class="ew">Lydiával</span><span style="color: rgb(51, 51, 51);"> történtek aggasztják.</span><br /><span style="color: rgb(51, 51, 51);">- <span style="font-style: italic;">Edward tudod, hogy mennyire örültünk, mikor rátaláltál </span></span><span style="color: rgb(51, 51, 51); font-style: italic;" haspopup="true" role="menuitem" tabindex="-1" id="155.sc" class="ew">Lydiára</span><span style="color: rgb(51, 51, 51);"><span style="font-style: italic;">, sosem bocsátanám meg magamnak, ha kettőtökkel történne valami</span>. - aggódóan tekintett rám.</span><br /><span style="color: rgb(51, 51, 51);">- <span style="font-style: italic;">Azt hiszem, legjobb lenne, ha egy időre elutaznánk. elmegyünk Európába. Imádni fogja Párizst. </span>- nevettem el a mondat végét, de már késő volt. </span><span style="color: rgb(51, 51, 51);" haspopup="true" role="menuitem" tabindex="-1" id="156.sc" class="ew">Carlisle</span><span style="color: rgb(51, 51, 51);"> más ötlettel állt elő.</span><br /><span style="color: rgb(51, 51, 51);">- <span style="font-style: italic;">Először neked akartam elmondani, mert úgyis kihallgatnád a beszélgetésemet </span></span><span style="color: rgb(51, 51, 51); font-style: italic;" haspopup="true" role="menuitem" tabindex="-1" id="157.sc" class="ew">Lydiával</span><span style="color: rgb(51, 51, 51); font-style: italic;">. Véleményem szerint </span><span style="color: rgb(51, 51, 51); font-style: italic;" haspopup="true" role="menuitem" tabindex="-1" id="158.sc" class="ew">Lyd</span><span style="color: rgb(51, 51, 51); font-style: italic;"> ingatag érzelmi állapota veszélyt jelenthet az egész családra. Semmiképp sem maradhat itt </span><span style="color: rgb(51, 51, 51); font-style: italic;" haspopup="true" role="menuitem" tabindex="-1" id="159.sc" class="ew">Forksban</span><span style="color: rgb(51, 51, 51);"><span style="font-style: italic;">, ahol esetleg érintkezhet egykori családjával, de egyedül sem mehet el.</span> - folytatta volna, de közbevágtam.</span><br /><span style="color: rgb(51, 51, 51);">- <span style="font-style: italic;">Egy percre sem hagyom egyedül. Én tettem ezt vele, én teszem jóvá.</span> - mondtam, legbelül ordítva.</span><br /><span style="color: rgb(51, 51, 51);">-<span style="font-style: italic;"> Nem lehet Edward, majd </span></span><span style="color: rgb(51, 51, 51); font-style: italic;" haspopup="true" role="menuitem" tabindex="-1" id="160.sc" class="ew">Rose</span><span style="color: rgb(51, 51, 51); font-style: italic;"> és </span><span style="color: rgb(51, 51, 51); font-style: italic;" haspopup="true" role="menuitem" tabindex="-1" id="161.sc" class="ew">Emmett</span><span style="color: rgb(51, 51, 51); font-style: italic;"> elviszik </span><span style="color: rgb(51, 51, 51); font-style: italic;" haspopup="true" role="menuitem" tabindex="-1" id="162.sc" class="ew">Denaliba</span><span style="color: rgb(51, 51, 51); font-style: italic;">. Meglásd jobb lesz így.Pár hétig ott maradnak, elcsitulnak a dolgok. </span><span style="color: rgb(51, 51, 51); font-style: italic;" haspopup="true" role="menuitem" tabindex="-1" id="163.sc" class="ew">Lydia</span><span style="color: rgb(51, 51, 51);"><span style="font-style: italic;"> apja is elfelejti a tegnapi találkozást.</span> - közben kezeit vállamra helyezte. - <span style="font-style: italic;">Gondolj csak bele, lehet, hogy holnaptól a rendőrséggel keresteti majd a lányát. És ha itt rátalálnak, mit mondasz majd nekik?</span></span><br /><span style="color: rgb(51, 51, 51);" haspopup="true" role="menuitem" tabindex="-1" id="164.sc" class="ew">Carlisle</span><span style="color: rgb(51, 51, 51);"> apám volt, apám helyett, és most azt kérte hagyjam magára </span><span style="color: rgb(51, 51, 51);" haspopup="true" role="menuitem" tabindex="-1" id="165.sc" class="ew">Lydiát</span><span style="color: rgb(51, 51, 51);">, engedjem el </span><span style="color: rgb(51, 51, 51);" haspopup="true" role="menuitem" tabindex="-1" id="166.sc" class="ew">Denaliba</span><span style="color: rgb(51, 51, 51);">, beláttam hát, mindkettőnknek így lesz a legjobb.</span><br /><br /><span style="color: rgb(51, 51, 51);">Este miután </span><span style="color: rgb(51, 51, 51);" haspopup="true" role="menuitem" tabindex="-1" id="167.sc" class="ew">Rosalie</span><span style="color: rgb(51, 51, 51);">-ék elindultak egyedül voltam a szobámban. Egyedül szenvedtem. Illetve szenvedtem volna, ha nem hallom folyton </span><span style="color: rgb(51, 51, 51);" haspopup="true" role="menuitem" tabindex="-1" id="168.sc" class="ew">Alice</span><span style="color: rgb(51, 51, 51);">-t, amint az ajtó előtt áll és azon gondolkodik, hogy beszéljen-e velem.</span><br /><span style="color: rgb(51, 51, 51);">- <span style="font-style: italic;">Gyere be </span></span><span style="color: rgb(51, 51, 51); font-style: italic;" haspopup="true" role="menuitem" tabindex="-1" id="175.sc" class="ew">Alice</span><span style="color: rgb(51, 51, 51);"><span style="font-style: italic;">! </span>-kiáltottam.</span><br /><span style="color: rgb(51, 51, 51);">- <span style="font-style: italic;">Pont most akartam kopogni.