Végtelen vizeken - 5.fejezet - Új világ

ZÖLD. Egy szó, megannyi jelentéssel. Szín, élet, tisztelet, világ. Olyan egyszerű, olyan könnyű. Az én életemről ez nem igazán mondható el. Egész éjjel gondolkodtam. Lydia elment, nekem pedig, mind a saját, mind a családom védelmében nyugodtnak kell maradnom, minden feltűnést kerülve. Most ez a legfontosabb.
Carlisle és Esme aggódnak értem, érthető, nem örülnek, hogy ilyen helyzetbe kerültem, nem örülnek, hogy nem vagyok boldog. Alice a legjobb testvér, segít, néha túl sokszor is, de mindig a legjobb szándékkal.

Kora reggel van, egyedül vagyok ebben a nagy szobában, ami eddig kettőnktől volt hangos. Lydia hangja és szépsége mindig betöltötte. Most üres, akárcsak az én szívem.
Hirtelen felriadtam, Jasper közeledett.
- Szia Edward. nem akarok zavarni, de Alice küldött. - mondta a maga nyugodt, mély hangján
- Jó reggelt Jasper! Tudom, hogy aggódik értem, de te is érezheted, hogy már sokkal jobban vagyok. - próbáltam palástolni érzéseimet, de Jaspert nem lehet becsapni.
- Nem, nem érzem, sőt pont az ellenkezőjét. - szólt felháborodva. - Azt hiszed, ha itt szenvedsz egyedül, azzal könnyebb lesz. Menj ki a szobából, és élj! Lydia is ezt szeretné. - szavai megdöbbentettek, mert igaza volt.
- Rendben. Jó. Rögtön kész vagyok, csak átöltözöm, és indulhatunk. - válaszoltam. Eközben kezdett kevésbé fájni minden, könnyebbnek, egyszerűbbnek láttam a világot. Jasper műve volt.
- Lent várunk.
Ezzel elment, nyitva hagyva maga mögött az ajtót. Az ajtót a világba.

Gimnázium. Megszámlálni is nehéz, hány országban, hány városban jártam már gimnáziumba. Mind ugyanolyan volt, és mind mégis más. Ugyanolyan, mert a buta, kiszámítható fiatalság fejében mindenhol a szánalmas problémákat láttam, és más, mert minden probléma, vagy hiba megváltoztatott egy embert.
Most a forks-i gimnázium a soros, ide járok már kér és fél éve. Hát nem hihetetlen. A pokol ehhez a helyhez képest maga lehet a mennyország. Próbálok minden napot gyorsan túlélni, és hazarohanni. Remélem ma sem lesz másképp, a spanyolra benézek, a tesit kihagyom, és azt hiszem bioszra is bemegyek, ha már kétszer végigjártam az orvosit, legalább hadd röhögjek a tanár tévedésein.
Lerohantam a nappaliba, sehol senki. Hallottam egy gyors dudaszót, és a háttérben Alice elégedetlenkedését, amiért nem ülök még a kocsiban.
Aznap ilyen lelkiállapotban gurultam be az ezüst Volvoval az iskolai parkolóba.

Már majdnem minden parkoló foglalt volt, éppen kilenc előtt pár perccel értünk oda. A levegő párás volt és símogatóan meleg. Szerencsére vastag felhőtakaró takarta el a napot. Alice-nek igaza volt, mindenki fejében az új lányt láttam. Egyszerű szépség, barna hullámos haj, alacsony termet, számomra értelmetlenül minden srácot megidézett. Próbáltam kevésbé foglalkozni vele, sosem kerestem a kötödést senkivel, vagy az iskolatársak nem keresték a kapcsolatot velem, a lényeg, hogy jobb őt elkerülni.

A idő gyorsan múlt, az órák nagy részét próbáltam "átaludni". A nagyszünetben mindig együtt ebédeltünk a testvéreimmel, vagy legalábbis nézegettük az emberek számára oly incsiklandozó ételeket magunk előtt. A menzán most is, mint általában nagy nyüzsgés, ahogy beléptem elkezdtem fülelni ,az emberek gondolatai még most is Bella Swan körül jártak, a rendőrfőnök lánya körül. Bár próbáltam nem figyelni a lányra, mégis érdekelt, hogy mit gondola városról, mit gondol rólunk, Cullenekről.

