Végtelen vizeken - 2.fejezet - Feltámadás

FÉLTEM UGYAN, ha elviszem a tóhoz, feltépek olyan sebeket, amelyek az emberi életéhez kötik, de úgy éreztem ennyivel tartozom Lydiának. Mostanában egyre többször érzem úgy, hogy jobb lett volna, ha nem változtatjuk át, elmúlt volna a fájdalmam, azt hiszem.

Ha Carlisle nem áltoztatott volna át, akkor most nem lennék. És Lydia sem.

"Aznap vadászni indultunk egy Seattle közelében lévő erdőbe. Szerettünk oda járni, az erdő bővelkedett vadállatokban és kellően el volt zárva a külvilágtól. Bár mindez már 5 éve történt, minden másodpercre emlékszem.

Elkaptam egy szavas szagát, utánairamodtam, de már késő volt. Megpillantottam Őt, az erdő melletti tóparton feküdt. Illata teljesen hatalmába kerített, nem tudtam szabadulni tőle. Lélegzetvisszafojtva futottam messzebbre és messzebbre. Akkor úgy éreztem, sosem szagoltam édesebb embert, sosem bódított el ennyire emberi vér, mint az övé. Futottam egyre távolabb, de nem hagyott nyugodni a gondolat, mi történik vele, ha otthagyom? Meghal, és a vadállatok fejedelmi vacsora közepette marcangolják darabokra gyönyörű testét. Szólnom kell valakinek.
- Carlisle! Emmett! - kiáltottam el magam, ők pedig rögtön ott termettek mellettem.
- Mi történt Edward? - kérdezte Carlisle, miközben rögtön láttam az arcán, hogy megértett, tudta, hogy mi nyomja a lelkem.
- Találtam egy nőt, súlyos sérülései vannak, ott fekszik a tóparton, valószínűleg a víz sodorta partra, és a közelben embereket is hallottam, szerintem hozzájuk tartozik.
- Nyugodj meg Edward, ha az illata ennyire zavar inkább menj, Alice és Jasper amúgy is hamarosan indulnak. A lányról majd mi gondoskodunk. Rögtön hívom a mentőket. - Carlisle hangjában érződött a kétely, bár orvos volt és megbízott az egészségügyben, láttam a gondolataiban, hogy esély sincs arra, hogy a mentő időben itt legyen.
- A mentők nem fognak ideérni. - vágtam rá rögtön.
- Akkor mit szeretnél, mit tegyünk? -kérdezte Emmett.

Igazából én sem tudtam, az a nő megsebzetten, minden vámpír számára a legbecsesebb étel, de nekem többet jelentett annál.
Carlisle válaszolt helyettem is.
- Át kell változtatnunk. Ez az egyetlen esélye. - ahogy kimondta a szavakat, elöntött a megnyugvás, tudtam, ha átváltozik, örökké velem maradhat.
- Edward, neked kell megtenned, én még nem vadásztam, Emmett pedig még nem gyakorolt elég önkontrollt.
- Én képtelen lennék elvenni az életét. - Kettősséget éreztem magamban. Szerettem volna egy társat, pont ilyet, mint ő, de nem lettem volna képes átváltoztatni.
- Majd én megteszem - szólt Emmett, számára ez nagy kihívást jelentett, láttam, hogy nagyon reménykedik Carlisle engedélyében.
- Nem vagy elég erős hozzá, megölöd. - mondta Carlisle aggódóan.
- Meg tudja csinálni, tudja, hogy számomra ez milyen fontos. - próbáltam én is hatni Carlisle-ra.
- Hm.. Rendben, de mindvégig ott kell lenned mellette. Nem elég gyakorlott, bármikor le kell tudnod állítani, elég gyors vagy, hogy elfuss a lánnyal.
- Köszönöm, hogy megbíztok bennem. - láttam Emmett fejében a mérhetetlen tiszteletet apja felé. Óriási feladat elé nézett, de tudta, hogy képes lesz rá.