</span> - mondta mosolyogva. - <span style="font-style: italic;">Héj' Edward fel a fejjel, mindkettőtöknek jót fog tenni egy kis idő. Ne emészd magad. </span></span><span style="color: rgb(51, 51, 51); font-style: italic;" haspopup="true" role="menuitem" tabindex="-1" id="191.sc" class="ew">Jaspert</span><span style="color: rgb(51, 51, 51); font-style: italic;"> már az őrületbe kergettétek, most csak te vagy itthon egyedül, de még mindig szörnyű fájdalmat érez.</span><br /><span style="color: rgb(51, 51, 51);">- <span style="font-style: italic;">Csak aggódom.</span> - a szavak alig akartak utat törni a levegőben. - T<span style="font-style: italic;">egnap azt éreztem, hogy el fogom veszíteni </span></span><span style="color: rgb(51, 51, 51); font-style: italic;" haspopup="true" role="menuitem" tabindex="-1" id="209.sc" class="ew">Lydiát</span><span style="color: rgb(51, 51, 51); font-style: italic;">, és ma elment.</span><br /><span style="color: rgb(51, 51, 51);">- <span style="font-style: italic;">De visszajön.</span> - optimizmusa kétségbe vonta a képességébe vetett hitemet. </span><br /><span style="color: rgb(51, 51, 51);">- <span style="font-style: italic;">Ezt most csak úgy gondolod, vagy láttad?</span> - kérdeztem gyorsan.</span><br /><span style="color: rgb(51, 51, 51);">- <span style="font-style: italic;">Legyen mindkettő. </span>- és tényleg, a fejében láttam a látomást,és valami kifürkészhetetlen </span><span style="color: rgb(51, 51, 51);" haspopup="true" role="menuitem" tabindex="-1" id="226.sc" class="ew">gondolatsort</span><span style="color: rgb(51, 51, 51);">, ami csak a nőkre jellemző. -<span style="font-style: italic;"> És még azt is látom, hogyha, nem hagyod abba a szenvedést, akkor </span></span><span style="color: rgb(51, 51, 51); font-style: italic;" haspopup="true" role="menuitem" tabindex="-1" id="234.sc" class="ew">Jasper</span><span style="color: rgb(51, 51, 51); font-style: italic;"> jól ellátja a bajod.</span><br /><span style="color: rgb(51, 51, 51);">- <span style="font-style: italic;">Rendben, ígérem megteszek minden tőlem telhetőt. de most menj, egyedül akarok lenni. </span>- kérleltem, de csak nem akart kimenni az ajtón.</span><br /><span style="color: rgb(51, 51, 51);">- </span><span style="color: rgb(51, 51, 51); font-style: italic;" haspopup="true" role="menuitem" tabindex="-1" id="246.sc" class="ew">Jójó</span><span style="color: rgb(51, 51, 51);"><span style="font-style: italic;"> megyek. csak még valami. Holnap jössz suliba? -</span> kérdezte bizakodó huszonöt dolláros mosolyát felvillantva.</span><br /><span style="color: rgb(51, 51, 51);">- <span style="font-style: italic;">Hát úgy sejtem nincs más választásom.</span> - motyogtam.</span><br /><span style="color: rgb(51, 51, 51);">- <span style="font-style: italic;">Nincs</span> - nevetett. - <span style="font-style: italic;">De nyugi, holnap nem mi leszünk a </span></span><span style="color: rgb(51, 51, 51); font-style: italic;" haspopup="true" role="menuitem" tabindex="-1" id="266.sc" class="ew">főműsorszám</span><span style="color: rgb(51, 51, 51); font-style: italic;">. holnap érkezik a </span><span style="color: rgb(51, 51, 51); font-style: italic;" haspopup="true" role="menuitem" tabindex="-1" id="269.sc" class="">rendőrfőnök</span><span style="color: rgb(51, 51, 51); font-style: italic;"> lánya. </span><br /><span style="color: rgb(51, 51, 51);">- </span><span style="color: rgb(51, 51, 51); font-style: italic;" haspopup="true" role="menuitem" tabindex="-1" id="270.sc" class="ew">Ohh</span><span style="color: rgb(51, 51, 51);"><span style="font-style: italic;">.</span> - meglepődtem. Emlékeztem, hogy </span><span style="color: rgb(51, 51, 51);" haspopup="true" role="menuitem" tabindex="-1" id="272.sc" class="ew">Alice</span><span style="color: rgb(51, 51, 51);"> említett valamit arról a lányról, de kiment a fejemből, hogy holnap érkezik.</span><br /><br /><span style="color: rgb(51, 51, 51);" haspopup="true" role="menuitem" tabindex="-1" id="281.sc" class="ew">Alice</span><span style="color: rgb(51, 51, 51);"> elsuhant, rám pedig várt egy hosszú, sötét, magányos éjszaka. Próbáltam a holnapra koncentrálni. Sikertelenül.</span><br /></span><br /></div>Esztihttp://www.blogger.com/profile/01940185612948156828noreply@blogger.com5tag:blogger.com,1999:blog-232614924840677490.post-23336726758595078452009-05-08T01:22:00.012+02:002009-05-08T23:00:59.231+02:00Végtelen vizeken - 3.fejezet - Ködben<div style="text-align: justify;font-family:times new roman;"><span style="color: rgb(51, 51, 51);font-size:100%;" >AZ ÉJSZAKÁT általában jól viselem, elmélkedem, vagy csak bámulom a csillagokat. Sokat gondolkodtam, az elmúlt napokban végig csak azon járt az eszem, milyen lenne emberként, mennyivel lenne másabb, egyáltalán más lenne-e. Az biztos, hogy többé nem zuhanhatnék le tíz emelet magasságból, és nem tudnék szélsebesen futni, de végre lenne célja az idő múlásának, az évszakok változásának, a napfelkeltének, az alkonyatnak, lenne célja az életemnek, ha ember lennék ... de nem vagyok.