Végtelen vizeken - 6. fejezet - Veszélyes csemege

A BIOLÓGIA előadó felé tartottunk, Bella Swan előttem lépkedett, szörnyű előérzetem támadt, mint amikor a szuperhősök előre megérzik, ha az 56-os és 42-es utca kereszteződésében óriási karambol van készülőben, vagy amikor az Atlanti-óceán felett kialakuló hurrikán egyenes a keleti part felé tart. Pont így éreztem magam, csakhogy én nem voltam szuperhős, sokkal inkább valami olyan, aki mindenkire veszélyt jelent.

Ekkor Bella résnyire nyitotta a terem ajtaját, és megtörtént a baj. Az ajtó hirtelen kivágódott az erős huzattól, Bella a lökéstől hátravetődött a karjaimba, elkaptam, de bárcsak ne tettem volna, bárcsak elszaladtam volna. A szél dallamosan hullámoztatta mogyoróbarna haját az arcom előtt, és törékeny testének illata bódította el elmémet. Soha eddigi vámpírlétem alatt nem éreztem édesebbnek ember vérét, mint az övét. Egy kiéhezett, vérszomjas vadállat, kezében a világ legfinomabb csemegéjével, és mindez egy iskola folyosóján. Milyen abszurd, de sajnos igaz.

Kezeim görcsbe rándultak, minden izmom megfeszült, próbáltam nem lélegezni, ebből a csodálatos illatból ennyi is bőven elég volt. Teljesen megmerevedtem, amit Bella is észrevett. Időközben megpróbált talpra állni, de karjaim görcsösen tartották őt. Végül megerőltettem magam, és engedve a szorításon Bella kiszabadult.
- Hé, jól vagy? Mi történt a kezeddel? - kérdezte. - Ne haragudj, elég ügyetlen vagyok és általában össze-vissza bukdácsolok. Köszönöm, hogy megfogtál.
Alig értettem szavait, még mindig csak mámorító vérének illata járt a fejemben. Minden erőmre szükség volt, hogy ne támadjak rá, tudtam jól, ha egy perccel is tovább maradok, óriása hibát követek el. Hátat fordítva elrohantam. Őt pedig otthagytam a folyosó közepén, bocsánatkérései közepette. Ezt most biztosan nem érti, meg kell neki magyaráznom egyszer.

A parkolóba érve bevágódtam a kocsiba és meg sem álltam hazáig. Láttam, hogy Alice is kiszaladt utánam az órájáról, biztos előre látta a dolgokat, most pedig aggódik. De miért nem szól ilyenekről? Miért nem kímél meg ilyen kíntól? Dühösen vezettem, szélsebesen száguldott végig a Volvo az országúton. A erdő, amely sokszor oly rejtélyes számomra, most egyetlen nagy zöld szörnnyé mosódott. Még magamnak is féltem bevallani, hogy mennyire kívántam a lány vérét. Egyetlen másodperc alatt legalább háromféleképpen elterveztem, hogyan fogom megölni őt. A lelkemet hirtelen elöntötte a szörnyű bűntudat.

Mikor beléptem a házba nyugalmat éreztem, az otthon biztonságát. Valahol a konyha és az étkező környékén találkoztam Esme-vel, elsuhantam mellette, köszönni sem volt ideje. A szobámba érve dühöngtem, csapkolódtam, aminek sajnos a kanapé és az ablak látta kárát.
Láttam Esme félő, aggódó gondolatait, miközben bekopogott a szobámba.
- Edward, Drágám! Mi történt? - elméjében láttam, hogy mennyire tehetetlen és szomorú, hogy engem így lát. Ha már a vámpírok különleges képességeinél tarunk, Esme, bár nem látott a jövőbe, nem olvasott gondolatokban, de képes volt szeretettel gyógyítani. Az összezúzott szekrényajtó mellett kuporogtam a földön, odaült mellém. Nem kérdezett többet, csak átölelt.
- Az új lány. - nyökögtem. - A vére. Nem tudom, kibírom-e. - teljesen összezavarodva ültem ott, de mégis tudtam, hogy a családom mellettem áll, bármi is történik.
- Edward, ha úgy gondolod elmehetsz egy-pár napra a városból, hogy megnyugodj, és csillapítsd a szomjad. - nyugtatott kedvesen.
- Hova mehetnék? Lydia elment Denaliba, oda most nem mehetek. Nem tenne jót neki, és azt hiszem nekem sem. - felpattantam. - Azt hiszem maradnom kell. Majd csak kibírom valahogy. - ezzel kiugrottam az ablakon és nekicsapódtam az egyik fának. Esme pedig méltatlankodva tekintett utánam, mindhiába.

