Végtelen vizeken - 1.fejezet - Ébredés

KÖDÖS REGGEL, mint mindig. Ez már nem meglepetés, nem is lehetne az, hiszen vámpírként kedvelnem kéne a ködöt, ő az ami eltakar, elrejti ami vagyok, megvéd a napfénytől. Sokszor gondolkozom azon, milyen lehet másnak lenni, normálisnak...embernek? Ha nem lennék ..., nem lennék az ami vagyok, most bátran állhatnék ki a napsütésbe, élvezhetném a nyaralást Hawaii-n, nem kéne bujkálnom. Gondolatok, ezek gyakran töltik be elmém, mintha egy részem, az emberi részem ki akarna törni belőlem.
De vissza kell térnem a valósághoz, élnem az életem úgy ahogy van, úgy ahogy vagyok.

Miközben így elmélkedtem, többször körbejártam a házat, de valami most felkeltette a kíváncsiságomat.Óriási fenyők ölelték körül a házat, melyekre eddig még nem is figyeltem, legtöbbször dühösen rohanok át az erdőn és nem méltatom kellő tiszteletre ezeket az aggastyánokat. Itt állnak évszázadok óta, nem törődve időjárással, kínokkal, fájdalommal, tűrik a megpróbáltatásokat.
Gyenge vagyok, menekülök, pedig tehetném azt is mint a fenyők, tűrhetnék a legvégsőkig.
Milyen hatalmasak és erősek, és ha jön vihar, zivatar, hurrikán, minden erejüket összeszedve kapaszkodnak az anya földjükbe, és kitartanak.

- Kitartok hát én is. - ordítottam. Az egész erdő belerezdült.

Valami megváltozott ezzel a mondattal, eldöntöttem, hogy így élem le az életem, a végtelenben, vámpírként.

Hazaindultam, már biztos aggódnak értem, nem szoktam ilyentájt eljönni otthonról. Hosszas gondolkodás után úgy döntöttem, hogy a tavasz első hivatalos napját nem az iskolában fogom tölteni, kirándulni megyünk, persze ez meglepetés, Lydia semmit sem sejt, csak Alice el ne kotyogja neki. Legjobb lesz, ha szólok Alice-nek, elvégre mit ér a meglepetés, ha a címzettet előtte értesítik. Rohantam.

Még be sem léptem a ház ajtaján Alice rögtön nekem szegezte a kérdést:
- Ugye engem is elvisztek?
- Szia Alice. Remélem tudod, hogy ez egy meglepetés Lydiának?! - kérdeztem tőle, bár sejtettem, hogy már mindenki tud holnapi kiruccanásunkról. beleértve Lydiát is.
- Nyugi Edward, nem szóltam senkinek, láttam, hogy a holnapi nap mérföldkő lesz mindkettőtök életében.
- Nem tudom mire gondolsz. - válaszoltam, először tényleg nem értettem, beleolvasva a gondolataiba vált tisztává kép, de még magamban sem döntöttem el, hogy valójában mit mondok majd Lydiának. De Alice, az Alice, ilyenkor legjobb ráhagyni, szeretem ha örül, ha mosolyog.

Ekkor megérkezett Lydia, a lépcsőről jött le kecses mozgásával, tudta jól, hogy megőrjít a testével, pedig most még a képességét sem használta. - A családunkban többen rendelkeztünk különleges képességekkel, ezek talán emberi életünkből való képességek, melyek a vámpírléttel még jobban felerősödtek. Alice a jövő eseményeit látja előre, de nem teljes bizonyossággal, Jasper tudta befolyásolni az emberek érzéseit, én látom, hogy az emberek mit gondolnak, Lydia pedig képes a szexis testével és az érzékeivel megbódítani, megbabonázni, féltékenységet kelteni – ez főleg Rosalie-nál gyakori- , ezzel is megkönnyítve a zsákmány megkaparintását. A vámpírok mind nagyon vonzóak az emberek számára, a testünk formás, arányos, az arcunk csábító, a bőrünk hófehér, a szemük hívogató, de Lydia félelmetesen felülmúlja ezt. Hacsak végigmegy a suliban a fiúk többségét ájulás kerülgeti és levegő után kapkodnak. Egyszóval megjelenésével mindig nagy hatást gyakorolt környezetére.

Éreztem, ahogy a szépsége megint betölti a szobát, én pedig megadtam magam, ő nyert. Mint mindig.

- Sziasztok! Miről beszéltetek az előbb? - kérdezte, miközben gyermekien beletúrt vörös fürtjeibe.
- Ohh szia Lydia! - ámult el Alice. - Azt hiszem Edward kérdezni szeretne tőled valamit. - Bocsi Edward. - rám nézett mély megbánással és ezzel a lendülettel kiszaladt a nappaliból. Morcosan utánanéztem, de már hiába.
- Tényleg? Mi lenne az?
- Arra gondoltam, hogy a holnapi napot nem kéne az unalmas iskolapadok között töltenünk, mit szólnál egy kis kiránduláshoz?
- Fantasztikus ötlet. És mire gondoltál, merrefelé menjünk?
- Tudod, szeretnék neked megmutatni egy helyet, azt a helyet ahol rád találtunk...
- Ne Edward! Tudod jól, hogy nem szeretnék oda menni.

Lydia könnyen feldolgozta azt, hogy vámpírrá vált, élvezte, hogy sebezhetetlen és hallhatatlanná vált , de mikor emlékeztetjük emberi életére mindig elszomorodik. Mikor rátaláltunk, testében alig volt élet, több sebből vérzett és tudtam, hogy ő az akire vártam.