<br />Még mindig gyötör a bűntudat, ha arra gondolok, én ítéltem örök életre Lydiát. Ha akkor nem érzem meg vérének mámorító illatát, ha akkor nem pillantom meg gyönyörű testét, most békében nyugodna a lelke. Én pedig égnék tovább a "purgatórium" örök tüzében.<br /><br />Magam sem értem mostanában miért foglalkoztat ennyire az emberi lét, ahogy a családom gondolataiban olvastam, náluk szinte<br />sosem tapasztaltam hasonlót. Mindannyian elégedettek a vámpírléttel, boldogok.<br /><br />Arra gondoltam, ha elviszem Lydiát a tóhoz, ahol rátaláltunk, akkor talán vele együtt sikerül nekem is túljutnom ezen az ember-vámpír vívódáson, talán ő segít megérteni ennek az egésznek az értelmét. Carlisle-al, vagy Esmével kéne beszélnem, tudom, de nem merek eléjük állni, büszkék rám, és ha kétségbe vonom az életstílusunkat lehet hogy többé nem tudnék a szemükbe nézni. Viszont nem bírom tovább magamba tartani, valakivel beszélnem kell erről.<br /><br />Mire feleszméltem, már pirkadt, Lydia nem volt a szobában, így utánaindultam. A folyosón Alice pattant elém, majd kicsattant a vidámságtól.<br />-<span style="font-style: italic;"> Szia Edward!</span><br />- <span style="font-style: italic;">Jó reggelt Alice! Mi történt veled? Miért vagy ennyire..</span>. - persze nem hagyta, hogy befejezzem, rögtön a szavamba vágott.<br />- <span style="font-style: italic;">Vidám? Nos inkább izgatott. </span>- mondta és közben előadta a huszonöt dolláros mosolyát, amit imádtam, és nekem is máris sokkal jobb kedvem lett. Alice volt az az ember a családban, akit talán legjobb barátként tudtam kezelni. Jól kijöttünk, megértettük egymást, nagyjából láttuk is egymás gondolatait, bár Alice inkább mindig a következő gondolatomat látta, szóval általában nála volt a nyerő labda.<br />- <span style="font-style: italic;">Igen, nos akkor miért vagy ennyire izgatott?</span> - kérdeztem.<br />- <span style="font-style: italic;">Először is, mert viszonylag felhős az ég, tehát mehetünk ma suliba és nem kell a napsütés elől menekülve itthon kuksolnunk, másrészt pedig láttam, hogy a héten jön az új lány a suliba, tudod a rendőrfőnök lánya.</span><br />- <span style="font-style: italic;">És? Ennek ennyire kell örülni?</span><br />- <span style="font-style: italic;">Hát nem, csak tudod, új ember, nem az a begyöpösödött forksi fiatal, mint a többi.</span> - nézett rám reményteljes arccal, de én tudtam, hogy ennél több van a fejében.<br />- <span style="font-style: italic;">Alice! Mi köze lesz ennek a lánynak a családunkhoz? </span>- megijedtem. Vigyáznunk kellett, hogy családunk titka nehogy kitudódjon, ezért mindig próbáltuk kerülni a feltűnést.<br />-<span style="font-style: italic;"> Nem tudom, Edward. Még nem egyértelmű a jövő, te is tudod. de én mindenesetre örülök neki. Rose mindig Emmett-el van, Lydia meg veled, nem nagyon tudok kivel beszélgetni. Talán majd vele. Ahogy láttam, jó barátok leszünk.</span><br />- <span style="font-style: italic;">Nem a legjobb ötlet, hogy egy emberrel legyetek "jóbarátok"</span>. - próbáltam óva inteni, de sikertelenül.<br />-<span style="font-style: italic;"> Nyugi Edward, a jövő még nem kiforrott.</span><br /><br />Eközben leértünk a nappaliba, ahol már majdnem mindenki ott volt. Carlisle-t kivéve, ő általában korán bemegy a kórházba, hogy minél több embernek tudjon segíteni, nem szerette a tétlenséget. Emmett, Rosalie, Jasper pedig már csak Alice-re vártak és már indultak is iskolába, Csak Lydiát és Esmét nem láttam sehol. Ezek ketten miben sántikálhatnak?<br /><br />Beleolvastam a fejükbe és hallottam, ahogy Esme épp egy epertorta elkészítésével bajlódik, Lydia pedig segít neki. Őrület, hogy Esme mire nem képes, hogy ámulatba ejtse barátnőit. Mindig is törekedtünk arra, hogy ne keltsünk feltűnést, és próbáltunk elvegyülni, Esmének is sikerült barátokat szerezni a városban, és néhanapján összejártak, beszélgettek. Ahogy gondolom a mai epertorta is egy ehhez hasonló eseményre készül. Bár mindig is írtóztam az emberi ételektől, mármint vámpírként, kénytelen voltam a puddingillatot követve a konyhába menni.<br /><br />- <span style="font-style: italic;">Szép jó reggelt! </span><br />- <span style="font-style: italic;">Ohh szia Edward, a többiek már elmentek? Még el akartam köszönni tőlük.</span> - kérdezte tőlem Esme, miközben egy tojást ütögetett egy tál széléhez.<br />- <span style="font-style: italic;">Igen, az előbb léptek ki az ajtón. </span><br />- <span style="font-style: italic;">Szia Drágám! Máris hiányoztál</span>. - szólt Lydia és megpróbált lisztes kézzel átkarolni, amit persze én nem hagytam.<br />- <span style="font-style: italic;">Á-Á-Á. Előbb moss kezet. Ne próbálj közelebb jönni.</span> - kiáltottam, erre kergetni kezdett és, mint két őrült rohangálni kezdtünk a konyhában, Esme nem "kis" örömére.<br />- <span style="font-style: italic;">Na jó srácok, látom segíteni már nem tudtok, csak hátráltatni, nyomás ki a konyhából.</span> - próbált minket Esme elüldözni.<br />- <span style="font-style: italic;">Jó, rendben megyünk. </span>- nyugtattam meg. - <span style="font-style: italic;">Jó szórakozást a teadélutánodhoz!