Futottunk, a nő még mindig ott feküdt, és több sebből vérzett. Rögtön éreztem mámorító illatát, de tudtam erőt kell vennem magamon, és egy életen mellettem lehet. Egy összetört csónak feküdt a sziklák tövében. Ehhez a tóhoz gyakran jártak ki a közeli falvakból a vizisportok szerelmesei hétvégenként, sajnos egy a kirándulás szörnyű balesettel végződött, a csónak hátsó részét teljesen összezúzták a partmenti sziklák. Sietnünk kellett. Emmett szörnyen félt, láttam a fejében a sok cikázó gondolatot: - Mi lesz, ha nem sikerül?, - Mit fog tenni Edward?, - Mit szól majd Carlisle?.
- Emmett, meg tudod csinálni! - próbáltam nyugtatni.

Ekkor nehezen ugyan de, felemelte a nő testét és fogait belemélyesztette gyönyörű rózsaszín bőrébe. A nő rángatózni kezdett, de Emmett nem hagyta abba, eluralkodott rajta az állati ösztön, és megízlelte a legmámórítobb vért, az ember vérét.
- Emmett, állj le! Már elég! Emmett! - ordítottam, láttam a fejében, hogy szeretné abbahagyni, de a teste erősebb, és nem tud engedni a görcsbe rándult izmainak. Rögtön tudtam, hogy cselekednem kell, és gyorsan kiszakítottan a gyönge női testet, Emmett feszes szorításából.
Ott volt a kezemben, a leggyönyörűbb nő, átváltozik.

Ekkor idegen kiáltásokat hallottam.
- Lydia! Lydia! Édesem, merre vagy? - kiáltotta egy idősebb úr a tó másik partjáról.
Szóval Lydiánk hívják, micsoda gyönyörű név. gyönyörű, akárcsak ő maga.

El kellett tűnnöm innen, Lydiát keresik, Emmettnek is szüksége van rám, a kezeim között pedig új vámpír születik.
Visszarohantam a tisztáshoz, ahol az autókat hagytuk. Emmett már ott várt Carlisle-al. Mindketten arra gondoltak, hogy talán most boldog leszek, hogy 85 év után végre megtaláltam a társam. Jasper és Alice már elmentek. Én pedig beraktam Lydiát a kocsiba és száguldottam hazáig.

Alice jóvoltából, akkor már mindenki értesült az eseményekről. Alice képessége olykor átok, olykor áldás, jelenleg áldásnak tekintettem, nem volt kedvem mindenkinek elmesélni a történteket, sokkal inkább aggódtam Lydia miatt. A családom viszont elég eltérően vélekedett róla. Esme és Carlsile természetesen örült, Emmett nagyon büszke volt magára, és örült, hogy boldognak lát engem. Rosalie közömbös volt, bár némi féltékenységet is láttam a fejében, eddig ő volt a ház, sőt a város legszebb nője, és aggódott, hogy ezt a címet esetleg elvehetik tőle. Jasper érezte rajtam a nyugtalanságot és segíteni próbál, éreztem, ahogy az egész testem megkönnyebbül. Alice látta előre, hogy jön egy lány, aki mindent megváltoztat, és azt is, hogy könnyen beilleszkedik majd a családba.

Meglepetés volt számomra, hogy nem hibáztattak, hanem inkább felnéztek rám, amiért ennyi idő után képes voltam a változásra, és ha Emmett közreműködésével is, de megtaláltam őt, megtaláltam Lydiát. "

Még mindig ha visszagondolok, eszembe jut, ahogy ott feküdt a karjaim közt és a másik partról hallottam a családja hívó szavát. Elvettem tőlük, és bár azóta öt boldog évet töltöttünk együtt, attól a családtól elvettem őt. Ezért kell elvinnem oda holnap, és megmutatni neki a helyet, ahol "született".