Órákig bolyongtam az erdőben céltalanul, próbáltam kiszellőztetni a fejem. Többször hallottam, ahogy Jasper és Alice a nevemet kiabálják az erdőben. Így végül megadtam magam és visszamentem a házba. Alice már toporzékolva várt a bejárati ajtóban, majd amikor beléptem, a nyakamba ugrott.
- Soha többé nem csinálhatsz ilyet, megéretted? Egyrészt ránk hozod a frászt a bútortörögetéssel, másrészt teljesen tönkreteszed Jazz idegeit. - kiabált velem. Jasperre pillantottam, aki fájdalmas tekintettel ült a nappaliban, Carlisle-al és Esmével. Magyarul mindenki itt van, és jöhet a fejmosás.
- Edward már nagyon aggódtunk. Minden rendben? - Carlisle szólt.
- Persze minden rendben. - magyaráztam, de nem hitték el.
- Edward, előre láttam a lányt, de nem fogod bántani, és lehet, hogy barátok lesztek. - Alice mosolygott.
- Hogyan lehetnénk barátok, ha közben szüntelenül a vérére szomjazom? - néztem hitetlenkedve. Mindenki hallgatott. Teljesen fel voltam dúlva. Legszívesebben törtem, zúztam volna, de láttam a többiek fejében, hogy komolyan féltenek, és mind a megoldást keresik. Majd Carlisle hirtelen megtörte a csendet.
- Jasper, maradj Edwarddal, most rád van szüksége. - eközben rögtön éreztem, ahogy Jasper oltalmazó "kezei" megszabadítanak a nyomasztó kíntól. - A lányról legjobb ha most többet nem beszélünk. Edward meg kell nyugodnod, együtt majd kitalálunk valamit.
Mindenkinek a szemében láttam a védelmező csillogást, bárcsak tényleg elfelejteném őt. Minden könnyebb lenne.

Később a szobámban zenét hallgattam, Santaolalla muzsikája mindig jó hatással van rám. Könnyed, mégis erős, egyszerűen magával ragad és nem ereszt el. Már régóta próbáltam lejátszani gitáron ezt a számot, de sosem sikerült, mindig elvonta valami a figyelmemet. Odasétáltam a polchoz, a gitár nemes hangszer, kifejezőeszköz. Ezt a lelkiállapotot szavakkal nehezebb leírni, mint dallamokkal. Pengetni kezdtem a húrokat, de ujjaim szinte saját életre kelve ütemesen játszották a kedvelt akkordokat. Eszméletlen volt. Ez volt a legjobb orvosság, én és egy szem gitár, egyedül egy üres helyen, mindentől távol. Órák telhettek el így, már majdnem pirkadt, ez a gyönyörű dallam pedig szárnyra kelve bejárta a szoba minden kis zeg-zugát, teljesen betöltve azt. Végre azt éreztem, elég erős vagyok, hogy szembenézzek a mai nappal és újra találkozzak Bella Swan-nal.

A suliban persze egész nap próbáltam kerülni a lányt, mindig belehallgattam a srácok fejébe, hogy hol látták, milyen órán volt, és kerültem az épület azon részeit. Aztán az ebédlőben nem kerülhettem el. Ott ült majdnem velünk szemben Mike-al és Jessica-val meg a többiekkel egy hosszú asztalnál, és folyton engem nézett. Megint megkíséreltem olvasni a gondolataiban, de sikertelenül. - Mi lehet ez a lány?, És miért vonz ennyire a vére? - Alice és Jasper persze boldogan ültek mellettem, imádták egymást. Pár napja még én is hasonlóan vidáman ültem itt Lydiával. Valami megváltozott.
- Alice elmondanád végre, hogy mit láttál Bellával kapcsolatban? - kérdeztem tőle, közben ügyesen zsonglőrködtem három almával. Hamár nem eszem meg, legalább jól szórakozzam.
- Hát azt biztosan látom, hogy én és Bella jó barátok leszünk. Kettőtök viszonya viszont sötét ködbe vész, látom, hogy készülődik valami, de még nem döntötted el, hogy mit érzel. - magyarázta kimerítően.
Eldöntöttem tehát, nincs mit tenni, beszélnem kell vele. Akkor talán rájövök a titkára.
- Edward, rendben leszel biológián? - kérdezte Jasper hideg tekintettel. - Ha úgy érzed, hogy nem bírod, inkább menj haza. A titkunk a legfontosabb, ezt tarts szem előtt.
Ezzel elmentek spanyolra, én pedig kénytelen voltam szembenézni a sorsommal és a terem felé masíroztam.