</span><br />- <span style="font-style: italic;">Köszönöm Edward. De most már tényleg menjetek. Sosem végzek, ha továbbra is itt maradok.</span><br /><br />Nevetve, és csupa lisztesen szaladtunk fel a szobánkba, ahol végre elkaptam Lydiát, nem is tudom mikor cseréltünk és mióta üldöztem én őt, a lényeg, hogy átöleltem. Rám nézett, ez az a pillantás, amiért érdemes minden napot túlélni, égvörös szemei csak úgy szikráztak.<br />- <span style="font-style: italic;">Éhes vagy. Látom a szemedben.</span>- mondtam neki, ekkor telt vörös ajkát az enyémhez érintette, és feltörtek belőlem az érzelmek.<br />- <span style="font-style: italic;">Nem éhes vagyok, hanem szerelmes.</span> - suttogta csendesen a fülembe. - <span style="font-style: italic;">Kívánlak. -</span> ebben az egy szóban minden benn volt, amit egy férfi akarhat, én mégis próbáltam leállítani.<br />- <span style="font-style: italic;">Én is, nagyon is. De talán nem itt kéne, mi lenne ha estig kinn maradnánk a tónál és sátoroznánk egyet?</span><br />- <span style="font-style: italic;">Huh ez igazán romantikus ötlet. Ezért szeretlek, többek között.</span> - majd újra szenvedélyesen megcsókolt, ilyenkor nem léteztem, csak átadtam magam az érzésnek, élveztem.<br /><br />Gyorsan összepakoltuk a szükséges cuccokat és Emmett kocsijával elindultunk. A hétvégi kirándulóhely Seattle-től nem messze egy tó közelében volt. Mesés hely, gyönyörű erdő. Ahogy egyre közelebb értük, éreztem Lydia egyre nyomasztóbb gondolatait, tudtam, hogy meg kell magyaráznom, miért hoztam ide, végülis én tehetek arról, hogy most így érez.<br />- <span style="font-style: italic;">Tudom, hogy mit érzel most, és tudnod kell, hogy fontos nekem, hogy ma itt beszéljünk. Már egy ideje nyomaszt egy gondolat és csak te érthetsz meg</span>. - kezdtem, miközben megérkeztünk és kipakoltunk a terepjáróból.<br />- <span style="font-style: italic;">Elég furcsa vagy. Mi ez az egész?</span> - kérdezte tőlem értetlenül.<br />- F<span style="font-style: italic;">igyelj rám! Mostanában egyre jobban foglalkoztat az a tény, hogy én ítéltelek erre a bűnős életre és hidd el bármit megadnék, hogy visszacsinálhassam. Carlisle engem öntörvényűen teremtett, és én ugyanezt tettem, amikor rólad volt szó</span>. - miközben ezeket mondtam, éreztem a belőle áradó szeretetet és védelmet - <span style="font-style: italic;">Még sosem beszéltünk erről, te csak egyszerűen elfogadtad, hogy vámpír vagy. Most ezért hoztalak ide. Tudnom kell mit érzel, és ha többé nem akarsz velem lenni azt megértem. </span>- végeztem, elmondtam, kissé felszabadult az elmém, de még mindig rosszul éreztem magam.<br />- <span style="font-style: italic;">Edward te örök életet adtál nekem, nem is kívánhatnék ennél többet. Csak egy dolgot mondhatok: Köszönöm. </span>- suttogta halkan, alig hallhatóan és megcsókolt. - <span style="font-style: italic;">Ne aggódj miattam, és ne emészd magad, jól érzem magam a bőrömben. A legfontosabb pedig, hogy jólérzem magam, veled.</span><br /><br />Meglepett amit mondott, valójában az amit én éreztem közben és bár érdekelt a válasza nagyrészt már láttam előre a fejében cikázó gondolatokat. Igazából arra volt szükségem, hogy kimondja. Mert bár aggódtam érte, tudtam, hogy ő rendben van, sokkal inkább rendben van, mint én. Magammal kevésbé voltam kibékülve, elegem volt, lassan 90 éve élek így és még kitudja meddig.<br />Már megint ezek a gondolatok, nem hagynak egy percre sem nyugodni. Valószínüleg Lydia is megérezte a nyugtalanságomat és sétálni hívott.<br /><br />Többször körbejártuk a tavat, a közeli erdőt, ezész délután beszélgettünk. Most éreztem először, hogy hiányzik belőlem valami, amit csak valaki mástól kaphatok meg, mintha egy részem nem bennem lenne.<br />Visszaindultunk a terepjáróhoz, már sötétedett, de hangokat hallottam, ugyanazokat, mint öt éve a tóparton Lydia vérző testével a karjaimban.<br />- <span style="font-style: italic;">Lydia édesem, te vagy az? Annyira hiányoztál.</span> - kiáltott egy kedves öreg bácsi a túloldalról.<br />- <span style="font-style: italic;">Edward te is látod, amit én. Ő az épesapám. </span>- kérdezte tőlem, fejében hirtelen teljes ürességet éreztem, tisztaságot.<br />Lydia jégszoborrá dermedt arccal állt mellettem. Nem tudtam mit tegyek.</span> <br /></div>Esztihttp://www.blogger.com/profile/01940185612948156828noreply@blogger.com5tag:blogger.com,1999:blog-232614924840677490.post-1961239509550838382009-05-03T20:23:00.002+02:002009-05-12T02:02:21.027+02:00Végtelen vizeken - 2.fejezet - Feltámadás<span style="color: rgb(102, 102, 102); font-family: times new roman;font-size:100%;" > <span style="color: rgb(51, 51, 51);">FÉLTEM UGYAN, ha elviszem a tóhoz, feltépek olyan sebeket, amelyek az emberi életéhez kötik, de úgy éreztem ennyivel tartozom Lydiának. Mostanában egyre többször érzem úgy, hogy jobb lett volna, ha nem változtatjuk át, elmúlt volna a fájdalmam, azt hiszem.</span><br /><br /></span><p style="color: rgb(51, 51, 51); text-align: justify; font-family: times new roman;font-family:times new roman;"><span style="font-size:100%;">Ha Carlisle nem áltoztatott volna át, akkor most nem lennék. És Lydia sem.