A suliban a Cullenek nem örvendtek túl nagy népszerűségnek. Tökéletes szépségünk miatt sokan vágytak arra, hogy közelebb kerüljenek hozzánk, de vámpír létünk, ha tudat alatt is, taszító tényezőnek számított. Nem beszélgettünk senkivel, órákon legtöbbször egymás mellett vagy egyedül ültünk. Kerültük a közszereplést. Emiatt persze több rémtörténet is keringett rólunk.

Rögtön hallottam Jessica Stanley idegesítő hangját, amint épp azt nehezményezi, hogy mostohatestvérekként egymással járunk. Vártam Bella reakcióját, de semmi. Ahogy elsétáltam az asztaluk mellett, hallottam, ahogy Jess épp rólam mesélt:
- Ő Edward Cullen. Ő Lydiával jár, akit ma nem láttam, biztos beteg. Na mindegy is, figyelj, szóval ők tök furik együt, mármint mindkettőnek vörös a haja, csak rájuk nézel és ... szóval érted. - nyávogott Jessica, láttam ahogy majd megüti a guta, amiért tavaly nem hívtam meg a tavaszi bálba. Emlékszem hónapokig zaklatott az idegesítő képzelgéseivel. Szerencsére mostanra abbahagyta.
Ekkor meghallottam a legszebben csilingelő hangot életemben, mintha egy pacsírta dallama kelt volna életre. Eddig ismeretlen hang volt, nem tudtam, hogy Bellát hallom, vagy csak a gondolatait. Odafordultam, hogy lássam az arcát.
- Lehet. Tényleg elég fura. Nem is tudom. - Bellát hallottam, amint Jessicának válaszol.

Újra próbáltam olvasni a fejében, de nem láttam semmit. Ez megijesztett. Ilyen még sosem fordult velem elő. Nyugatalanul kapkodtam a fejem, Alice és Jasper pedig nem tudták mire vélni viselkedésemet.
- Mi van veled Edward? - kérdezte Alice aggódóan.
- Én..én nem látok az új lány fejébe, nem látom mit gondol. Én. - egyszer csak elakadt a szavam.- Én nem értem mi történt.
- Ettől féltem. - suttogta Alice. - Láttam, hogy ez lesz és hogy ez téged majd így kiborít, de egészen ma reggelig azt hittem sikerül elkerülni, mert annyira Lydiával voltál elfoglalva.
- Edward kérlek állj le, ha felbosszantod magad az senkinek sem lesz jó. - mondta Jasper, és képességével próbált javítani kedélyállapotomon.
- Alice! Mit láttál még, mi ez a lány, és miért nem látom a gondolatait? - kérdeztem feszéllyezve.
- A lány átlagos, ez benne a furcsa, én sem értem miért nem látsz a fejébe. - tűnödött el. - Az viszont szerintem sem jó megoldás, hogy ezen rágódj, amúgy is vége a szünetnek. - elmosolyodott és vele együtt én is. - Következő óra után találkozunk, kibírod egy óráig Jasper nélkül?
- Persze, nyugi. Majd csak kibírom valahogy. - elhúztam a szám, reméltem egyikük sem veszi észre, hogy nincs kedvem bemenni órára.
- Ja és meg ne próbáld azt, mint múltkor: hogy óra helyett kinnt ülsz a kocsiban és zenét hallgatsz. - kiálltott utánam a kedvenc hugocskám.
- Jó, rendben. -válaszoltam, bár már lehet, hogy nem hallotta.

Ezután gondolataimba merülve elindultam a biokémia előadók felé. Már majdnem a teremhez értem, amikor összeütköztem Vele.
Kishijján hátraesett, de utánakaptam és megfogtam. Ő volt az, Bella Swan. Az arca csodaszép volt, falfehér és szívformájú. A szemei pedig mélykékek. Ámulatbaejtő. Talán egy perc is eltelt, amíg a karjaimban tartva őt, néztük egymást, majd a csengőszó megtörte a csendet.
- Nekem mennem kell. Biológiám lesz. - szólalt meg bársonyos hangján.
- Nekem is. - válaszoltam halkan.
Elmosolyodtunk, és együtt elindultunk a terem felé.