Az osztályba érve, sok idióta kiabálása és ugrándozása fogadott. Ezek sosem változnak. Próbáltam feltűnés nélkül a hátsó sorba menni, rendszerint mindenkinek volt párja, de kétségtelenül félelmetes kisugárzásom miatt én voltam az egyetlen, akinek nem volt. Most viszont Bella Swan ült ott, pont a mellettem lévő széken. Tekintete üres volt, bizonyára megharagudott, amikor a múltkor úgy otthagytam a folyosón. Csendben leültem, nem néztem rá, figyeltem ahogy Mr. Brooks éppen a mitózist magyarázza. Szegény néha összekever dolgokat, de azért rendszerint díjazom az igyekezetét egy-egy normálisan megírt házidolgozattal, amiknek gondolom a felét sem érti. Éppen elmosolyodtam mikor a tanárúr a fehérjeszintézis egy hibás folyamatát rajzolta fel, amikoris Bella felém fordult és így szólt:
- Szerinted ez így helyes? - és a táblára mutatott. - Csak mert a diploid sejt mindig kétszeresen osztódik és így nem találkozik mRNS-el. - magyarázta.
Hirtelen szóhoz sem tudtam jutni, honnan ért ilyen jól a biológiához?. Várta a válaszom, de én csak néztem, egyszerűen nem tudtam kiigazodni a lányon.
- Hm. Igazad van, tényleg így nem jó. - szóltam neki, erre meglepődötten felnézett füzetéből. - Mr. Brooks! Az mRNS párja nem egy haploid sejt lesz?
- Ohh köszönöm Edward. Igazad van. - mosolygott rám Brooks tanárúr.
Bella pedig kissé morcosan jegyzetelt tovább.
- Ne haragudj, a múltkor nem tudtam bemutatkozni. Edward Cullen vagyok. - próbáltam beszélgetést kezdeményezni, hogy kiszedjem a "titkát", már ha persze van neki. - Te pedig Swan rendőrfőnök lánya vagy, ugye? Bella Swan?
- Igen. - halványan elmosolyodott, majd újra elbújt a papíok közé.
- Honnan tudsz ennyit a fehérjeszintézisről? - kérdeztem tőle gyanakvóan. Féltem, hogy nem is fog válaszolni, aztán megadta magát.
- Az előző sulimban már befejeztük a genetikát. - mondta, majd sokatmondóan rám nézett. - A minap miért rohantál el? Beteg lettél? - kérdezte.
Igazat nem mondathattam, furán hangzott volna, hogy a véredre szomjazom, így megpróbáltam előállni valami normális magyarázattal, de ennél jobb nem jutott eszembe.
- Hát tudod nem vagyok oda túlzottan a biológiáért. - Nos már itt bukott a sztori, tekintve, hogy két orvosi diplomám is van. - És nem igazán bírom az állatok vizsgálatát sem. - Hát ez sem igaz, hiszen hetente legalább egy állatot megvizsgálok, elég mélyrehatóan. Elmosolyodtam, de még mindig frusztrált, hogy nem hallom a gondolatait.
A teremben mindenki fejébe beleláttam. Mike éppen azon rágódott elhívja-e Bellát a hétvégére La Push-ba. Laurent pedig a fodrásza telefonszámát memorizálta, de Bellánál semmi.

Rá kell jönnöm mitől ennyire különleges Bella, ha kell mindent megmozgatok, de egyenlőre közelebb kell kerülnöm hozzá. - Micsoda buta ötlet. - kiáltottam magamban. Pont ezt kellene elkerülnöm, hogy a szerencsétlen zsákmány ne érezze jól magát a vadásza közelében. Megismerni, mégis távol tartani. Nagy feladat. Lehet, hogy túl nagy.