</span></p><p style="color: rgb(51, 51, 51); text-align: justify;font-family:times new roman;"><span style="font-size:100%;"><br /></span></p><div style="text-align: justify;"><span style="color: rgb(51, 51, 51);font-family:times new roman;font-size:100%;" > "Aznap vadászni indultunk egy Seattle közelében lévő erdőbe. Szerettünk oda járni, az erdő bővelkedett vadállatokban és kellően el volt zárva a külvilágtól. Bár mindez már 5 éve történt, minden másodpercre emlékszem.</span><br /><br /></div><p style="color: rgb(51, 51, 51); text-align: justify;font-family:times new roman;"><span style="font-size:100%;">Elkaptam egy szavas szagát, utánairamodtam, de már késő volt. Megpillantottam Őt, az erdő melletti tóparton feküdt. Illata teljesen hatalmába kerített, nem tudtam szabadulni tőle. Lélegzetvisszafojtva futottam messzebbre és messzebbre. Akkor úgy éreztem, sosem szagoltam édesebb embert, sosem bódított el ennyire emberi vér, mint az övé. Futottam egyre távolabb, de nem hagyott nyugodni a gondolat, mi történik vele, ha otthagyom? Meghal, és a vadállatok fejedelmi vacsora közepette marcangolják darabokra gyönyörű testét. Szólnom kell valakinek.<br />- <em>Carlisle! Emmett!</em> - kiáltottam el magam, ők pedig rögtön ott termettek mellettem.<br />- <em>Mi történt Edward?</em> - kérdezte Carlisle, miközben rögtön láttam az arcán, hogy megértett, tudta, hogy mi nyomja a lelkem.<br />- <em>Találtam egy nőt, súlyos sérülései vannak, ott fekszik a tóparton, valószínűleg a víz sodorta partra, és a közelben embereket is hallottam, szerintem hozzájuk tartozik.</em><br />-<em> Nyugodj meg Edward, ha az illata ennyire zavar inkább menj, Alice és Jasper amúgy is hamarosan indulnak. A lányról majd mi gondoskodunk. Rögtön hívom a mentőket. </em>- Carlisle hangjában érződött a kétely, bár orvos volt és megbízott az egészségügyben, láttam a gondolataiban, hogy esély sincs arra, hogy a mentő időben itt legyen.<br />- <em>A mentők nem fognak ideérni. </em>- vágtam rá rögtön.<br />-<em> Akkor mit szeretnél, mit tegyünk? </em>-kérdezte Emmett.</span></p><p style="color: rgb(51, 51, 51); text-align: justify;font-family:times new roman;"><span style="font-size:100%;"><br />Igazából én sem tudtam, az a nő megsebzetten, minden vámpír számára a legbecsesebb étel, de nekem többet jelentett annál.<br />Carlisle válaszolt helyettem is.<br />- <em>Át kell változtatnunk. Ez az egyetlen esélye.</em> - ahogy kimondta a szavakat, elöntött a megnyugvás, tudtam, ha átváltozik, örökké velem maradhat.<br />- E<em>dward, neked kell megtenned, én még nem vadásztam, Emmett pedig még nem gyakorolt elég önkontrollt.</em><br />- <em>Én képtelen lennék elvenni az életét.</em> - Kettősséget éreztem magamban. Szerettem volna egy társat, pont ilyet, mint ő, de nem lettem volna képes átváltoztatni.<br />- <em>Majd én megteszem </em>- szólt Emmett, számára ez nagy kihívást jelentett, láttam, hogy nagyon reménykedik Carlisle engedélyében.<br />- <em>Nem vagy elég erős hozzá, megölöd. </em>- mondta Carlisle aggódóan.<br />- <em>Meg tudja csinálni, tudja, hogy számomra ez milyen fontos.</em> - próbáltam én is hatni Carlisle-ra.<br />- <em>Hm.. Rendben, de mindvégig ott kell lenned mellette. Nem elég gyakorlott, bármikor le kell tudnod állítani, elég gyors vagy, hogy elfuss a lánnyal.</em><br />- <em>Köszönöm, hogy megbíztok bennem.</em> - láttam Emmett fejében a mérhetetlen tiszteletet apja felé. Óriási feladat elé nézett, de tudta, hogy képes lesz rá.<br /></span></p><p style="color: rgb(51, 51, 51); text-align: justify;font-family:times new roman;"><span style="font-size:100%;"><br />Futottunk, a nő még mindig ott feküdt, és több sebből vérzett. Rögtön éreztem mámorító illatát, de tudtam erőt kell vennem magamon, és egy életen mellettem lehet. Egy összetört csónak feküdt a sziklák tövében. Ehhez a tóhoz gyakran jártak ki a közeli falvakból a vizisportok szerelmesei hétvégenként, sajnos egy a kirándulás szörnyű balesettel végződött, a csónak hátsó részét teljesen összezúzták a partmenti sziklák. Sietnünk kellett. Emmett szörnyen félt, láttam a fejében a sok cikázó gondolatot: - Mi lesz, ha nem sikerül?, - Mit fog tenni Edward?, - Mit szól majd Carlisle?.<br />- <em>Emmett, meg tudod csinálni!</em> - próbáltam nyugtatni.</span></p><p style="color: rgb(51, 51, 51); text-align: justify;font-family:times new roman;"><span style="font-size:100%;"><br />Ekkor nehezen ugyan de, felemelte a nő testét és fogait belemélyesztette gyönyörű rózsaszín bőrébe. A nő rángatózni kezdett, de Emmett nem hagyta abba, eluralkodott rajta az állati ösztön, és megízlelte a legmámórítobb vért, az ember vérét.<br />- <em>Emmett, állj le! Már elég! Emmett!</em> - ordítottam, láttam a fejében, hogy szeretné abbahagyni, de a teste erősebb, és nem tud engedni a görcsbe rándult izmainak. Rögtön tudtam, hogy cselekednem kell, és gyorsan kiszakítottan a gyönge női testet, Emmett feszes szorításából.<br />Ott volt a kezemben, a leggyönyörűbb nő, átváltozik.</span></p><p style="color: rgb(51, 51, 51); text-align: justify;font-family:times new roman;"><span style="font-size:100%;"><br />Ekkor idegen kiáltásokat hallottam.<br />-<em> Lydia! Lydia! Édesem, merre vagy?</em> - kiáltotta egy idősebb úr a tó másik partjáról.<br />Szóval Lydiánk hívják, micsoda gyönyörű név. gyönyörű, akárcsak ő maga.</span></p><p style="color: rgb(51, 51, 51); text-align: justify;font-family:times new roman;"><span style="font-size:100%;"><br />El kellett tűnnöm innen, Lydiát keresik, Emmettnek is szüksége van rám, a kezeim között pedig új vámpír születik.<br />Visszarohantam a tisztáshoz, ahol az autókat hagytuk. Emmett már ott várt Carlisle-al. Mindketten arra gondoltak, hogy talán most boldog leszek, hogy 85 év után végre megtaláltam a társam. Jasper és Alice már elmentek. Én pedig beraktam Lydiát a kocsiba és száguldottam hazáig.</span></p><p style="color: rgb(51, 51, 51); text-align: justify;font-family:times new roman;"><span style="font-size:100%;"><br />Alice jóvoltából, akkor már mindenki értesült az eseményekről. Alice képessége olykor átok, olykor áldás, jelenleg áldásnak tekintettem, nem volt kedvem mindenkinek elmesélni a történteket, sokkal inkább aggódtam Lydia miatt. A családom viszont elég eltérően vélekedett róla. Esme és Carlsile természetesen örült, Emmett nagyon büszke volt magára, és örült, hogy boldognak lát engem. Rosalie közömbös volt, bár némi féltékenységet is láttam a fejében, eddig ő volt a ház, sőt a város legszebb nője, és aggódott, hogy ezt a címet esetleg elvehetik tőle. Jasper érezte rajtam a nyugtalanságot és segíteni próbál, éreztem, ahogy az egész testem megkönnyebbül. Alice látta előre, hogy jön egy lány, aki mindent megváltoztat, és azt is, hogy könnyen beilleszkedik majd a családba.</span></p><p style="color: rgb(51, 51, 51); text-align: justify;font-family:times new roman;"><span style="font-size:100%;"><br />Meglepetés volt számomra, hogy nem hibáztattak, hanem inkább felnéztek rám, amiért ennyi idő után képes voltam a változásra, és ha Emmett közreműködésével is, de megtaláltam őt, megtaláltam Lydiát. "<br /></span></p><p style="color: rgb(51, 51, 51); text-align: justify;font-family:times new roman;"><span style="font-size:100%;"><br />Még mindig ha visszagondolok, eszembe jut, ahogy ott feküdt a karjaim közt és a másik partról hallottam a családja hívó szavát. Elvettem tőlük, és bár azóta öt boldog évet töltöttünk együtt, attól a családtól elvettem őt. Ezért kell elvinnem oda holnap, és megmutatni neki a helyet, ahol "született".</span></p>Esztihttp://www.blogger.com/profile/01940185612948156828noreply@blogger.com4tag:blogger.com,1999:blog-232614924840677490.post-33296888280703619512009-05-03T12:42:00.010+02:002009-05-03T20:24:56.423+02:00Végtelen vizeken - 1.fejezet - Ébredés<div style="text-align: justify;"><span style="font-family:times new roman;"> <span style="color: rgb(51, 51, 51); font-family: times new roman;">KÖDÖS REGGEL, mint mindig. Ez már nem meglepetés, nem is lehetne az, hiszen vámpírként kedvelnem kéne a ködöt, ő az ami eltakar, elrejti ami vagyok, megvéd a napfénytől. Sokszor gondolkozom azon, milyen lehet másnak lenni, normálisnak...embernek? Ha nem lennék ..., nem lennék az ami vagyok, most bátran állhatnék ki a napsütésbe, élvezhetném a nyaralást Hawaii-n, nem kéne bujkálnom. Gondolatok, ezek gyakran töltik be elmém, mintha egy részem, az emberi részem ki akarna törni belőlem.</span></span><br /><span style="color: rgb(51, 51, 51); font-family: times new roman;font-family:times new roman;" >De vissza kell térnem a valósághoz, élnem az életem úgy ahogy van, úgy ahogy vagyok. </span><br /><br /><span style="color: rgb(51, 51, 51); font-family: times new roman;font-family:times new roman;" > Miközben így elmélkedtem, többször körbejártam a házat, de valami most felkeltette a kíváncsiságomat.Óriási fenyők ölelték körül a házat, melyekre eddig még nem is figyeltem, legtöbbször dühösen rohanok át az erdőn és nem méltatom kellő tiszteletre ezeket az aggastyánokat. Itt állnak évszázadok óta, nem törődve időjárással, kínokkal, fájdalommal, tűrik a megpróbáltatásokat. </span><br /><span style="color: rgb(51, 51, 51); font-family: times new roman;font-family:times new roman;" >Gyenge vagyok, menekülök, pedig tehetném azt is mint a fenyők, tűrhetnék a legvégsőkig. </span><br /><span style="color: rgb(51, 51, 51); font-family: times new roman;font-family:times new roman;" >Milyen hatalmasak és erősek, és ha jön vihar, zivatar, hurrikán, minden erejüket összeszedve kapaszkodnak az anya földjükbe, és kitartanak. </span><br /><br /><span style="color: rgb(51, 51, 51); font-family: times new roman;font-family:times new roman;" >-</span><em style="font-family: times new roman; color: rgb(51, 51, 51);"> Kitartok hát én is</em><span style="color: rgb(51, 51, 51); font-family: times new roman;font-family:times new roman;" >. - ordítottam. Az egész erdő belerezdült.</span><br /><br /><span style="color: rgb(51, 51, 51); font-family: times new roman;font-family:times new roman;" > Valami megváltozott ezzel a mondattal, eldöntöttem, hogy így élem le az életem, a végtelenben, vámpírként.</span><br /><br /><span style="color: rgb(51, 51, 51); font-family: times new roman;font-family:times new roman;" > Hazaindultam, már biztos aggódnak értem, nem szoktam ilyentájt eljönni otthonról. Hosszas gondolkodás után úgy döntöttem, hogy a tavasz első hivatalos napját nem az iskolában fogom tölteni, kirándulni megyünk, persze ez meglepetés, Lydia semmit sem sejt, csak Alice el ne kotyogja neki. Legjobb lesz, ha szólok Alice-nek, elvégre mit ér a meglepetés, ha a címzettet előtte értesítik. Rohantam.</span><br /><br /><span style="color: rgb(51, 51, 51); font-family: times new roman;font-family:times new roman;" >M</span><em style="font-family: times new roman; color: rgb(51, 51, 51);">ég be sem léptem a ház ajtaján Alice rögtön nekem szegezte a kérdést:</em><br /><em style="font-family: times new roman; color: rgb(51, 51, 51);">- Ugye engem is elvisztek?</em><br /><span style="color: rgb(51, 51, 51); font-family: times new roman;font-family:times new roman;" >-</span><em style="font-family: times new roman; color: rgb(51, 51, 51);"> Szia Alice. Remélem tudod, hogy ez egy meglepetés Lydiának?!</em><span style="color: rgb(51, 51, 51); font-family: times new roman;font-family:times new roman;" > - kérdeztem tőle, bár sejtettem, hogy már mindenki tud holnapi kiruccanásunkról. beleértve Lydiát is.</span><br /><span style="color: rgb(51, 51, 51); font-family: times new roman;font-family:times new roman;" >- </span><em style="font-family: times new roman; color: rgb(51, 51, 51);">Nyugi Edward, nem szóltam senkinek, láttam, hogy a holnapi nap mérföldkő lesz mindkettőtök életében.</em><br /><span style="color: rgb(51, 51, 51); font-family: times new roman;font-family:times new roman;" >- </span><em style="font-family: times new roman; color: rgb(51, 51, 51);">Nem tudom mire gondolsz.</em><span style="color: rgb(51, 51, 51); font-family: times new roman;font-family:times new roman;" > - válaszoltam, először tényleg nem értettem, beleolvasva a gondolataiba vált tisztává kép, de még magamban sem döntöttem el, hogy valójában mit mondok majd Lydiának. De Alice, az Alice, ilyenkor legjobb ráhagyni, szeretem ha örül, ha mosolyog. </span><br /><br /><span style="color: rgb(51, 51, 51); font-family: times new roman;font-family:times new roman;" > Ekkor megérkezett Lydia, a lépcsőről jött le kecses mozgásával, tudta jól, hogy megőrjít a testével, pedig most még a képességét sem használta. - A családunkban többen rendelkeztünk különleges képességekkel, ezek talán emberi életünkből való képességek, melyek a vámpírléttel még jobban felerősödtek. Alice a jövő eseményeit látja előre, de nem teljes bizonyossággal, Jasper tudta befolyásolni az emberek érzéseit, én látom, hogy az emberek mit gondolnak, Lydia pedig képes a szexis testével és az érzékeivel megbódítani, megbabonázni, féltékenységet kelteni – ez főleg Rosalie-nál gyakori- , ezzel is megkönnyítve a zsákmány megkaparintását. A vámpírok mind nagyon vonzóak az emberek számára, a testünk formás, arányos, az arcunk csábító, a bőrünk hófehér, a szemük hívogató, de Lydia félelmetesen felülmúlja ezt. Hacsak végigmegy a suliban a fiúk többségét ájulás kerülgeti és levegő után kapkodnak. Egyszóval megjelenésével mindig nagy hatást gyakorolt környezetére.</span><br /><br /><span style="color: rgb(51, 51, 51); font-family: times new roman;font-family:times new roman;" > Éreztem, ahogy a szépsége megint betölti a szobát, én pedig megadtam magam, ő nyert. Mint mindig.</span><br /><br /><span style="color: rgb(51, 51, 51); font-family: times new roman;font-family:times new roman;" >- </span><em style="font-family: times new roman; color: rgb(51, 51, 51);">Sziasztok! Miről beszéltetek az előbb? </em><span style="color: rgb(51, 51, 51); font-family: times new roman;font-family:times new roman;" >- kérdezte, miközben gyermekien beletúrt vörös fürtjeibe.</span><br /><span style="color: rgb(51, 51, 51); font-family: times new roman;font-family:times new roman;" >- </span><em style="font-family: times new roman; color: rgb(51, 51, 51);">Ohh szia Lydia!</em><span style="color: rgb(51, 51, 51); font-family: times new roman;font-family:times new roman;" > - ámult el Alice. - </span><em style="font-family: times new roman; color: rgb(51, 51, 51);">Azt hiszem Edward kérdezni szeretne tőled valamit. </em><span style="color: rgb(51, 51, 51); font-family: times new roman;font-family:times new roman;" >- </span><em style="font-family: times new roman; color: rgb(51, 51, 51);">Bocsi Edward.</em><span style="color: rgb(51, 51, 51); font-family: times new roman;font-family:times new roman;" > - rám nézett mély megbánással és ezzel a lendülettel kiszaladt a nappaliból. Morcosan utánanéztem, de már hiába.</span><br /><span style="color: rgb(51, 51, 51); font-family: times new roman;font-family:times new roman;" >- </span><em style="font-family: times new roman; color: rgb(51, 51, 51);">Tényleg? Mi lenne az?</em><br /><span style="color: rgb(51, 51, 51); font-family: times new roman;font-family:times new roman;" >- </span><em style="font-family: times new roman; color: rgb(51, 51, 51);">Arra gondoltam, hogy a holnapi napot nem kéne az unalmas iskolapadok között töltenünk, mit szólnál egy kis kiránduláshoz?</em><br /><span style="color: rgb(51, 51, 51); font-family: times new roman;font-family:times new roman;" >- </span><em style="font-family: times new roman; color: rgb(51, 51, 51);">Fantasztikus ötlet. És mire gondoltál, merrefelé menjünk?</em><br /><span style="color: rgb(51, 51, 51); font-family: times new roman;font-family:times new roman;" >- </span><em style="font-family: times new roman; color: rgb(51, 51, 51);">Tudod, szeretnék neked megmutatni egy helyet, azt a helyet ahol rád találtunk...</em><br /><span style="color: rgb(51, 51, 51); font-family: times new roman;font-family:times new roman;" >- </span><em style="font-family: times new roman; color: rgb(51, 51, 51);">Ne Edward! Tudod jól, hogy nem szeretnék oda menni.</em><br /><br /><span style="color: rgb(51, 51, 51); font-family: times new roman;font-family:times new roman;" >Lydia könnyen feldolgozta azt, hogy vámpírrá vált, élvezte, hogy sebezhetetlen és hallhatatlanná vált , de mikor emlékeztetjük emberi életére mindig elszomorodik. Mikor rátaláltunk, testében alig volt élet, több sebből vérzett és tudtam, hogy ő az akire vártam.</span></div>Esztihttp://www.blogger.com/profile/01940185612948156828noreply@blogger.com2tag:blogger.com,1999:blog-232614924840677490.post-41611514585466478692009-05-03T12:40:00.001+02:002009-05-03T20:20:55.505+02:00Végtelen vizeken - Prológus<div style="text-align: justify;"><span style="font-family:times new roman;">Az első zöld levél. Március elseje van. Mindenki imádja a tavaszt, hiszen vége télnek, a hidegnek, nem kell többé a pulóver, a csizma, de én nem érzek semmi változást, legalábbis semmi jót. Az elmúlt napokban a Nap egyre többet süt, ez az ami aggaszt, ez az ami minden évben nehéz, megint rejtőzködnöm kell, bujdosni, mintha üldöznének... engem. </span><br /><br /><span style="font-family:times new roman;"> Hazafelé indulok, közel a házhoz hallom Jaspert és Alicet, boldogok, épp az imént mondtam a tavasz mindenkit megbűvöl. Ahogy közeledem, hallom a patak zúgását, a madarak dallamát s már látom, ő az, aki engem megbűvől, Lydia. Arca hófehér, szív formájú, szemei narancsszínben izzanak, lángoló vörös fürtjeire hajtom le a fejem éjjelenként, mint egy álom, amelyet ébren élek át.</span><br /><br /><span style="font-family:times new roman;"> Tavasz van, mindenkit átjár ez az érzés, én azonban Lydia szépségén ámulok el.</span><br /><br /><span style="font-family:times new roman;"> Vidámság. Ez a szó túl közvetlen, túl sok mindent elmond a hangulatról, amit érzek. Helyette használjuk inkább azt, hogy Boldogság. Nem ez még rosszabb, túl egyszerű és közönséges. Szerelem. Nos igen, azt hiszem ez az, bármily nehéz is bevallanom, ő az akiért érdemes volt várnom, akiért érdemes minden egyes nap ebben az örök életben. Végtelen szerelem.</span><br /><br /><span style="font-family:times new roman;"> Ez jár a fejemben, milyen tiszta és egyszerű. Végtelen szerelem, melyet semmi sem törhet meg, szakíthat át...</span></div>Esztihttp://www.blogger.com/profile/01940185612948156828noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-232614924840677490.post-74038800941903874892009-05-03T12:39:00.002+02:002009-05-03T20:21:19.328+02:00Végtelen vizeken - alaptörténet<p style="font-family: times new roman; text-align: justify;">A Cullen család 8 tagja boldogan éli mindennapjait Forkban: Carlisle és Esme, Emmett és Rosalie, Jasper és Alice, Edward és szerelme Lydia. Életük megszokottan zajlik, már amennyire egy vámpírcsalád élete az lehet, amíg meg nem érkezik a városba Bella Swan és fel nem forgatja a Cullen család lelki békéjét.</p><p style="font-family: times new roman; text-align: justify;">Izgalmak, veszekedések, szenvedélyes szerelmek, áldozatok története ez, mely Edward, Bella és Lydia érzéseiről szól.</p><p style="font-family: times new roman; text-align: justify;">Jó szórakozást!</p><p style="font-family: times new roman; text-align: justify;">Szeretnék köszönetet mondani Szilvinek és Leiának, akik mindeketten segítettek és egy picit bíztattak, hogy elkezdjek írni. Köszönöm!</p>Esztihttp://www.blogger.com/profile/01940185612948156828noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-232614924840677490.post-12499426386817625602009-05-03T12:36:00.002+02:002009-05-03T20:21:42.280+02:00kezdet<p style="text-align: justify;font-family:times new roman;" > <span style="color: rgb(51, 51, 51);">Végre! Már azt hittem sosem lesz úgy igazából blogom:) De most már van, és reszkessetek olvasók, mert izzanak a billentyűk, hamarosan kitárom a szívem, lelkem, elmém...</span></p><p style="font-family: times new roman; color: rgb(51, 51, 51); text-align: justify;">A fanfiction alapötlete készül, egyeztetés alatt, nem akarok olyanba belekezdeni, amit már más leírt egyszer...de ami késik, az JÖN! (ahogy drága kedves osztályfőnököm mondaná).</p><div style="text-align: justify;"><span style="color: rgb(51, 51, 51);font-family:times new roman;" >Addig is puszi! Renee</span></div>Esztihttp://www.blogger.com/profile/01940185612948156828noreply@blogger.com0